Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős


Hoppá! Ha ez átmegy, már a 16 évesek is szavazhatnak Magyarországon

Minden bizonnyal ehhez a Fidesznek is lesz egy-két szava. De ki tudja?

2017. október 12. - acontrario

  Már tizenhat éves kortól biztosítaná a szavazati jogot az LMP. Ennek érdekében alaptörvény-módosítási javaslatot nyújt be az ellenzéki párt. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki tömörülés szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján – az MTI beszámolója szerint – közölte: a választójogot először a…

Tovább

Botka László otthagyja az egész félresikerült összefogást

"Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát; azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket" - indokolta Botka László Szeged polgármestere hétfői lemondását. Botka a DK és az LMP hétvégi döntésével indokolta a távozását kitérve Tarjányira és Lattmannra…

Tovább

Lázár olyan kemény beszólást kapott Csanádpalotán, hogy káromkodva hazugságba menekült

  Soha nem beszélt lenézően senkiről a vagyoni helyzete miatt – állította. Hangfelvétel cáfolja Lázár János a héten szabadtéri lakossági fórumon járt a Makótól 20 kilométerre, a román határ mellett fekvő Csongrád megyei kisvárosban, ahol időközi polgármester-választást tartanak a független Kovács…

Tovább
süti beállítások módosítása