Minden napra csípős sztori

Vége: távozik a Délmagyar menedzsmentje

2017. október 18. - Kristóf Tarnay

Távoznak az Andy Vajna által fölvásárolt Lapcom kiadó lapjainak vezetői - olvasható a Kreatív Online-on. A Délmagyarország eddigi főszerkesztője, kiadóvezetője, Kóti Zoltán és főszerkesztő-helyettese, Szögi Andrea is távoznak. Főszerkesztőnek, valamint kiadóvezetőnek Bonifert Gábort, helyettesének Gidró Krisztát nevezték ki. 

Bonifert korábban a kormányközeli SzegedMa.hu kiadóigazgatója volt, és később ugyanő a Csongrád Megyei Önkormányzati Hivatal elnöki kabinetvezetője is lett. Gidró a (nyilvánvalóan G-nap előtti) Lánchíd Rádió szegedi stúdióvezetője, majd a vállaltan kormánylap Magyar Idők belpolitikai szerkesztője és megyei tudósítója. 

Miután megtörtént a lap felvásárlása, sokan pletykálták, hogy a SzegedMától fog érkezni főszerkesztő, így - ha nem is a lap vezetője érkezett - de ezek a szóbeszédek ebben a formában beigazolódtak. Mint ismert: a lap szerkesztősége eddig (legalábbis tegnap) még a helyén volt, bár információink szerint egy ember már fölmondott, és sokan fontolgatják régóta ezt az opciót, hiszen tudni lehetett, hogy csak hetek vannak hátra a lapnak a bedarálásig. A népszerű tárcaíró, Darvasi László is otthagyta a két Lapcom-lapot, és a 24.hu-n folytatja.

(Hírösszefoglalónk)

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr8113015322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.