Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Magyarországon évente több mint 14 ezer ember halálát okozza a rossz levegő

Miénk az egyik legrosszabb mutató Európában.

2017. november 17. - szegedijudit

„Magyarországon a levegőszennyezés fő oka az ismerethiány és a felelőtlenség. Itt az ideje, hogy a kormány most annak érdekében folytasson széles körű tudatformáló kampányt, hogy ne haljon meg idő előtt minden évben több mint 14.000 magyar ember, ne betegedjenek meg százezrek, és ne veszítsünk évente több mint 1500 milliárd forintot a rossz levegő miatt” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke egy csütörtöki konferencián.
legszennyezes_stock1.jpg
„Vegyél egy mély levegőt! – Mit tehetünk a levegő minőségének javításáért?” című konferencián, amelyet a Budapesti Francia Intézet rendezett magyar és francia előadók részvételével, Lukács András elmondta: jelentősebb befektetések nélkül, pusztán átfogó felvilágosító kampánnyal is rövid idő alatt jelentősen javítható a levegő minősége. A tájékoztatás mellett szükséges az is, hogy a hatóságok szigorúan tartassák be jogszabályokat: senki egészségét ne veszélyeztethessék az illegális lakossági égetések, a műanyagok és egyéb szemét eltüzelése a kályhákban és a szabadban. A rászorulókat pedig fűtési támogatásban kell részesíteni, hogy senki ne fagyoskodjon az otthonában.

Lukács András bemutatott egy grafikont is, amelyen jól látható, hogy 41 vizsgált európai ország közül csak néhány helyen állnak rosszabbul, ha azt nézzük, hogy hány ember halálát okozza a levegő rossz minősége

grafika1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr5313294357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása