Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Durva! Több 1600-an perlik a Matolcsy által vezetett Magyar Nemzeti Bankot

És az államot, illetve az Állami Számvevőszéket is.

2017. december 21. - szegedijudit

A brókercégek csődje miatt károsultak pertársasága keresetet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellen a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön – közölte a pertársaság képviselője a P and P Gazdasági Tanácsadó Kft. A közlemény szerint a benyújtott periratban az alperesek felelősségének megállapítását kérik a 2015. év tavaszán felszámolás alá vont brókercégek és kapcsolt vállalkozásaik jogellenes tevékenysége által nekik okozott mintegy 28,8 milliárd forintnyi kárral összefüggésben.

A perközösségben 1264 Quaestor, 229 Hungária és 159 Buda-Cash károsult érintett. Álláspontjuk szerint a károkozást megelőző években - az állam által kizárólagos joggal és törvényi kötelezettséggel ellenőrzött befektetési piacon - az állam intézményei, így különösen az MNB tevékenységét olyan működési zavarok, súlyos mulasztások és jogellenes döntések sorozata jellemezte, amely nélkül az érintett befektetési szolgáltatók nem lettek volna képesek a befektetőket megtéveszteni, befektetési forrásaikat jogellenesen eltulajdonítani.

matolcsy_mti.jpg

Az állam különösen súlyos mulasztást követett el azzal is, hogy a befektetési piacon keletkezett eddigi legnagyobb kárral összefüggésben, bár erre önmagától is törvényi kötelezettsége lett volna, még a károsultak indítványainak elutasításával is megtagadta az állami intézmények felelősségének vizsgálatát, amely független és pártatlan, szakszerű vizsgálatot most már a bíróságnak kell pótolnia - áll a közleményben.

Hangsúlyozzák, hogy a károsultak közel nyolcvan százaléka nem kezdeményezett jogorvoslati eljárást, mert a károkozó befektetési vállalkozók vagyona terhére nem várhatnak érdemi térülést, az állami nyilatkozatok pedig az állam és intézményeinek felelőssége kapcsán, a felelősség felvethetőségét is kizártként mutatták be, az egész folyamatot egyszerű "befektetési kockázatként" próbálták értékelni.

A perközösség a bíróság előtt kívánja igazolni, hogy az állami intézmények mulasztásai, törvényi kötelezettségeik figyelmen kívül hagyása tette lehetővé a befektetőket ért károk bekövetkeztét, azaz a mulasztások, jogsértések megelőzték a károkozó tevékenységet, nélkülük a károk nem következhettek volna be - írták.

Tájékoztatásuk szerint a kereseti kérelem indítványozza Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter, Matolcsy György jegybankelnök, Windisch László, az MNB alelnöke, Domokos László, az ÁSZ elnöke személyes meghallgatását az üggyel kapcsolatos döntéseik és kijelentéseik indoklását kérve.

 

Forrás: MTI, szöveg és cím/lead szerkesztett

Fotó: ingyenes MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr4813516449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása