Minden napra csípős sztori

Orbán az új Gyurcsány

2017. június 04. - acontrario

ogy.jpg

kép: 24.hu

„A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen ” – mondta Orbán Viktor 2008-ban a Déli Áramlat gázvezeték kapcsán. Orbán Viktornak igaza volt 2008-ban, és ma rá ugyanúgy vonatkoznak ezek a szavak – írja közleményében az LMP.

A párt szerint Szijjártó Péternek sikerült megvalósítania a magyar nemzeti érdekekkel ellentétes politika csúcspontját a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. A magyar külügyminiszter először azzal érvelt, hogy hazánkba minél több helyről kell a gáznak érkeznie, majd egy váratlan fordulattal azt is bejelentette, hogy a kormány most éppen egy olyan vezeték építését támogatja, amely Oroszországból szállítana Magyarországra gázt.

Hiába mosakszik a kormány az Északi Áramlat 2-vel, amelyben szintén orosz gázt szállítanak, és hiába vett száznyolcvan fokos fordulatot az Északi Áramlattal kapcsolatos álláspontjában: az orosz gáz az orosz gáz, ha több lesz belőle, az nem segíti elő a diverzifikációt. A magyar pártok közül az LMP egyedüliként maradt mindvégig következetes és illette kemény kritikával az Északi Áramlat projektjét is – emlékeztetnek.

 Mára gyakorlatilag tagadhatatlanná vált a tény, hogy az Orbán-kormány külpolitikája a függés külpolitikájával egyenlő. A paksi bővítés mellé felzárkózó Déli Áramlat azt jelenti, hogy a magát nemzetinek hazudó kormány Magyarország függetlenségét áldozza föl a török és orosz-barátság kedvéért, körülbelül 12 kopejkáért cserébe.

(168 óra)

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr1412562653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.