Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Bencsik szerint Orbánt ördögként kísértették meg, hogy fogadjon be menekülteket

2018. március 27. - Kristóf Tarnay

Bayert pedig el kell fogadni, ahogy van, az ellenzék sorosista, és amúgy is Kunhalmi egyszer elszúrt egy sajttájt. Cigányozott, ENSZ-ezett a Demokrata főszerkesztője, de leginkább az ellenzéket szidta. Tiszai Olívia beszámolója.

bencsik_andras_focuspoint_1240x675.jpgBencsik András a Sajtóklub című műsorban (Forrás: Echo Tv)

2018.03.22-én a Szegedma.hu szervezésében beszélt Bencsik András a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője az előadás címe pedig a Magyarország választ! volt, tekintettel a közelgő választásokra. Ehhez mérten a hódmezővásárhelyi vereség kiértékelésével kezdték, és miközben arról beszélt Bencsik András a beszélgető partnerével Kiss Imre Ferenccel, hogy mindenkinek el kell mennie szavazni, mert az ellenzéki összefogás esetén veszélybe kerül a haza, útnak indult a kérdéslap, amin mindenki írásban tehette fel a kérdéseit. Így a szervezők könnyedén ki tudják szűrni a provokatív kérdéseket, elvégre a felszólalás jogát nem adják meg a közönségnek, csak a kérdezését. Mindenesetre, feltettem nekik én is két kérdést írásban, majd tovább küldtem a lapot abban a reményben, hogy azok, akik maguk között kézről-kézre adják, legalább elolvassák, még ha választ nem is kapok rá. Végül, meglepetésemre kaptam választ, de ne szaladjunk ennyire előre!

Ezután egyfajta ellenzék-gyalázó szekció következett, mintha kötelező lenne. Valószínűleg az lehet ennek az oka, hogy az elbizonytalanodott fideszes szavazókat megtartsák,

elvégre, ha nem húznák le az ellenzéket a sárba, akkor egy bizonytalan választó talán érezhetné azt is, hogy van még miből választani, ha a jelenlegiben már csalódott.

Itt ez nem nagyon volt lehetséges. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes „nevetésén” élcelődött először Bencsik, mondván ez a fajta viselkedés méltatlan egy képviselőhöz, de a beszélgetés végén felmerült a közönség részéről, hogy Bayer Zsolt viselkedése sem a leghelyesebb, amire már teljesen más típusú válasz érkezett.

Ott el lett mondva, hogy „ő ilyen, így kell szeretni”, mert „hiába szabad szájú, ugyanakkor nagyon intelligens is”. Kunhalmi egyszer nyilvánosan nevetett,

Bayer pedig le „fasszopózta” az ellenzéket, kérdem én, ha emellett mindketten intelligensek, akkor miért elítélendő az egyik eset, és miért nem a másik?

 

Az LMP-s Szél Bernadett pedig újfent sorosistának lett titulálva, illetve Bencsik a szellemi képességeire is tett egy nem túl kedves megjegyzést. Aztán a Jobbikról esett szó, ami tekintve jobb oldali párt, kevesebb szidást kapott, de még így is a jobbikosok fele radikális, antiszemita, rasszista érzelműnek lett beállítva, holott a Jobbiknál már messze radikálisabb, és rasszistább a Fidesz. Így szépen sorra is lettek véve a különböző ellenzékiek, és kaptak mind pár „jó szót”, de a koordinációról is esett szó, mégpedig „káosz koordináció” néven, mert mi más lenne az ellenzéki összefogás? Persze azt Bencsik nem veszi figyelembe, hogy az ellenzék részéről ez egy szükséges lépés a Fidesz által kialakított választási rendszer miatt, már ha meg akarják nyerni a választást. És miért ne akarnák?

Az ellenzéknek ez a dolga, nem?

Ez után az ENSZ került sorra, ami a „nagyhatalmak érdekszervezete a hatalmi harcok lefolytatására”, ami már csak azért is érdekes, mert az ENSZ voltaképp nem rendelkezik semmiféle hatalommal. Ilyen módon azzal, hogy háborút hirdettünk ellenük, voltaképp már győztünk is. Ennek oka, hogy az ENSZ csak javaslatokkal élhet, de egyik kormány döntését sem kérdőjelezheti meg, és nem is kötelezhet senkit semmire. Így mikor látjuk, hogy Magyarország dönt, nem az ENSZ!, akkor elégedett mosollyal az arcunkon bólogathatunk, hogy igen, ez végre egy igaz állítás a Fidesz részéről.

A továbbiakban pedig a migránsveszély lett ecsetelve, olyan példák segítségével, ahol mi magyarok, vagy a Fidesz, vagy éppen maga Orbán Viktor, mint Jézus, megkísértettünk az ördög által, hogy fogadjuk be a migránsokat, de mi mindenki mással ellentétben, ellen állunk, mert mi vagyunk az egyedüli kiválasztottak. A valóság viszont sajna az, ahogy Jézus sem volt magyar, és Orbán sem megváltó, mert csak felhasználja a migrációs válságot a saját politikai céljaira, holott Magyarországot egy igen egyszerű oknál kifolyólag, ez a probléma sokkal kevésbé fogja érinteni, mint a nyugat-európai országokat. Nálunk alacsonyak a bérek, és az állami támogatások, így a dolgozni vágyó, illetve az állami pénzekre vágyó migránsok sem minket választanának a letelepedéshez. Itt szeretnék gyors kitérni Bencsik érdekes matemakájára is, ami először tízmilliós migráns hordákról, majd hosszabb távra egy egész milliárd ember Európa felé nyomulását jósolta meg. De ugyan ez az érdekes matematika érvényesült a Békemenet emlegetésekor is, mert az először félmillió embert számláló Békemenet, a beszélgetés alatt hat-, majd hétszáz-ezerre is duzzadt.

A migránsokat pedig újfent a cigányokhoz hasonlították, mert Bencsik azzal érvelt, hogy a romák az elmúlt hatszáz évben sem tudtak integrálódni, akkor a bevándorlók sem tudnának. A fajok különböző populációit is felhozta példának, amik közül az egyik faj kiszorítja a másikat az élőhelyéről.

Ez persze csak akkor lenne igaz, hogyha a különböző bőrszínű emberek különböző fajba tartoznának, ami köztudottan nem így van. A valóságban az integrálódás és a keveredés azt jelenti, hogy a fideszes néninek is lehet, hogy a veje migráns lesz, az unokája pedig színes bőrű, vagy éppen az itt felnőtt, nem magyar származású gyerek magát már magyarnak fogja érezni, hiába nem innen származnak a szülei. Mindez viszont csak egy olyan jövőkép, ahol hosszútávon letelepednek a menekültek Magyarországon, ami közel se biztos, hogy így lesz. De vajon mivel ijesztgetnek majd, ha Szíriában véget ér a háború, és a szírek és sokan mások hazamennek újraépíteni az országukat?

Bencsik ezen kívül megmagyarázta Orbán politikai, jogi, és erkölcsi elégtételről szóló mondatát is. Az ő értelmezése szerint ez annyi, hogy maga a győzelem lesz a politikai elégtétel, a jogi az, hogy a „korrupciós vádakról” bebizonyítják, hogy hamisak (mert erre valószínűleg most nem érnek rá) és erkölcsi értelemben az lesz az elégtétel, hogy az kormány leleplezheti, hogy milyen emberek vannak az ellenzékben, és hogy ezeket az embereket a közvélemény majd elítéli.

Ezek után következtek a kérdések, és csodák-csodájára az én két kérdésem is fel lett téve, a többi kissé provokatív kérdéssel együtt. Az egyik kérdésem az volt, hogy miért nem esik szó a Fidesz kampányban az oktatásról, illetve az egészségügyről, amire egyszerű választ kaptam. Márpedig esik szó róla. Erre például, egy az oktatásról szóló beszélgetést hozott fel, amiben Novák Katalinnal beszélgettek az oktatás helyzetéről. Sajnos erről a beszélgetésről, rendezvényről nem hallottam, de Novák Katalinról annyit azért tudok, hogy hiába szervezett a Független Diákparlament tízezres tüntetést, még így sem volt hajlandó meghallgatni a diákokat. Kérdem én, alkalmas lehet egy ilyen ember az oktatásról nyilatkozni, ha a diákságot nem tekinti partnernek?

A másik kérdésem, ha már Brüsszel a nemzet ellensége, hogy hogyan boldogulnánk mi magyarok a brüsszeli pénzek nélkül, amire egyfelől azt a választ kaptam, hogy nem kell aggódni, Brüsszel nem fogja megvonni tőlünk a pénzeket, viszont ha lassan elszakadunk az EU-tól, akkor meg ott lesz nekünk a jó erős magyar gazdaság, ami ki fog tartani. Hát persze. A fejlesztéseink nagy része EU-s pénzből származik, illetve az Európai Unió már napirendre tette a magyar helyzetet, márpedig Magyarország nem fog jól járni, ha az EU úgy dönt, hogy nem ad több pénzt.

Reméljük, előbb szabadulunk meg a korrupt politikusainktól, minthogy az EU szabadulna meg tőlünk.

Ezeken kívül is több érdekes kérdés volt, de hadd emeljem ki a kedvenceme!. A Fidesz miért nem próbál új embereket megszólítani, miért csak a régi fideszeseket próbálja megtartani? Erre pedig az az egyszerű válasz született, hogy ”Nem lehet egy-párt rendszer.”. És valóban, ne is legyen soha, de ez komolyan mentesíti a kormánypártot az alól, hogy mindenki érdekeit képviselje? Elvégre, ha csak a saját már meglévő szavazóira figyelnek, most és a jövőben, akkor a többségről nem vesznek tudomást. Márpedig pont a választások előtt, nem ez tűnik a legcélravezetőbb technikának.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr913782622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miért 2018.03.27. 22:50:20

Bayerzsótiról mindig Göbbels, Benzsik-elvtársról pedig Gerő Ernő jut eszembe. Egy szóval hányingerem lesz tőlük...

2018.03.27. 23:17:27

"Bencsik szerint Orbánt ördögként kísértették meg, hogy fogadjon be menekülteket" - hát erre tényleg érdemes volt írni egy bejegyzést...

Jakab.gipsz 2018.03.28. 00:11:07

"Bencsik szerint Orbánt ördögként kísértették meg, hogy fogadjon be menekülteket"

Így igaz a szó legszorosabb értelmében, nem szeretnék Orbán bőrébe, lenni, iszonyú nyomás alá van helyezve, Magyarország Miniszter elnöke.

Egyszerűen rossz nézni ahogyan Orbán kínlódik, ezekkel a Soros által korrumpált és lebutított, szövetségeseinkkel.

ételizésítő 2018.03.28. 01:03:19

Csak szólnék, hogy nem fasszopó, hanem faszszopó.
Jobb oldali lehet egy ajtó vagy utca, de párt az jobboldali.
Utálom Bayert, mint a szart, de ő legalább nem botcsinálta firkász, hanem újságíró, aki tud helyesen írni, meg úgy általában tud írni, csak egy trágár faszkalap.

Jelen cikk szerzője meg nem trágár, de cserébe írástudatlan is, aki nem hallott még összetett szavakról, központozásról, helyesírásról.

Jobb lenne, ha egyiket sem engednék írni. De ha egyikőtöket mégis muszáj engedni, az sokkal inkább Bayer legyen. Mert Tiszai Olívia ezennel bizonyította, hogy alkalmatlan vagy rá. Teljesen.

Mintha egy szerelő nem tudná, hogyan kell meghúzni egy csavart.
Neki a kulcs a munkaeszköze, neked a nyelv. És neked fogalmad sincs a munkaeszközöd helyes használatáról.

ételizésítő 2018.03.28. 01:05:22

@Jakab.gipsz:
Én szeretnék a bőrében lenni.
Ha mondjuk kabát lenne már belőle, mint minden más baromnak a bőréből. Vagy cipő.

Na mindegy, majd Grazban kikezelik a következő 10 évben. Hacsak agyvérzést nem kap 8-án.

LebensraumamOsten 2018.03.28. 07:37:53

Vajon Bájer Csótival mi lenne egy valódi fajvédő rendszerben, ami után annyira liheg? Hogy boldogulna hamisítatlan aszkenázi zsidó (bayer, te jó ég kiknek ez a neve?) létére? Szerintem azt kívánná, bárcsak meg sem született volna. Nyelvét lógatva loholna az első liberális, demokratikus állam határáig, hogy védjék meg a seggét, mert fajvédő nemzeti honfitársai épp üléshuzatot akarnak a bőréből készíteni!
És Bencsik cigányként? Dettó! Ő náci tisztekkel csak a pincében találkozna, amikor tarkón lövik.
Annyira szánalmas, hogy ezek az alantas idegen elemek magyarnak próbálják eladni magukat!

LebensraumamOsten 2018.03.28. 07:38:37

@ételizésítő: Büdös lenne! Cigányszaga van! Nem lehetne úgy kicserzeni, hogy elmúljon.

LebensraumamOsten 2018.03.28. 07:39:30

@Jakab.gipsz: Ja, fogalma sincs, vajon hány évet fog kapni. Meg arról sem, hogyan konfiskálják el majd az összeharácsolt vagyonát.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.28. 10:06:22

Gyuri bácsi azt mondta, hogyha nem csináltok még egy lógásos tüntit a kedvéért, akkor a választási prémium elmarad !

fegyverbe !

Jakab.gipsz 2018.03.28. 10:43:13

@ételizésítő:

Esetleg lámpa ernyőt, nem akarsz készíteni? Amennyi eszed van, még ez is kitelik tőled.

@LebensraumamOsten:

A helyedben jobban aggódnék, Soros a gender-diktátor épségéért.

@Zoltán Rádi: Igen mondom!

LebensraumamOsten 2018.03.28. 11:17:36

@Jakab.gipsz: Nem aggódom Gyuri bácsi miatt, mert ő meg ugyanaz mint Bayer. Csak Gyuri a vallása alapján is az, Bayernak a származása egyértelmű, de hozzád hasonlóan megpróbálja előadni, hogy ő valójában keresztény lovag (hahaha) és magyar, aki sváb származású (húhúhú). De ajánlom becses figyelmedbe a 1. és 2. zsidótörvény kritériumait. Nem valószínű, hogy narancs klepto fidesz bandatagjaitok átmennének a szűrőn, beleértve téged is. Bájer meg már a legelején megbukna Bencsikkel, Matolcsyval, Szíjjártóval, Kóser Kósával és a banda nagy részével. De egyvalaki biztos másik barakkban lenne elszállásolva. A vajdátok, mert ő (Khm) etnikailag is kilóg a sorból. Szóval ő a dzsipó részlegre menne. De boldogan kántálnátok ott Bálog tiszteletessel az élen a "Hiszek egy Aranyszarvasban"-t!

arckönyv 2018.03.28. 11:24:23

mindig bájos az a hozzáállás amikor egy ilyen kommunista nyomi szerint csak a fidesz jelenti a hazát.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.28. 11:35:13

Tény, hogy Sátán április 8-án mindkét szavazatát a ballibekre adná. Szerencsére nincs választójoga, így nem szavazhat.

McZozo 2018.03.28. 11:42:45

ételizésítő

Latom atment a lenyeg. Gratula

2018.03.28. 12:40:03

@LebensraumamOsten: A nagy kérdés, hogy mit lehet tenni.
süti beállítások módosítása