Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

˝Mínusz százon van az életem˝ - Politikai zsarolás áldozatának vallotta magát az egykori jegyző

2017. június 13. - Zolko128

 

birosagi-kalapacs.jpg

Fotó:fuzehirek

Hódmezővásárhely, Mindszent - Előbb polgármesteri karriert ígértek neki, aztán egy hangfelvétellel zsarolták, több milliót sajtoltak ki belőle, ezért kényszerült bűncselekmények elkövetésére - adta elő a bíróságon a nemrég Budapesten elfogott 38 éves mindszenti jogász. Most szabadlábra szeretett volna kerülni, de a bíróság benn tartotta.

– Mínusz százon van az életem, és a karrieremnek is annyi – mondta H. T. hétfő reggel a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság előtt. Elnézést kért a bíróságtól és az ügyészségtől eddigi hozzáállása miatt, elismerte, hogy bűnös az összes vádpontban. A jogász végzettségű, egykor jegyzőként is ismert 38 éves férfi ellen üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás és okirathamisítás miatt folyik eljárás 2015 óta. Tényleg nem egyszer fordult elő, hogy az utolsó pillanatban betegségre hivatkozva távol maradt a tárgyalástól Végül a bíróság idén márciusban elrendelte előzetes letartóztatását, mert úgy látszott, csak hátráltatja az eljárást, de a rendőrök nem találták otthon: Budapestre szökött. Április 27-én fogták el. Most rabszállító autó hozta a tárgyalásra.

Hazaküldték a tanúk egy részét

A bíróság ezen a napon nyolc tanút hallgatott meg. Eredetileg kétszer ennyi embert idéztek be, de miután a vádlott beismerte bűnösségét, többeket nem kellett meghallgatni. Emiatt bosszankodtak is, de sokuk számára már az is némi elégtétel volt, hogy bilincsben látták a vádlottat. „Jól nézel ki!" – mondta a tárgyalóteremben, szúrósan végigmérve tetőtől talpig H. T.-t egy magyarcsanádi vállalkozó, akinek félmillió forintja bánta, hogy megbízott a jogászban.

H. T. azért került bíróság elé, mert 2011-12-ben hivatali információit kihasználva megszervezte egy problémás tulajdoni hátterű mindszenti lakóház eladását, a gazda háta mögött, többeket bevonva. Ehhez felhasznált egy elhunyt ügyvédtől származó iratot, és a tulajdonos aláírását meghamisította. Korábban ezt tagadta, és vitatta az írásszakértő véleményét – most elismerte, tényleg hamisított. Szintén tételesen elismerte, hogy a Vékony Tamás ügyész által fölsorolt emberektől kölcsönt kért – 300-800 ezer forintokat, összesen közel 10 milliót – olykor a mindszenti sportegyesület öltözőépítési pályázatának önerejére, máskor édesapja gyógykezelésére, és a pénzből alig fizetett vissza. Ezek az emberek bíztak benne, mert jegyzőként, egyesületi elnökként szavahihető, feddhetetlen embernek gondolták. Szintén elismerte, hogy jogosulatlanul használta föl a mindszenti sportegyesület elnökeként a szervezet pénzét több alkalommal – ám hozzátette, mivel éveken át több volt az egyesület kiadása, mint bevétele, saját pénzéből is finanszírozta a működést sokáig, bár erre nincs írásbeli bizonyítéka. Azt is elismerte, hogy a magyarcsanádi önkormányzatnál jegyzőként dolgozva 100 ezer forintot vett föl egy hivatali számítógép megjavíttatására, és ezzel a pénzzel szintén nem számolt el.

 

Amit tett, azért letöltendő börtönbüntetést fog kapni, ezt jogászként tudja – mondta a vádlott. A másfél hónap előzetes alatt átgondolta az életét, szeretné jóvá tenni, amit elrontott – tette hozzá. Ha módja lesz rá, befejezi a kamionvezetői képzést, a börtönből szabadulva sofőrnek áll, és ígéri, mindenkinek visszafizet mindent. Az élete akkor siklott ki, amikor előbb polgármesteri karriert ígértek neki, majd – egy reá nézve terhelő hangfelvételt emlegetve – azzal fenyegették, hogy tönkreteszik, ellehetetlenítik jegyzőként – vallotta. Szavai szerint ettől való félelmében hozott rossz döntéseket. Tudja, hogy nem vádolhat mást bűncselekménnyel, nem nevezi meg azt a személyt, akinek M. J. a monogramja, és már elhunyt. Ez az ember közvetítők útján zsarolta őt a felvétellel. Neki fizette tovább azokat a pénzeket, amelyeket így-úgy szerzett. Ez a fenyegetett helyzet 2016-ig állt fönn – állította H. T.. Védője, Siklér Ernő szabadlábra helyezés iránt nyújtott be kérelmet a tárgyalás végén, a Pásztor Anikó bírónő vezette tanács azonban úgy döntött, hogy H. T. előzetesben marad.
(Dél Magyar)

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr3612589933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása