Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

A rezsicsökkentés után itt az újabb nagy kamu

Így veri át Önt is az állam, miközben megint azt hazudják, hogy csökkentették az energiaárakat

2018. január 04. - szegedijudit

Sajnos nem elég széles körben ismert, de tény, hogy a rezsicsökkentés éve óta a nemzetközi gázárak majdnem megfeleződtek, miközben Magyarországon a lakossági fogyasztók számláján ez nem látszik. Hogy miért nem? Mert az állam zsebre teszi a pénzt. Ha úgy tetszik, lenyúlja.

A rezsicsökkentés évében az ipari szolgáltatók még panaszkodhattak, hogy rájuk nem vonatkoznak a kedvezmények, azonban mára már örömtáncot járhatnak, hiszen így az ő gázbeszerzésük a piaci ár mozgásától is függ, és sokkal olcsóbban jutnak hozzá a gázhoz, miközben a lakosok fizetik az indokolatlanul magas számlákat.

Egyes számítások szerint, ha a mostani lakossági árakban megjelenne az olcsóbb világpiaci ár, akkor a gázszámla több mint 30 százalékkal is olcsóbb lehetne.

Hasonló ámítást mutat be a Fidesz a napelemekre kivetett adó kapcsán, amikor nemrég bejelentették: január elsejétől megfelezik a napelemekre kirótt termékdíjat. Igen ám, de ez a díj európai mércéhez viszonyítva így is különösen magasnak számít, és csak ahhoz járul hozzá, hogy a szándékosan bonyolulttá alakított engedélyeztetési eljárással együtt akadályozza a megújuló energia térnyerését.

A témában Illés Zoltán, a Fidesz egykori környezetvédelmi államtitkára adott hosszabb interjút a Független Hírügynökségnek, és a politikus egyebek közt elmondta, hogy szerinte a „a termékdíj a napenergia felhasználásának kifejezett akadálya. Bevezetése egyike a kormány pancser intézkedéseinek”. A korábbi politikus úgy látja: a termékdíj mostani csökkentése nem elég, minél előbb meg kellene szüntetni azt.

mti_illes.jpg

Illés azt is kiemelte, hogy az ország Európai Uniós vállalása szerint a megújuló energia felhasználását folyamatosan növelni kellene. „Ez nem öncél, hisz mindenekelőtt az ország érdeke lenne a legolcsóbb energia elterjedése, felhasználását saját zsebükön érezhetnék az állampolgárok. Ma azonban bűvészkedéssel érik el a vállalt feladatot, mert megújuló energiának számít az erdő fáinak eltüzelése is. A megújuló energia vállalásunknak 90 százalékát erdőirtás, nem pedig a nap-, illetve a szélenergia felhasználása teszi ki, ami szerintem eszement öngyilkosság” – nyilatkozta a korábbi államtitkár.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

napelem_stock.jpg

 

Forrás: jelölve a szövegben a mélylinkkel együtt
Fotó: MTI és ingyenes stock fotó

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr6513550131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása