Minden napra csípős sztori

Régi-új polgármestere van Algyőnek

Ha lehetetett volna fogadást kötni az egyetlen hazazi bukmékernél, hogy vajon kié lesz 2 évre a helyi domb kakasa cím - vesztettem volna

2017. szeptember 11. - szegedijudit

Régóta áll a bál Algyőn, mivel ott még szines volt a helyi önkormányzat, azaz nem csak függetlennek hazudott fideszesek ültek benne, hanem valóban ellenzékiek is. Ebből kifolyólag ment a perpatvar és a nemfideszes polgármester pénzügyi döntéshozatali szintjét is levitték 100 ezerre. Ez volt talán az utolsó csepp és

 "A volt polgármester támogató szavazatával, a Fidesz-frakciót alkotó négy képviselő tartózkodása mellett a többség megszavazta a képviselő-testület feloszlatását. Molnár Áron polgármester szerint olyan szinten képtelenek az együttműködésre, hogy ez az egyetlen megoldás..." (2017.május 31.)

 A polgármesteri posztért négyen indultak az időközi önkormányzati választáson: Barna Zoltán a Magyar Környezetvédők Pártja, Budai László a Magyar Munkáspárt jelöltjeként, a községet jelenleg is irányító Molnár Áron, valamint Roczkó András pedig függetlenként.

A nyolc képviselői helyre 26 jelölt közül választhattak az algyőiek. A Magyar Munkáspárt kettő, a Magyar Környezetvédők Pártja egy jelöltet állított, a többiek "független"-ként indulnak.

A nagyközség választásra jogosult mintegy 4400 polgára négy szavazókörben adhatta le vasárnap a voksát...meglepően magas részvételi aránnyal el is mentek szavazni a helyiek.

...közben  a választási kampány szabályainak megsértése miatt 50 ezer forint bírsággal sújtotta jogerősen Molnár Áron algyői polgármestert augusztus 25-i végzésével tárgyalás mellőzésével a Szegedi Ítélőtábla, mert Polgármesteri tájékoztató címmel juttatott el szórólapot a helyiek postaládájába. Ebben többek között az állt, hogy indul a szeptember 10-i időközi választáson polgármesterként, és felsorolt benne tíz képviselőjelöltet, hogy ők Algyő valóban független képviselőjelöltjei és az ő támogatásukat kérte a választópolgároktól. 

A választások előtti szerdán megjelent Lázár János közleménye, mely erős utalást tartalmazott arra vonatkozóan, hogy kit is tart felelősnkek a történtekért és alkalmatlannak nevezte a település eddigi vezetőjét. Ezzel erősen befolyásolta a helyieket mindössze 4 nappal a választásokat megelőzően, mellyel az országos média még napokig foglalkozott.

"A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása), pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát (a továbbiakban: plakát) elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton." [1997. évi C. törvény 41. §]

Megjegyezzük, hogy aki ma Magyarországon politikával foglalkozik (pl. jelölteti magát), a legkevésbé sem tekinthető függetlennek. Attól, hogy tényleges politikai hovatartozását nem vállalja fel nyiltan, még nem jelenti azt, hogy nem tartozik egyik politikai csoportosuláshoz sem!

photo.jpg

Molnár Áron saját blogjában fejtette ki, hogy: "A velünk, vagy ellenünk elv úgy módosult, hogy velünk, vagy kicsinálunk...Az Algyői Polgár a jelenlegi hatalom lapja. Egy feladata van ..., hogy hatalomra segítse a megfelelő jelöltet. Bármi áron." Roczkó András, Bakó Ildikó, Herczeg József, Szűcs Szilveszter,  Pongrácz, Gonda, Pál Ildikó akik fidesz-kdnp polgárként megkeserítették munkáját. Sokan tudni vélik, hogy a helyes gyógyszerésznek már nagyobbat is igértek ... 

Végül a 4403 választásra jogosult személy közül 2451-en adtak le érvényes szavazatot. Molnár Áron 1794, a független Roczkó András 622, a Magyar Környezetvédők Pártját vezető Barna Zoltán 15, a Magyar Munkáspárt képviselője, Budai László 20 szavazatot kapott...tehát nem sikerült őt "kicsinálni". Gratulálunk!

Reméljük az új testület együttműködőbb lesz és a "Tisza virága" tovább virágozhat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr6012803576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.