Minden napra csípős sztori

Egy gigantikus hazugsággal próbálták meg padlóra küldeni Hadházyt

De egy kellemetlen öntökönrúgás lett a vége.

2017. szeptember 15. - acontrario

 

Előző hét csütörtökön jött elő az infóval Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, hogy egy olyan alapítvány kapott 1,2 milliárd forintos uniós támogatást a magyar kormányon keresztül, amely kuratóriumában ott ül a kancelláriamiszter, Lázár János felesége. A támogatás elvileg arra érkezett, hogy koraszülötteknek és szüleiknek alakítsanak ki egy mentorhálózatot, de a szegedi Korábban Érkeztem Alapítvány úgy akarja elkölteni ezt a pénzt, hogy a projektelemek között egy rakás túlárazott tétel is szerepel, így egyebek közt az, hogy Szegeden, Makón és Gyulán havi 888 ezer forintért akarnak majd bérelni mentorházaka.

A Magyar Narancs szúrta ki , hogy a kormányzati össztűz alá került Hadházyt – akit nagyon durván próbál most lejáratni a propagandagépezet – az Echo TV egyik műsorában azzal próbálta lejáratni az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, hogy nem is olvasta azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amelyből elvileg kileste azt a 80 milliót forintos költséget. Schanda Tamás János alaposan megszívta, ugyanis a Narancs bemutatta a megvalósíthatósági tanulmány azon részletét, ahol szerepel ez a 80 milliós tétel. Coki!

korabbanerkeztem_szamla2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr8512829892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.09.15. 23:17:33

És erről írtál egy posztot? Az volt a mondanivalód, hogy a nálad profibb firkászok írtak vmit? Szánalmas.

Gyurcsány csak 20 százalékot loptunk Ferenc 2017.09.15. 23:32:08

Hathazi egy korrupt geci sorosberenc szarhazi.

anyadmajma 2017.09.16. 00:28:56

@Gyurcsány csak 20 százalékot loptunk Ferenc: te meg egy hazaáruló bolsevik geci vagy.
2 migráncsért bármikor elcserélünk:) azok is többet érnek nálad.

anyadmajma 2017.09.16. 00:29:49

@VaradiJanos: ovasgassad a 888adat, te hazaáruló bolsevik geci.

Gyurcsány csak 20 százalékot loptunk Ferenc 2017.09.16. 01:22:22

@anyadmajma: baszajba a kecskebaszo kuro anyad te sorposberenc lipsi kocsog

ami szabad 2017.09.16. 07:25:40

@Gyurcsány csak 20 százalékot loptunk Ferenc: Micsoda érvek! :) A blog arról szól evvtárs, hogy hazudni is csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes! Ostoba egysejtűeknek, még ez sem megy konzekvensen... Illetve leszarják, hogy rendre kiderül, már megint, ordas nagyot hazudtak, mert a ti félétek majd úgy is jól megvédi, és a q. anyját annak, aki a jelképes évi ezermilliárdos lopást szóvá meri tenni! Gondolom, adót azt nem fizetsz, mert ha fizetnél, csak idegesítene, hogy minden pénzünket ellopják! Vagy a te számládra is érkezik belőle, ezért a "tolerancia" ... A szót azért írtam idézőjelbe, mert ez az a tulajdonságotok, mely rendre kimaradt mikor összeraktak benneteket..

nick papagiorgo 2017.09.16. 07:42:43

Nem az a baj Hadházyval.
Hanem leginkább az, hogy kiskutyához meg tejeszacskókhoz hasonlította a koraszülötteket, elvégre ő ért hozzá, ő maga is állatorvos (?!?). És amikor megkérték, hogy ha már így fogalmazott, kérne netán bocsánatot, ő is csak felhúzta az orrát, mint minden más politikus.

Én nem teljesen értem ezt, én, ha politikusnak mennék, az első mondta, amit meg (be) tanulnék, az lenne, hogy:
Nézzék, lehet, hogy én fogalmaztam szerencsétlenül, az is lehet, hogy a szavaimat kiforgatták. A lényeg, hogy nem akartam senkit megbántani, és ha ezt bárki is így érezte, akkor most elnézést kérek. Az ügyet részemről ezzel lezártam.

De nem, ezt egyetlen politikus sem hajlandó kimondani, a legreménytelenebb esetben sem. Hogy miért, nem tudom.

babbaba 2017.09.16. 08:07:21

Azon szerintem ember nem lepődik meg , hogy hazudnak. Már szinte mindenben.Sokat ártanak a magyaroknak, bár azt hirdetik, hogy
értük van minden. Dehogy. A haverokért, a családért, az eszement gazdagodásért. Szar tolvaj, nemzetárul banda.

babbaba 2017.09.16. 08:08:50

@nick papagiorgo: Méretét hasonlította tejeszacskóhoz, mert az is egykilós, mint a koraszülöttek egy része. Csak hazudjatok tovább!

n3spr3ss0 2017.09.16. 08:27:45

@anyadmajma: Mert ugye, lopni hazafias tett.

VaradiJanos 2017.09.16. 08:27:57

@anyadmajma: szia könnyen elkaptuk uram! Ma leveted a kultúrálcádat és az igazival nyomod? Vajon ez mire jó?

n3spr3ss0 2017.09.16. 08:30:00

@Gyurcsány csak 20 százalékot loptunk Ferenc: Mert lopni az nemzethy dicső tett, aki nem teszi az libsi hazaáruló.

n3spr3ss0 2017.09.16. 08:30:59

@VaradiJanos: Pedig igaz, bármelyik menekült ezerszer különb nálad.

VaradiJanos 2017.09.16. 08:32:37

@babbaba: bezzeg mikor Balogh miniszter mondta ki meggondolatlanul, de rossz szándék nélkül a tűzkeresztség szót a buszbalesettel kapcsolatban, akkor a parazita-sajtó belendült rendesen. Ez nem menti a mostani reakciót, de megmutatja a kétszínűségeteket.

VaradiJanos 2017.09.16. 08:34:23

@n3spr3ss0: agyadra mentek a niggerek? Még a dingidongi segbbedorong éjszakáf hatása alatt vagy? Szó sem volt itt a majmokról.

miért 2017.09.16. 08:40:29

Az éjszakai műszak Takonyárpi keretlegényeinél elég gyengének bizonyult! Szervilis, gerinctelen senkiháziak ezek!

hatodikx 2017.09.16. 08:44:17

Mi ez itt? Romkocsma?

VaradiJanos 2017.09.16. 09:18:09

@miért: ja, biztos be voltak ibizázva. Viszont mi civildemokraták kihasználtuk ezt a rést és beözönlöttünk a remek, választásokat is megnyerő posztjainkkal.

VaradiJanos 2017.09.16. 09:20:42

@hatodikx: mi bajod a romkocsmákkal? Azok a petőfik is valami ilyen ivóból indultak megdönteni a diktátorokat. Első lépés megvan, bár marci már a szakállat is növeszti, lesz itt forrongás!

nick papagiorgo 2017.09.16. 09:25:55

@babbaba:
normális ember akkor sem hasonlít egy koraszülöttet egy tejeszacskóhoz, semmilyen tekintetben sem. De látom, neked ezt hiába magyarázom :)

kvadrillio 2017.09.16. 09:43:48

KÉRJÜK VISSZA A BIOPAROXOT !!!!!!!!! MIÓTA MEGSZÜNTETTÉK MILLIÓSZOR TÖBB EMBER HAL MEG BRONCHITISBEN, MERT A BIOPAROX ANTIVIRÁLIS SZER RÉVÉN, PONT AZT SZÜNTETTE MEG, HOGY A VÍRUS, BAKTÉRIUM REPLIKÁLÓDNI, SZAPORODNI, TERJEDNI TUDJON, ÉS LEFELÉ TOVÁBBTERJEDJEN A TOROKBÓL, LÉGCSŐBŐL A HÖRGŐKRE, TÜDŐRE, BRONCHITIST, TÜDŐGYULLADÁST, FULLADÁST, HALÁLT OKOZVA !!!!! LEHET, HOGY PONT EZ VOLT A CÉL, HOGY MINÉL TÖBBE N HALJANAK MEG ??? AZ, HOGY 1-2 EMBER NEM BÍRTA EWZT A SZERT, NEM INDOK, A LEGTÖBB ORVOSSÁGNÁL VAN ILYEN, DE A TÖBBSÉGNEK ÉLETMENTŐ, JÓL BEVÁLIK EZ A SZER !!!
HA NEM KÉPESEK UGYAN OLYAN SZERT ADNI HELYETTE, AKKOR KÉRJÜK VISSZA A TÖBBSÉGNÉL JÓL BEVÁLT INFLUENZAELLENES SZERT, A BIOPAROXOT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

...és balog bácsi monitorozza a többszörös halottak számát otthon helyette !

hatodikx 2017.09.16. 09:44:34

@VaradiJanos: Nem voltam ott Petőfiékkel, de kötve hiszem, hogy ilyen hangnemben forradalomkodtak. A durva, trágár beszéd alapkövetelmény lett a blogokban?

kvadrillio 2017.09.16. 09:45:09

@kvadrillio: mianmarban már többezren haltak meg egy újtipusú influenzában, amely a h1n1+sertésinfluenza+madárinfluenza keveréke !

VaradiJanos 2017.09.16. 10:07:13

@hatodikx: hogy mered te korlátozni a civildemokrata blogerrek szóhasználati szabadságát? Most csak a bazzzzdmegeket veszed el tőlük, de holnap már rájuk zárod a vagonajtót?

VaradiJanos 2017.09.16. 10:08:04

@kvadrillio: szerintem az orr bán küldte ki nekik a vírust, hogy nehogy tudjanak menni volswagent gyártani

Cycmen 2017.09.16. 10:33:23

@babbaba: : Méretét hasonlította tejeszacskóhoz, mert az is egykilós, mint a koraszülöttek egy része.

Ja, az teljesen más! Gondolom nem jutott eszébe pl. hogy harminc centi! Egyébként a konkrét esettől eltekintve ! Mást nem zavar, hogy a mai politikusok között egyre több az aki összevissza beszél baromságokat mint egy hülyegyerek, aztán csodálkozik ha szopja a faszt egy egy jólsikerűlt metaforája után! És ezt most mindkét oldalra értem!

Cycmen 2017.09.16. 10:38:21

@hatodikx: Nem voltam ott Petőfiékkel, de kötve hiszem, hogy ilyen hangnemben forradalomkodtak.

El vagy tájolva, ez még az eszmecsere! :D És hogy jutott eszedbe Petőfi ezekről?

Duplaxiii 2017.09.16. 11:05:01

Elsőként: A kormány korrupt és lop!
De hadházy ne sajnáljuk már!
Kimaradt a trafikmutyiból, kiugrott a fideszből és most a káros lmp-ben hazudozik össze vissza!
Érdemes kikeresni azt a korábbi ATV adást, ahol egy cég vezetőjével szembesítette kálmánolga, egy nővel, aki egy hatalmas köteg bizonyítékot is hozott magával. Ezzel szemben hadházynak kizárólag "erkölcsi" érvei voltak.
Ott hangzott el, hogy a könyvelés nem komoly dolog, kell egy számítógép, egy program és lehet csinálni, tehát MINEK szoftvereket, rendszereket fejleszteni...
Hadházy nem a korrupciót mutatta (mutatja), hanem zsigerből támadja a piacgazdaságot, csak azért, hogy belerúghasson korábbi gazdijaiba.
Hadházy már gyalázta a burkolókat, a kamionosokat és szinte minden szakmát.
Korrupciónak nevezte például a műsorban azokat a dolgokat, amiket Brüsszel ÍR ELŐ!!!! A csaj bemutatta a kötelező anyagokat, amire hadházy gyorsan jelezte, ok, nek korrupció, de szerinte erkölcstelen.
A cég nem csinált semmi korrupciós dolgot, be is perelték hadházyt, de ő tovább is mondta a saját szemétségeit, kálmánolga szerelemes tekintetű felszopásai segítségével.
Hadházy korrupciónak nevezte egy kamionos cég nemzetközileg előírt kötelező tanfolyamait is, ami nélkül a cég nem dolgozhatna az EU-ban...
Hadházy mindent korrupciónak nevez - jellemzően a nem érintett alsóbb szekcióknál, amik valójában egy mai környezetben egy cégnél alap, például az eszközvejlesztéseket, a továbbképzéseket stb. amit valószínűleg ő is csinál a ssaját vállalkozásánál!
Olyan dolgokban hazudozik, mint egy-egy összeg esetében, ahol nem számolja a dolgozók számát és az időt, sok bejelentésénl említett "hatalmas" összeg valójában sok ember sok évre eloszló pénze, esetenként még a 10 ezer forintot sem éri el. Ő valójában hazug politikai célból akár egy adóbefizetést is korrupciónak jelez...
.
Ami gond, hogy két évnyi bizonyítékom van - nevekkel, cégekkel stb. - a valódi korrupciós folyamatokra, de egyetlen média nem hajlandó foglalkozni azokkal, hiszen a "demokratikus" oldalnak sem célja a valóság, mert akkor nem tudnának hazugságokkal támadni!
.
Tehát a kormány lop,, hadházy hazudik.

sakkosfx 2017.09.16. 11:05:10

Ha figyelmesen nézzünk nem marad rejtve semmi előttünk! Most sem maradt!

Duplaxiii 2017.09.16. 11:09:59

Hadházy jellemzően a real vonalat támadja, mert állatorvosként ahhoz nem ért.
Így neki korrupció minden olyan mérnöki, informatikai alap, ami ma az egész világon szabályozott. Neki egy beruházásnál az előtervek, a megvalósulási tervek és minden szükséges és ELŐÍRT rész korrupció, gyakorlatilag ő aranyáron olthat be kutyákat, aranyáron kereskedhet ostoba állateledelekkel, vitaminokkal, de korrupció egy mérnöki óradíj, a programozói díjak stb.
Neki ezért a mérnöktársadalom, az informatikus, vegyész, építész, távközlési szakma korrupt, mert pénzért dolgozik.
Elképzelem, amikor az lmp lufieregetést csinál meg falshmobot, ha hazánkban véletlenül piaci fizetések lennének... Mert az korrupció, ha egy informatikus annyi pénzért dolgozna, mint mondjuk az EU-ban.
Na ezért nem szabad hadházyt komolyan venni.

dare 2017.09.16. 11:29:03

@nick papagiorgo: "Nézzék, lehet, hogy én fogalmaztam szerencsétlenül, az is lehet, hogy a szavaimat kiforgatták. A lényeg, hogy nem akartam senkit megbántani, és ha ezt bárki is így érezte, akkor most elnézést kérek. Az ügyet részemről ezzel lezártam."

Szinte szó szerint ezt mondta, megspékelve azzal, hogy 2 éve ő már vesztett el meg nem született kisgyereket, tehát neki meg se fordul a fejében ezzel a témával szórakozni vagy trollkodni.
Ez csak a nagyok kiváltsága.
Valóban nem volt szerencsés hasonlat, mert még így hónapokig tudnak ezzel a tejeszacskóval terelni a témáról, ezért még én is haragszok rá picit.
Egyébként Schanda kicsit sandán nézett most.

dare 2017.09.16. 11:33:35

@Duplaxiii: "Elképzelem, amikor az lmp lufieregetést csinál meg falshmobot, ha hazánkban véletlenül piaci fizetések lennének."

Ne hülyülj már, láttad mire ment el az a pénz?
Fogalmazzunk úgy, egy picit túlárazott piaci fizetések voltak ezek.

Cycmen 2017.09.16. 11:33:47

@Duplaxiii: Maradj már hol van bármely mérnöki tevékenység egy megmentett kis élet mellett! A meggyógyított aranyhörcsögök öcsém, az a boldogság!

dare 2017.09.16. 11:48:47

Még persze nincsenek ezek a pénzek elköltve, de efelől ne legyenek kétségeink, hogy ellesz.
A legszebb az egészben, hogy névtelen informátor előre megjósolta ezt a pályázatnyerést, ezért nézett utána Hadházy.
Csak 600 millióval nyertek többet mint a másik 2 nyertes pályázó.
Ők voltak, akik nem piaci alapon nézték az árakat. :D

hatodikx 2017.09.16. 11:53:02

@Cycmen Váradinak volt válasz

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2017.09.16. 12:51:37

Nincs kulonbseg a szelsobal es a szelsojobb kozott. Mind a ketto aljas indokbol a tarsadalom elesett csoportjai ellen szit gyuloletet.
A jobbik a nyugdijasokat gyuloli, mert nem szavaznak ra, a baloldal, meg a csecsemoket gyuloli, mert szerintuk az arab bevandorlassal kell megoldani a nepesedest, nem pedig tejes zacskohoz hasolito fasisztakkal.

Cycmen 2017.09.16. 13:21:51

@hatodikx: Váradinak volt válasz

Rettenetesen sajnálom, hogy belealkalmatlankodtam a magántermészetű diskurzusotokba, legközelebb tartózkodni fogok az ilyesfajta ormótlanságtól, úriemberek vagyunk elvégre, vagy mi a szösz! Tehát fogadd el legőszintébb bocsánatkérésemet mégegyszer, meg KAPD BE!

Kunhallmi Agnes 2017.09.16. 13:30:53

Az egész ügy szokásos fideszes korrupció. Feleslegessen elpazarolt milliárdokkal támogatják ezeket a életképtelen girnyokat, ahelyett, hogy a sokkal életrevalóbb motiváltabb arab menekülteknek adnák a pénzt.
A kerítés azonnali lebontása megoldaná a népesedésí problémát, és nem kéne elcseszni millíárdokat fasisztákra.

Cycmen 2017.09.16. 13:43:26

@Kunhallmi Agnes: A kerítés azonnali lebontása megoldaná a népesedésí problémát, és nem kéne elcseszni millíárdokat fasisztákra.

50 millió néger betelepítésével nagyhatalommá válhatnánk könnyedén, de ez a fasz Fidesz nem akarja!

jolka40 2017.09.16. 13:46:44

"A kerítés azonnali lebontása megoldaná a népesedésí problémát, és nem kéne elcseszni millíárdokat fasisztákra."
Ha a kerítést délen lebontanák és nyugaton újra felépítenék, a migránsok nálunk maradnának. Máskülönben hülyék lennének ittmaradni.

hatodikx 2017.09.16. 13:50:36

@Cycmen: Mikor és hol alkalmas neked, meleg vagyok és épp a tiedre vágyom.

Cycmen 2017.09.16. 14:02:44

@hatodikx: Mindenképpen kuldjél képet magadról, soraimból megállapíthattad már hogy komoly ember vagyok nem bonyolódnék látatlanba egy kapcsolatba! Én nem sokat változtam az avatar készítése óta, aktfotóm sajnos most nincs!

incognito ergo sum 2017.09.16. 14:30:17

tökmindegy.

a fideszfanok úgyis csak arra fognak emlékezni, hogy hadházy nem mondott igazat.

Tatai Katalin 2017.09.16. 15:08:49

@Gyurcsány csak 20 százalékot loptunk Ferenc: az a baj a mély sötét fideszekkel, hogy átfogóan nézni dolgokat nemképesek, értelmileg nagyon sötétek, mint a feneketlen kut mélye. HADHÁZY tul okos hozzájuk, a hasonlatai nem tul szerencsések, de igazak.

Cycmen 2017.09.16. 15:23:49

@Tatai Katalin: . HADHÁZY tul okos hozzájuk, a hasonlatai nem tul szerencsések, de igazak.

Én még csak okos emberekkel találkoztam,bár a te túl okosoddal ellentétben egyből ki tudták magukat fejezni probléma, meg félreértések nélkül. Úgylátszik ehhez már túl okosnak kell lenni!, vagy valami libsi ökör ügy mögé beállni, hogy nektek tessen! Lesz majd olyan is amikor objektíve álltok valamihez és nem magatokból is hülyét csinálva mentegetitek a menthetetlent?

kvadrillio 2017.09.16. 16:45:55

JAHHH........A TERMÉSZETVÉDELEMRE ÉS FŐLEG A BALATONIFELVIDÉKI NEMZETI PARKRA 2800 MILLIÁRDOT, AZ EGÉSZSÉGÜGYRE PEDIG 60 MILLIÁRDOT MI >...TE BALFASZORBÁÁN !!!!!!!!!!!!!

2017. 09. 16. 14:22
MTI
#Környezetvédelem
#Természetvédelem
#VNémethZsolt
#NemzetiPark
A kormány szerint minden rendben a természet védelemével

Az elmúlt évtizedek egyértelmű nyertese a természetvédelem, azért kell dolgozni, hogy a természet is nyertessé váljon - hangoztatta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szombaton a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrehozásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Salföldi majorban.

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a jelenlegi uniós ciklusban 2800 milliárd forintot fordítanak természetvédelemre, ami 500 milliárd forinttal több, mint az előző uniós ciklusban erre szánt összeg.

Hozzátette: az elmúlt hét évben 45 százalékkal növekedett a nemzeti parkok állatállománya és 79 új országos természeti területet adtak át a meglévő bemutatóhelyek folyamatos megújítása mellett.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot - hat korábbi tájvédelmi körzet összevonásával - nyolcadikként hozták létre a hazai parkok sorában.

EZ MÁR TÉLLLLLEG BORZALOM, AMIT EZEK A DEZSEN I FIDESZESEK CSINÁLNAK !!! LŐJJE MÁÁÁÁ LE VALAKIK ŐKET !!!!!

kvadrillio 2017.09.16. 17:07:32

2017. 09. 15. 18:39
#Esztergom
#Jobbik
#NunkovicsTibor
#VaszaryKolosKórház
#Szülészet
#Egészségügy
#Orvoselvándorlás ???????? ALFAHIR.....
Babák helyett baksis - Ezért maradhat szülészet nélkül Esztergom?
TÖMEGESEN MARADNAK EL A RENDELÉSEK DOROGON... IS !!!!!.. PL. DR. VIDA ZSUZSANNA NEUROLÓGUS RENDELÉSEI IS.....

JAHHH....RABSZOLGABÉREKRE SZERVEZI A FIZETŐS EGÉSZSÉGÜGYET A BAROMORBÁN, AKI BÉCSBEN KEZELTETI MAGÁT A MILLIÁRDOS JÖVEDELMÉBŐL...UGYEHHH..... EZÉRT AKASZTÁS JÁRNA NEKI !!!!!

SZEGÉNY DR. VIDAZSUZSIKA IS AZÉRT NEM RENDEL DOROGON, MERT ÁTMENT MAGÁNRENDELŐKBE SOK PÍZT KERESNI...

Dr. Vida Zsuzsanna - neurológia- Oxygen Medical
oxygenmedical.hu/member/dr-vida-zsuzsanna-neurologia/
Dr. Vida Zsuzsanna
a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet kapott orvosi diplomát 1989-ben.
Ezt követően egy évet töltött ösztöndíjjal Angliában, Exeterben ...
Dr. Vida Zsuzsanna - jóAlvás Központ
www.joalvaskozpont.hu/munkatarsak-dr-vida-zsuzsanna
A
jóAlvás Központ magán-alvásdiagnosztikai és kezelő központ neves
orvosokkal, az Ön pihentető alvásáért! Budán időpontfoglalással..
Dr. Vida Zsuzsanna neurológus - Trombózisközpont
www.tromboziskozpont.hu/munkatarsaink/dr-vida-zsuzsannadr. Vida Zsuzsanna.
Stroke specialista. Specialitásai: idegregeneráció,; neurofiziológia,;
alvás és a fejfájás kivizsgálás; neuropátia kivizsgálás; stroke
utókezelés.

BAZDMEGORBÁN A FIZETŐS EGÉSZSÉGÜGYEDET !!!

EKKORA ÁTBASZÁSOKAT MEDDIG TŰR A MAGYAR NÉP ??? :o)))))))

Proud Mary 2017.09.16. 17:52:12

@anyadmajma: ahhoz képest, h bebuktál azzal, h két nicken "beszélgetsz" (röfögsz), elég magabiztosan tolod :DDDD

Budapest a kutyaszar városa 2017.09.16. 18:37:19

@Libsik visítanak de az ország a miénk !: Kik azok a libsik ? Adjál már ésszerű magyarázatot ! Amúgy te egzakt felmérést végeztél a jobbikosok és "balosok" gondolkodásáról ?

illaim 2017.09.16. 19:45:57

A kormány hazugsága ott van a szemetek előtt, ha veszed a fáradságot, hogy elolvasd a megvalósulási tanulmányt! Mi az édes jó anyádnak fikázod Hadházyt? Nem ő hazudott te eszement troll! Már megint összejött a fidesstálib hülyék gyülekezete! ti eszement barmok legalább olvasni tanuljatok meg! A "parancsra tettem" már Nürnbergben sem volt nyerő! Ha a memóriátok nem hord odáig!

kolompa lole 1111 2017.09.16. 20:02:25

A zsideszesek akkor hazudnak amikor mozog a szájuk.

myluppa 2017.09.16. 23:13:34

@Gyurcsány csak 20 százalékot loptunk Ferenc: aki meg a szart kilopja alólad annak vastagbélig be is nyalsz.alja véglény vagy.

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2017.09.17. 00:46:45

@Budapest a kutyaszar városa: "Kik azok a libsik ?

Tipikussan magyar ellenes, magyar gyulolo, aljadek bunozok. Akik magyarorszagot a magyar nemzetet akarjak elpusztitani, most epp az arabok segitsegevel.

Le Orme 2 2017.09.17. 08:34:45

A cikkírónak szívás: nem olvasta, tehát nem érti a programot ez a szemét egyfolytában rágalmazó sötétlelkű Hadházy. Attól még tudhat a 80 milliós tételről, ez ettől fggetlen kérdés.