Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Videó: Szegeden is üzent Simicska üres plakátjain a Momentum

2017. október 05. - Kristóf Tarnay

A főváros után tegnap éjjel Szegeden is kormánykritikus feliratokat fújt föl graffitivel a Momentum Mozgalom Simicska Lajos üresen álló hirdetőfelületeire. Azt mondják: ha hatalomra jutnak, minden korrupciót kivizsgálnak, ha kell, Simicska közbeszerzéseit is.

- Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet az országban tapasztalható korrupcióra. A Momentumnak fontos az elszámoltatás kérdése. A Momentum vállalja, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak összes korrupciógyanús ügyét kivizsgálja, ahogyan azt is, hogy átvilágítja a politikusok vagyonosodását, és kizárja a közbeszerzésekből a politikusok rokonait. - mondta lapunknak Mihálik Edvin, a párt szegedi alapszervezetének elnöke.

Arra a kérdésre, hogy ebben Simicska G-nap előtt sorra elnyert közbeszerzéseit is beleérti-e, azt mondta: "A Momentum minden közbeszerzést át fog nézni, így azokat is amiben Simicska Lajos érintett, ha lopott, akkor azzal el kell számolnia." Hétfőtől egyébként már Szegeden is alá lehet írni a párt által kezdeményezett becsületszerződést, melyben vallalják hogy végrehajtják az általuk meghatározott antokorrupciós programot, cserébe azt várják el az allampolgároktól, hogy jövőre feltétlenül menjenek el szavazni.

plakat_momentum.jpgA szerző felvétele

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr5412930139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása