Minden napra csípős sztori

Nem az a megdöbbentő, hogy egy fideszes néni komolyan vett egy álhírt

2017. december 02. - Kristóf Tarnay

Reflektálva a napokban megjelent írásra: önmagában szerintem semmi megdöbbentő nincs abban, hogy egy idős asszony elhitt egy nyilvánvalóan képtelen paródiahírt. Valószínűleg minden 2 % fölötti párt szavazóbázisában (upsz, ezzel kilőttem a mezőny felét, sorry) találnánk egy sor rosszul tájékozott, hiányos információkkal, kritikus gondolkodásra való készséggel viszont egyáltalán nem rendelkező szavazókat. Elitizmus lenne mást hinni, szerintem ebben önmagában semmi meglepő nincs.

Inkább az volt számomra döbbenetes, és ez táplálta inkább bennem a hangfelvételt hallgatván az újra és újra előtörő hangos röhögést, hogy Jurák Kata, a kormányközeli rádiócsatorna műsorvezetője percekig nem is gyanakodott, hogy itt esetleg valami nem stimmel. Ha jól hallottam, annál a résznél, hogy a BKV-n kötelező lesz kihangosítóval telefonálni, fordult meg először a fejében, hogy nem biztos, hogy hiteles forrásból származik az információ.

És bár a Független Diákparlamentben aktívan részt vevő egyetemistaként a korábban szervezetünkről is notóriusan hazudó PestiSrácok kormánylap korábbi munkatársát egyáltalán nem tisztem védeni, meg merem kockáztatni, hogy önmagában még ez sem olyan megdöbbentő. Mindig érdemes elgondolkodni, hogy amikor egy hatalom abszurd elméleteket kommunikál, akkor a holdudvar, és az őt kiszolgálók mekkora része hiszi is el azt, amit mond, és ki az, aki csak számításból beszél hangzatos baromságokat.

Úgy tűnik, Jurák Kata az első tábort gyarapítja, és valószínűleg a Fidesz-KDNP-kormány holdudvarában szép számmal vannak ilyenek. Ugyanis ebből is az látszik, hogy a kormány annyira elszakadt a valóságtól, hogy már van, aki nem tudja megkülönböztetni az általuk kreált csúsztatásokat és féligazságokat a direkt humorosra írt teljesen képtelen baromságoktól. Egyre nehezebb, ugyanis lassan az igazságtartalma mindkettőnek hasonló.

Egyébként nem Jurák Kata az első a kormány szellemi hátországából, aki komolyan vette a Hírcsárda valamely álhírét. Emlékezzünk csak minden diák kedvencére, Hoffmann Rózsára, aki konkrétan perelni akarta a szatírikus lapot, miután az általános iskolai osztályzás szabályainak módosításakor megírta, hogy ezután az alsó tagozat mellett a focipályán is engedné a buktatást. Egy másik alkalommal pedig Bayer Zsolt akarta helyreigazításra kötelezni a vicclapot, amiért a nevével közöltek stílusparódiát – a kérés egyébként mindkét esetben teljesült is, persze a portál stílusában.

Persze téved, aki azt hiszi, csak a hazai kormányoldal nem érti a viccet. Pont a közösségi média elterjedésének egyik nagy átka a clickbait-címek mellett, hogy nem értjük a viccet. A régi közhely, miszerint „az internet megöli az iróniát” majdnem valósággá vált, amikor a Facebook bejelentette: egy „[Satir]” előtaggal indítja majd a vicclapok cikkeit. Ezen sokan kiakadtak, mondván, ennyire ne nézzen minket hülyének a legnagyobb közösségi oldal, és ne ölje ki a maradék humorérzékünket is. Nem tudni, ezért-e, de végül a terv nem valósult meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr2013411147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2017.12.04. 07:29:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az biztos, hogy nem kis troll a szerencsétlen. De azokat is etetnie kell valakinek, így megvan a napi jócselekedetem. :-D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 07:30:00

@midnightcoder2:

"Vagy csak simán megkérdezi Heidi Musztafát hogy mi a folglalkozása és beírja amit mond ?"

nem így. ostoba vagy.

"sem mindegy, hogy honnan szeded össze a megkérdezetteket, az sem hogy milyen arányban válaszoltak, és egy rakás más tényező sem."

A német felmérés teljes, ott nincs ilyen kérdés, a magyar pedig reprezentatív. Nálad háromszor okosabb emberek erre már gondoltak, és kész technika, szoftver van erre. Emiatt akár 2 ember is meg tudja csinálni a kutatást. De erről egy hülye náci honnan a faszomból tudna, amikor ki sem lát a putriból?!

" Bár én nem ezzel foglalkozom, de annyit azért tudok a dologról, hogy a statisztikus is egy szakma. "

Én értek hozzá, és tudom. Jó lenne, ha nem te ugatnál hülyeségeket, aki nem értesz hozzá!

"egy kommunikáció szakos csaj és egy politológus található, és senki olyan akinek láthatóan bármi köze lenne a témához"

nekik is több közük van a témához, mint neked, aki közmunkás vagy a 4 elemiddel.

"Most képzeld el fordított helyzetben: teszem azt hogy ma Gyurcsány kormányoz és jön egy hasonló felállású társulat jobbról, és benyögi hogy az MSZP és SZDSZ szavazói közül 10%-nak van diplomája, és a 40%-uk csak hátszéllel végezte el a 8 általánost is, és ezt lehozza a Magyar Nemzet és a 888.hu le is hozza, sőt az origo címlapján is megjelenik, akkor te ezt mennyire tartod hitelesnek ? "

akkor elkezdhetünk ezen vitázni, de mivel ilyened nincs, te a semmivel a kezedben akarsz vitázni arról, hogy melyik felmérés a hitelesebb. amíg neked nincs felmérésed, addig a tied nem lehet hitelesebb. ennyikeh. a hülye náci nem fogja fel, hogy ha nincs érve, akkor nincs érve.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 07:33:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

" a náci kártya kijátszásával. Mely utóbbi már eleve minden vita vesztesévé teszi azt, aki kijátssza. "

"A fasiszta vagy a náci tartalmak fasisztának vagy nácinak nevezése nem mindig, minden esetben a náci kártya kijátszása, hanem tartalmilag korrekt minősítés is lehet. "

hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ci_k%C3%A1rtya

itt most erről van szó. beszoptad. ne akarj már érveléselméletből okoskdoni, kis kisegítőiskolai selejtkém!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 07:35:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a nácizás nem a végső érv, hanem a végső ítélet. nácik vagytok, hülyék vagytok. több oldalnyi érvet hoztam fel ennek igazolására. ez a konklúzió. (mondjuk te az ilyen idege szavakat nem érted, de majd más érteni fogja)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 07:37:24

@midnightcoder2:

Magyarországon 2010-ben a leköszönő szoclib kormány törvénybe iktatta a holokauszttagadást mint bűncselekményt. Ugyanezen évben az újonnan hivatalba lépő Orbán-kormány mindezt kiegészítette a kommunizmus bűnei tagadásának büntethetőségével.

Mindezt a véleménynyilvánítási szabadság mint alapjog nagyobb dicsőségére.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 07:38:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ha valaki úgy véli, hogy a holokauszt nem történt meg vagy nem úgy történt, akkor miért ne lehetne joga ezt akár nagy nyilvánosság előtt is hangoztatni?"

a magyar parlament úgy határozott, hogy a holokauszttagadás esetén a szólásszabadságnál fontosabb szempont az, hogy az uszítással az illető kárt okoz, veszélyt okoz.

ezt a hülye nácik nem fogják fel, ők eleve nem fogják fel, hogy a zsidó is ember. ők csak odáig jutnak el, hogy nekik van joguk, más jogait leszarják, mert ostoba, empátia nélküli önző faszok. de mondjuk az, hogy ostoba, az egy holokauszttagadónál már ab ovo adott, nincs ezen mit csodálkozni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 07:42:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 1) a nácik mindig azzal jönnek, hogy nem nácik, és nem tudom, mi a nácizmus

2) én mindig elmagyarázom, hogy mi a nácizmus, és, hogy miért nácik, ezután a nácik mindig eltűnnek

3) a nácizmus egy ideológia, amely szerint bizonyos etnikumok (árják) magasabb rendűek, mások (zsidók, cigányok) alacsonyabb rendűek

4) aki azt mondja, hogy a menekülteket agyon kellene lőni, örül, ha belefulladnak a tengerbe, azt mondja, hogy az arabok, afrikaiak nem tudnak integrálódni, nem akarnak dolgozni, bűnözők, kulturális szakadék van közöttünk, az náci

5) a 888 kommentelők jelentős része sajnos náci, Orbán, Kósa, Lázár, Rogán és bandája szintén náci. a Jobbikról, és egyéb förmedvényekről nem is beszélve.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 07:43:16

Mellesleg érdekes, hogy a holokauszttagadás büntethetőségét éppen azok a liberráltak követelték/helyeslik leghangosabban, akik amúgy annyit szeretik idézni azt a bizonyos Voltaire-i mondást.

@Brendel Mátyás:

Matyikám, matyizzál te csak azzal, ami a lábad között van, az a te színvonalad.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 07:54:21

@midnightcoder2:

"Teszem azt, ha ma azt mondaná Orbán, hogy a Holocaustról beszélhetsz, de csak a szűk családi körben, a barátaiddal, de a nyilvánosság teljes kizárásával. Hányan sikítoznának azonnal, hogy oda a szólásszabadság ? "

Azt a hülye náci nem fogja fel, hogy:

1) A holokausztról beszélni nem gyűlöletkeltés.
2) A történészek elsöprő konszenzusa szerint az igazság az, hogy volt holokauszt.

A két példa tehát kb. annyira hasonlít egymásra, mint a nemi erőszak tiltása és a szex tiltása.

Cycmen 2017.12.04. 07:56:46

Brendel Mátyás az ateista klubból! Mi jöhet még? Erre már klubot alakítanak? Ateista misszionáriusok fogják járni a templomok környékét ? Remélem megfőzik őket a hívő kannibálok!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 08:01:27

@midnightcoder2:

a BAMF hivatalnoka, amikor megkérdezi John Ougadát, a keresztény afrikai bevándorlót csak, hogy olyan példát mondjak, ami emlékeztet téged arra, hogy az afrikai bevándorlók egy jelentős része keresztény, mert a hülye nácik ennek sincsenek tudatában), hogy mi a foglalkozása, akkor a válasza név szerint rögzítve lesz, és John aláírja, hogy az adatai mind helyesek. John lehet, hogy papírokkal érkezett, de ha nem, akkor a BAMF hivatalnokának sok hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy eldöntse John menedékkérelmét. ezen hónapok alatt ellenőrizni is tudják a dolgot (egy egyetemi végzettséget könnyű ellenőrizni), korrigálni is tudják a dolgot. ha John azt hazudta, hogy agysebész, akkor, amikor John munkát keres, egy pillanat alatt kiderül, hogy nem az. John pedig nemcsak bűntényt követett el, de ezzel sikerült a kérelmét elutasíttatnia. de te azt hiszed, hogy Johnék tömegével hazudnak.

de ez hagyján, mert itt csak a folyamatok nem ismeretéről van szó részedről, meg rasszista rosszindulatról. a másik oldalon viszont azt hiszed, hogy a Fideszes diplomások tömegei hazudják egyre nagyobb számban azt, hogy nekik csak 8 általánosuk van, vagy még az sem.

az, hogy te ezt hiszed, az már azt mutatja, hogy a nácizmusod az elmebaj szintjén van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 08:02:15

@Cycmen: nem, nem ez fog jönni, ezek csak a te, egy hülye ember ágybavizelős rémálmai.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 08:03:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: csak kibújt a kapa a szádból, de neked nincs érved. ez a különbség.

Cycmen 2017.12.04. 08:04:03

"Valószínűleg minden 2 % fölötti párt szavazóbázisában (upsz, ezzel kilőttem a mezőny felét, sorry) találnánk egy sor rosszul tájékozott, hiányos információkkal, kritikus gondolkodásra való készséggel viszont egyáltalán nem rendelkező szavazókat."

Ezt annyira bírtam már az SZDSZ-nél is! A kutya sem szavazott már rájuk, de az jött le nekik hogy az emberek a hülyék! Kristóf ne kezdd te is, mert nem fog bejönni! Persze hogy vannak hülye szavazók, de még ők sem akkora idióták hogy baloldalra szavazzanak!

Cycmen 2017.12.04. 08:07:58

@Brendel Mátyás: Tudod cimbora azt elfogadom ha egy embernek az ateizmus nézet, de akinek küldetés, azt már gyökérségnek tartom!

fénycsepp 2017.12.04. 08:08:23

vajon milyen gumicsontot csinálna a kormány, ha nem lenne menekultvalsag? Dehogy náci Orbán, csak jol befosatja a népet.

Amit a szólásszabadságot illeti, a holokauszttagadason kívül van olyan, amiről az ember nem nyilatkozhat? Az internet népe bárkit szapul éjjel-nappal, mégsem jon érte a rendőrség :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 11:20:09

@Cycmen: én meg gyökérségnek tartom, ha valaki hívő, de veled ellentétben ezt nem tartom érvnek. Ezen a blogon ráadásul offtopic és terelés. Úgy látszik, te tartod küldetésnek a hittérítést, én szóba se hoztam a témát.

Cycmen 2017.12.04. 12:30:14

@Brendel Mátyás: " én meg gyökérségnek tartom, ha valaki hívő, de veled ellentétben ezt nem tartom érvnek. "

Látom hogy te mit tartasz érvnek,meg hogy ki vagy!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.04. 15:54:06

@Brendel Mátyás: óóó, a nácikártya ellen nincs érv, az ultimate!!!!!!!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 20:06:29

@Brendel Mátyás:

"2) A történészek elsöprő konszenzusa szerint az igazság az, hogy volt holokauszt. "

Egykor a tudósok elsöprő többsége szerint a Nap keringett a Föld körül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 20:10:57

@Brendel Mátyás:

"csak kibújt a kapa a szádból, de neked nincs érved. ez a különbség."

A kapa a tiédből bújt elő, a nácikártya ellen pedig nincs érv. Nem is kell, mert aki kijátssza, az azonnal veszített.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 20:12:06

@Cycmen:

"Ezt annyira bírtam már az SZDSZ-nél is! A kutya sem szavazott már rájuk, de az jött le nekik hogy az emberek a hülyék!"

Ez természetes. Minél kevesebben voltak, annál inkább elitnek érezték magukat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 20:17:26

@fénycsepp:

"a holokauszttagadason kívül van olyan, amiről az ember nem nyilatkozhat? Az internet népe bárkit szapul éjjel-nappal, mégsem jon érte a rendőrség :)"

A BKK elektr. jegyrendszerének hibáját feltáró srác rabosítása megvan?
Lézer Jani kommentelők elleni feljelentése megvan?
Bayer Zsolt kommentelő elleni feljelentése megvan?
Ez: www.szon.hu/velemenyszabadsag-sulyos-penzekre-buntethetnek-a-posztjaink-es-a-kommentjeink-miatt/2946737 megvan?

Nem azt állítom, hogy ezek a feljelentések alaptalanok vagy jogosak voltak, hanem csak téged cáfollak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 20:27:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, de ezt egy tudós döntötte meg, és nem holmi geocentrizmustagadó hülye parasztok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.04. 20:30:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hazudsz és hazudsz. Te is személyeskedtél, és egy nácit nácinak nevezni nem a náci kártya. Kevered a sezlonyt a faszommal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 20:37:27

@Brendel Mátyás:

A tényeknek mindegy, ki mondja ki őket.

"egy nácit nácinak nevezni nem a náci kártya"

Micsoda körkörös érvelés, hajjaj!

msfifa2 2017.12.04. 21:07:25

@midnightcoder2:

"Ez nem az én "benyögésem", hanem az amerikai Legfelsőbb Bíróság évszázadok óta kidolgozott doktrínája a szólásszabadság korlátozhatóságáról az alkotmány első kiegészítése alapján."

Lehet, hogy nem a te benyögésed, de attól még továbbra is Amerika :)

Egyszerűen más a szabályozás, ahogy fentebb már meg is lett vitatva.

Az USA-ban a szólásszabadság majdhogynem szent, kb. olyan vehemensen védik, mint a fegyvertartás jogát biztosító második alkotmánykiegészítést. A "clear and present danger" megállapításánál a Supreme Court azt az analógiát használta, hogy korlátja a szólásszabadságnak pl. az, ha valaki - tévesen - tüzet kiált egy zsúfolásig teli színházban. Azért szerintem ez elég sokat elárul az amerikai gondolkodásról ilyen téren. Magyarországon más a felfogás - illetve más az AB vonatkozó gyakorlata.

Ettől függetlenül természetesen abszolút kritizálható álláspont, hogy a holokauszttagadás ellen a büntetőjog eszközével éljünk.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.05. 06:03:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem körkörös, én adtam rá más érveket, hogy miért vagy náci. te vagy az, aki nem adott rá érvet, miért nem vagy náci, te érvelsz körkörösen.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.05. 06:07:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem azt állítom, hogy ezek a feljelentések alaptalanok vagy jogosak voltak, hanem csak téged cáfollak. "

Tehát elismered, hogy a szólásszabadság korlátai lehetnek jogosak, attól függ, hogy milyen más szabadságjogot sértünk, de itt hisztizel, hogy a holokauszttagadás, amikor a szólásszabadsággal szemben igen súlyos emberi személyiségi jogok állnak, az nem lehet jogos. Pedig törvény van rá, két ellentétes kormány alatt is megtartotta a parlament.

Ostoba vagy, mint a föld.

GyMasa 2017.12.05. 11:50:45

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...Ugyan gondolkozz már el azon, hogy miért nem Görögország és Olaszország a támadások elszenvedője, ha ott van a legtöbb menekült?...
Hat, azt nem tudom, hogy a Görögöknel hogy van ez, de pl. az olaszoknal azert van egy elegge tokos rendorseg, akiket az elmult evtizedekben a maffiaval szembeni harcok elegge felhoztak.

GyMasa 2017.12.05. 11:57:02

@midnightcoder2:
...Ilyenek folyamatosan kerülnek bejelentésre, legutóbb Pl. épp a Samsungtól. ..
Meg, nemmellesleg nem is uj akku technologia volt, hanem csak egy ujfajta grafenbevonat az akkumulatorok elektrodain, es az akku osszes tobbi szerkezeti eleme meg ugyanaz maradt.

GyMasa 2017.12.05. 12:44:08

@Brendel Mátyás:
...a ház felgyújtása magyar nyelven azt jelenti, hogy ég a ház, te agyhalott, náci barom! ez a ház nem égett. a cikk címe hazugság...
Szerintem a haz felgyujtasa az azt jelenti, hogy a tuzet szandekosan gyujtottak.
Onnantol kezdve az mar gyujtogatas, ami buncselekmeny es megvan az alap buntetesi tetele.
Aztan az, hogy mekkora lesz a kar, meg hogy megserul- vagy meghal-e valaki, az mar csak tovabbi sulyosbito tenyezo.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.05. 13:07:11

@msfifa2:

"Magyarországon más a felfogás - illetve más az AB vonatkozó gyakorlata."

Magyarországon más az uralkodó liberrált felfogás, amelyet az EU erőszakolt ránk.

@Brendel Mátyás:

"nem körkörös, én adtam rá más érveket, hogy miért vagy náci. te vagy az, aki nem adott rá érvet, miért nem vagy náci, te érvelsz körkörösen."

Galambom, a te érved az, hogy az a náci, akit te annak nevezel. :) Amúgy lószart sem érdekel engem, vajon nácinak vagy bárminek nevezel. Leszarom a véleményed. :)

"Ostoba vagy, mint a föld."

Ezt ugye akkor szoktad hallani, amikor a tükörbe nézel...

@GyMasa:

"akiket az elmult evtizedekben a maffiaval szembeni harcok elegge felhoztak"

Pl. nemrég egy olasz rendőr habozás nélkül agyonlőtte a hozzájuk menekült párizsi vagy németországi merénylőt. A német rendőr előbb ötször lőtt volna a levegőbe, s aztán sem merte volna lelőni, mert még őt hurcolták volna meg érte.

GyMasa 2017.12.05. 13:43:12

@Brendel Mátyás:
...a Fidesz szavazók 38% -ának volt max 8 általánosa áprilisban...
Magyarorszagon a max. 8 altalanossal rendelkezo allampolgarok szama a 2011-es nepszamlalas soran 416 ezer volt.
Ami a 2001-es ota felezodott, es az 1991-es ota negyedeldott.
Ujabb adatot most nem turtam fel, mert ez is teljesen megfelel.
www.ksh.hu/nepszamlalas/docs/tablak/iskolazottsag/07_01_01_02.xls
Tehat a kutatas szerint, ha MINDEGYIK, 8 altalanossal rendelkezo ember, biztos fidesz szavazonak veszunk, akkor kijon, hogy a fidesz szavazok szama 1,1 millio.
Ami a valosagban olyan 2 millio korul mozgott a valasztasokon.
Tehat, meg eros egyszerusitesekkel SEM jon ki a matek.
...a szír menekülteknek csak 26%-ának volt max 8 általánosa...
Amivel csak az a baj, hogy ma mar nem a szir menekultek alkotjak az erkezok gerincet, tehat, fuggetlenul atto, hogy igazad van-e, a kijelentesednek nincsen tul sok informaciotartalma.
Azon felul ha megnezed a tanulmany 7. oldalat, ott van egy kimutatas az iskolai vegzettsegekrol is.
Eszerint:
- Az OSSSZES menedekkeronek, (28 631 ferfi es 14 613 no, 2017 elso felevebol!) kb 30%-anak vagy semmilyen vegzettsege nincs, vagy csak 4 altalanosa.
- Megjegyeznem, hogy Nemetorszagban kisse maskeppen van az oktatasi rendszer, mint Magyarorszagon, igy ott van a Grundschule, ami a 4 altalanos, viszont "8 altalanos" az per se nem letezik. Helyette van a 9. osztaly (Mittelschule) utan "iskolabefejezesi igazolas" illetve a 10. osztaly utan (Realschule) egy zarovizsga.
- Tehat a nemet kontextusban a "8 altalanos" nem ertelmezheto ugyanazzal a tartalommal, mint Magyarorszagon. Mert valakinek vagy csak 4 altalanosa van, (ami a tankotelezettseg miatt nem jellemzo) vagy 10. utan mar valamilyen szakmaval a kezeben vegez.
- A statisztikaban a legmagasabb vegzettseg az nem az egyetem, hanem a Hochschule, ami azert elmondja, hogy nem tolonganak a menedekkerok kozott az orvosok/mernokok.
...azaz a szír menekültek képzettebbek a Fidesz szavazóknál...
Hat, nem eppen. Az orszag lakossagat tekintve a 8 altalanossal rendelkezok aranya Magyarorszagon kb. 4%. (volt 2011-ben, de azota egeszen biztosan csokkent, latva a megelozo tendenciat, de csak a te kedvedert ezzel szamoltam)
A Szirek kozott, ( Akiket nem tudom, miert szurtal ki) meg 26% a 4 altalanossal rendelkezok aranya. Tehat, osszehasonlitottuk a kortet az almaval, de meg igy sem lett igazad.
... Kopp, nyuszikám...
Szerintem, vegyel kicsit vissza az arcbol.

GyMasa 2017.12.05. 13:46:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...Galambom, a te érved az, hogy az a náci, akit te annak nevezel. :)...
Hat, ja, mert meg definialni sem tudja a nacit rendesen.
Amit definialt, az a rasszista.
Es a rasszistaknak csak egy igen szuk szelete VOLT a naci.
A Nemet nemzeti szocialista part tagja.
Na, ezt a partot a haboru utan betiltottak, es azota sem letezik.

msfifa2 2017.12.05. 14:56:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Egykor a tudósok elsöprő többsége szerint a Nap keringett a Föld körül."

Jaj, hagyjad már... Te is tudod, hogy nem a konszenzus számít, hanem az, mire van bizonyíték. A holokausztra elég sok van. Éppen ezért tök felesleges volt ez a hozzászólásod.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.05. 15:14:56

@msfifa2:

Félreértettél, szándékosan vagy akaratlanul. Eszem ágában sincs tagadni a holokausztot. Egyrészt mert nincs kedvem börtönbe kerülni, másrészt pedig azért sem, mert szerintem is megtörténtek a tömeggyilkosságok, ha nem is mindenben pontosan úgy, ahogy kötelező hinni.

Ami a bizonyítékokat illeti, azokat lehet elfogadni és elutasítani. Természetesen tudományos alapon - bár nyilván óriási a különbség a természettudományok viszonylag erős objektivitása és az egyéb tudományok nem olyan komoly objektivitása között.

"Te is tudod, hogy nem a konszenzus számít, hanem az, mire van bizonyíték."

Az is konszenzus kérdése, mit fogadnak el bizonyítékként. :)

"Éppen ezért tök felesleges volt ez a hozzászólásod."

A minősítgetést inkább hagyd.

msfifa2 2017.12.05. 15:41:43

"Félreértettél, szándékosan vagy akaratlanul. Eszem ágában sincs tagadni a holokausztot. Egyrészt mert nincs kedvem börtönbe kerülni, másrészt pedig azért sem, mert szerintem is megtörténtek a tömeggyilkosságok, ha nem is mindenben pontosan úgy, ahogy kötelező hinni. "

Te is félreértettél, kicsit pongyolán fogalmaztam ugyanis. Tudom, hogy nem akarod tagadni a holokausztot. Csak azt nem értettem, miért volt egyáltalán szó bármiféle konszenzusról. Ha konszenzussal döntenénk ilyen kérdésekben, akkor még mindig a középkorban járnánk :)

"Ami a bizonyítékokat illeti, azokat lehet elfogadni és elutasítani."

Nyilván.

"Természetesen tudományos alapon - bár nyilván óriási a különbség a természettudományok viszonylag erős objektivitása és az egyéb tudományok nem olyan komoly objektivitása között."

Igen, ebben egyetértek, a történelem enyhén szólva (sem) tud objektív lenni. De emellett itt arról is szó van, hogy a történelem eleve olyan, hogy az ilyen teóriákban én eleve nem bízom. A túlképzett, akadémikus történész kiad egy könyvet, benne rengeteg teóriával arról, hogy egyes nagy ívű trendek miért alakultak úgy, ahogy. Hogy miért igaz, amit mond? Há' higgyél benne. Letesztelni nem tudja...

Viszont szerintem itt irreleváns az, amit kritizáltál. Itt egy egyszerű történelemi tényről volt szó, nem holmi nagyívű törvényszerűségről. Annak kiderítése, hogy egy történelmi esemény megtörtént-e, noha kétségkívül nagyon nehéz tud lenni, de azért (főleg közelmúltbeli történés esetén) sokkal könnyebb megmondani, hogy mi történt a múltban, minthogy absztrakt teóriákat kialakítani hosszútávú folyamatokról.

"Az is konszenzus kérdése, mit fogadnak el bizonyítékként. :) "

Nyilván, csak arra akartam rámutatni, hogy a "konszenzussal" óvatosnak kell lenni. Ez különösen akkor káros, ha egy területre rámondják, hogy az "tudományos", és akkor abba a terület "szakértőin" kívül nem engedik meg, hogy az átlagember is belepofázzon.

A tudomány rengetegszer tévedett korábban, és természetesen a jövőben is rengetegszer fog tévedni. De ez nem baj, hiszen végül is így halad előre :)

Ettől függetlenül az átlagember is meggyőződhet a holokauszt igaz voltáról, nem kell ahhoz konszenzus :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.05. 18:08:02

@msfifa2:

"Itt egy egyszerű történelemi tényről volt szó"

"Annak kiderítése, hogy egy történelmi esemény megtörtént-e, noha kétségkívül nagyon nehéz tud lenni, de azért (főleg közelmúltbeli történés esetén) sokkal könnyebb megmondani, hogy mi történt a múltban"

Erre én csak egy szót mondok: Katyn. Évtizedekig a nácik nyakába varrták, történelmi tényként kezelték, míg végül ki nem derült az igazság.

"A tudomány rengetegszer tévedett korábban"

Igen, és fog is tévedni, ez a tudományos haladás módja, útja. Approximáció. Persze azért mindig tegyünk különbséget a természettudományok és az egyéb tudományok között. Ami mellesleg érdekes dolog, mert hát végső soron pl. a társadalomtudományok is a fizika emergens tulajdonságaiként jöttek létre. :) Tehát elvileg ugyanolyan egzakt tudományoknak kellene lenniük, de elképesztő összetettségük és kaotikus voltuk miatt nem vagyunk képesek úgy kezelni őket.

"Ettől függetlenül az átlagember is meggyőződhet a holokauszt igaz voltáról, nem kell ahhoz konszenzus :)"

Ez igaz, de ahogy a fizika törvényeinek félremagyarázásáért vagy tagadásáért sem jár börtön, úgy a holokoauszt tagadásáért sem kellene. A szólásszabadság a szememben olyan alapvető jog, amelyet egy kisebbség (vagy akár többség) nem-létérdeke nem korlátozhat.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.06. 01:27:10

@GyMasa: talán azért, mert az elkövetők belgiumban élő, belga állampolgárok, esetleg angliában született muszlim volt?
De arra is adhatsz választ, hogy miért Párizs és nem Bécs?
Talán mert nagyobb a híre? Mert jobban ismert az elkövetők által?
Talán azért, mert az ISIS nem szír menekültekre építette a terrorcselekményeket, hanem már jóval korábban beszervezett európában élőkre?

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.06. 01:30:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Katyn. Az igazságot csak előled rejtegették. Minden lengyel tisztában volt vele.
Dachaut pedig az amerikaiak építették, hogy igazolni tudják a nácik üldözését. Soros pénzelte.
De a katolikus Róma átlátott a szitán, és tömegével mentette ki a nácikat.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.06. 01:35:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: miért a német rendőrrel példálózol? A legkomolyabb esetek Franciaországban, Belgiumban és a UK-ban voltak...ja, meg Törökországban.
A francia rendőr is elég tökös, ha lőni kell.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.06. 01:37:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, Isten áldásával. Azokat az SS vezetőket, akik a kereszténységet elvetették. Van az a pénz....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.06. 02:33:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ha felfogtad volna, amit írtam, akkor ezt nem kérdeznéd.

"Katyn. Az igazságot csak előled rejtegették. Minden lengyel tisztában volt vele."

Na ja, legfőképpen azok, akiket kivégeztek. De ők nem adhatták tovább az infót.

Amúgy a személyeskedéseddel menj a repedt sarkú bárcás kurva anyád retkes picsájába.

GyMasa 2017.12.06. 08:16:42

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Kar, hogy a valaszod semmilyen mertekben nem all osszefuggesben az eredeti kerdessel.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.06. 14:39:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem személyeskedtem.
De gondolom, a gyermekednek is ezt mondják a többiek.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.06. 14:42:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy nem minden lengyelt végeztek ki...az, hogy Magyarországon elhallgatták, nem jelenti azt, hogy a lengyelek ne tudtak volna róla. Bonyolult gondolat menet?

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.06. 14:47:49

@GyMasa: kár, hogy el kell magyaráznom. Nem feltétlen az olasz rendőrség maffiával szembeni gyakorlottsága az igazi indok. Sokkal inkább az, hogy az ISIS-nek mi a célpontja. Innen viszont nem a szír menekült az okozója, hanem az ISIS terror célpontja.
Jól látszik, hogy a korábban beszervezett katonák követték el a cselekményeket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.06. 16:01:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Igen, minden gyerekednek ezt mondják.

Nem csak Magyarországon hallgatták el. Mindenhol. Kényelmesebb volt a nácikra kenni. A győzelem után is kínos lett volna a szövetséges Szovjetuniót leleplezni.

"Jól látszik, hogy a korábban beszervezett katonák követték el a cselekményeket."

Jól látszik, hogy a mostani bevándorlókból lesznek a jövő "korábban beszervezett katonái".

Mellesleg nem ég le a pofádról a bőr, hogy aljas terroristákat katonáknak merészelsz nevezni?

GyMasa 2017.12.06. 19:06:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:
... kár, hogy el kell magyaráznom...
Tényleg kár, de nem kell elmagyaráznod semmit.
Mert értem én, hogy mit akarsz mondani, csak éppen nem értünk egyet ebben a témában.
És, legfőképpen erre kellene figyelni! (léteznek emberek MÁS véleménnyel is, amit a változatosság kedvéért néha végig is lehet hallgatni.)
...Nem feltétlen az olasz rendőrség maffiával szembeni gyakorlottsága az igazi indok...
Hát, az lehet, hogy így van, de mivel hírhedt NÉMET meg hírhedt FRANCIA meg hírhet BELGA maffiáról nem igen lehet hallani, azért VALAMI összefüggés csak lehet a dolgok között.
Például az is egy ok, hogy Olaszországban igen kevés a 2.-3. generációs muszlim betelepült.
...Sokkal inkább az, hogy az ISIS-nek mi a célpontja...
Az, hogy mi a célpontja az csak egy dolog.
Az, hogy az a célpont mennyire könnyen támadható, az egy másik ok.
Pl. egészen biztos vagyok benne, hogy bármelyik terrorista szívesen lefejezné Trumpot élő internetes streamben, csak éppen kissé alaposabb tervezést, jóval nagyobb erőforrásokat, és méginkább kimondhatatlan szerencsét igényelne ezt a tervet végrehajtani.
Az ISIS gyakorlatilag mára nem létezik, de sajnos nem ők az ok, ők csak egy időszakos - mára szerencsére elhalt - próbálkozás voltak, hanem a mögöttük álló ideológia, ami arra tanítja az mohamedánokat, hogy el kell puszítaniuk minden hitetlent.
...Innen viszont nem a szír menekült az okozója, hanem az ISIS terror célpontja...
Óó, szóval neked OK az áldozathibáztatás?
...Jól látszik, hogy a korábban beszervezett katonák követték el a cselekményeket...
Igen, akiknek jóval kisebb esélyük lett volna visszatérni Európába, ha a KÜLSŐ határok le lennének rendesen zárva.
Végezetül egy kis olvasnivaló az olasz helyzetről:
index.hu/kulfold/2017/10/06/miert_nincs_olaszorszagban_iszlam_terrorizmus/

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.07. 16:22:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az ISIS katonái, telepített ügynökei, beszervezett állatai. Válogass.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.07. 16:26:44

@GyMasa: érdekes cikket linkeltél. Aszongya hogy több oka van. Nem rossz bevándorlónak lenni. Alacsonyabb a munkanélküliség. De több elkövető Olaszországból indult. Vége a békeidőknek...
miért nem olvasod el először?

GyMasa 2017.12.07. 20:10:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:
... érdekes cikket linkeltél...
Tudom. De látom, hogy neked nem sikerült megérteni...
...Aszongya hogy több oka van...
Igen, és abból a 4-ből, ami meg van számozva, pont éppen azt a 3-at nem sorolod fel, amit én már megtettem, csk azt az 1-et, amelyik részben a te mondandódat támsztja alá.
...Nem rossz bevándorlónak lenni...
Tényleg nem az.
Pl. nem géppuskázzák bele őket a Földközi tengerbe, illetve pl. amint partra lépnek Európában, nem tartóztatják le őket azonnal, hogy mindegyik iratok nélkül érkezővel kellene.
...Alacsonyabb a munkanélküliség...
Minél alacsonyabb?
Ezen felül:
- Évtizedes terrorellenes tapasztalatok
- Végre valami jót is köszönhetnek a maffiának!
- A hatóságok nem lacafacáznak
Amiket én leírtam már, de neked valahogy nem tüntek fontosnak, hogy megemlítsd...
...De több elkövető Olaszországból indult...
AMi pont megint a te szempontodat gyengíti, te szerencsétlen, mert igenis ezek szerint beszivárognak a terroristák a menekültekkel együtt. AMit ugye eddig vehemesen tagadtatok, uilletve folyton próbáljátok eljelentékteleníteni.
... Vége a békeidőknek...
miért nem olvasod el először?...
És, TE miért nem olvasod el?
Illetve miért nem olvasod el még egyszer, ha elsőre nem értetted meg?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.07. 21:24:29

@GyMasa:

"És, TE miért nem olvasod el?
Illetve miért nem olvasod el még egyszer, ha elsőre nem értetted meg?"

Miért is tenné? Ő már születése pillanatától a teljes mindentudás birtokában van, mások pedig megtisztelve érezhetik magukat, ha a bölcs szavait ihatják.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.07. 22:15:50

@GyMasa: te nagyon nem érted. A maffia nem terrorista cselekményeket követ el. Az ISIS ideológiai alapon szervez be. A maffiának nincs ilyen. A maffia érdekelt a terroristák felderítésében.
Az Olaszországból érkezett terroristák nem a menekültekkel jöttek. De leginkább nem szírek voltak.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.07. 22:17:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, te vagy a másik. Pont én vagyok az kettőnk közül, aki elolvasta. Azért tudtam citálni részleteket.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.07. 22:20:32

@GyMasa: A munkanélküliségről épp a cikk emlékezik meg. Alacsonyabb az Olaszországban élő, korábban érkezett muszlimok, mint a francia vagy spanyol területeken élők viszonylatában.
Miért nem olvasod el? Erdekes.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.07. 22:31:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Katyn. 1039.
A németek bejelentik, hogy az oroszok tömeggyilkosságot kòvettek el. A világ propagandafogásnak tartja. A németek kezdeményezésére a Vöröskereszt vizsgálódik. Magyar delegált is van kòztük. A jelentést Rosevelt nem hozza nyilvánosságra.
Az oroszok 1990-ben ismerik el...
Tehát 1943 óta a német területeken ismert lehetett. Magyarországon is. De legkésőbb 1990-től te is megtudhattad volna a hivatalos orosz forrásokból.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.07. 22:34:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Mennyit nem érek? Hogy te döntsd el, hogyan titulálod őket? Utasításra vársz? Saját véleményed nincs?
Csúnyán meg ne beszélj. Meg kell gyónni a papnak. Aztán sokat kell imádkozni, mielőtt emberhúst ennél és vért innál. Képletesen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.07. 23:24:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ja, mellesleg akkoriban a németek állításainak különösen sok hitelt adtak. Szánalmas, ahogy erőlködsz. :(

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.08. 00:02:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: vén picsa.
Te beszélsz hülyeséget. De most tényleg igazad van, én erőlködök, hogy fény gyúljon a fejedben. De úgyis csak ürességet világítana meg.
A németek állitásainak nem attak hitelt. Pont ezt írtam. De Magyarországon 1943-ban például igen. Magyarázzam, vagy azért van otthon történelemkönyv?
Mert nem adtak hitelt a szavuknak, azért kértek nemzetközi vizsgálatot. Vöröskereszt.
Miért nem olvasol utána? Jobb játszani a hülyét?

Leírom, és nem érted meg?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.08. 08:24:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"A németek állitásainak nem attak hitelt."

"Attak", na igen, ez a te színvonalad.

GyMasa 2017.12.08. 10:03:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...te nagyon nem érted...
Na, mivan, sikerült elolvasni másodszorra is?
...A maffia nem terrorista cselekményeket követ el...
És, állította ezt valaki?
(Bár, az, hogy valakit Szicíliában, fényes nappal egy motorról géppisztollyal szitává lőnek sok ember előtt, az közel áll hozá, de most erről ne beszéljünk, mert abban nincsen meg a politikai motíváció)
...Az ISIS ideológiai alapon szervez be...
Igen, és?
...A maffiának nincs ilyen...
Hát, azért ezt annyira nem jelenteném ki biztosan.
...maffia érdekelt a terroristák felderítésében. ..
Nem, a maffia a bevételei maximalizálásában érdekelt, és a konkurencia minimalizálásában.
Ha enneka a vonalnak a mentén úgy ítéli meg, hogy az ISIS káros a terveikre/biztonságukra nézve, akkor harcolni fognak ellene, ha pedig úgy ítéli meg, hogy hasznos a terveikre nézve, akkor együttműködnek vele, ahogy az a belga szálon is történt. Ellátták fegyverekkel, iratokkal, meg eldobható telefonokkal őket.
...Az Olaszországból érkezett terroristák nem a menekültekkel jöttek...
Ekkora funkcionális analfabéta nem lehetsz!
Senki nem állította ezt SEM.
De, pl a 2015-ös, kb. 1 millió menekült között már több terrorista is bizonyítottan beérkezett Európában.
...De leginkább nem szírek voltak...
Mintahogy nem "Szír terroristákról" van szó, hanem "arab terroristákról".
Azok is leginkább "nem szírek"
Tehát, ez az utolsó mondatotd is teljességgel irreleváns a témát illetően.
Mostmár csak azon tűnődöm, hogy ennyire ostoba vagy-e, vagy ennyire aljas gennyláda?

GyMasa 2017.12.08. 10:05:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...Pont én vagyok az kettőnk közül, aki elolvasta...
Kár, hogy megérteni nem sikerült.
Sem a cikket, sem azt, amit én írtam.

GyMasa 2017.12.08. 10:10:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...A munkanélküliségről épp a cikk emlékezik meg...
Remek!
...Alacsonyabb az Olaszországban élő, korábban érkezett muszlimok, mint a francia vagy spanyol területeken élők viszonylatában...
Ez a mondat kicsit furcsa...
...Miért nem olvasod el?...
Te miért nem érted meg?
De javaslom, hogy inkább olvasd vissza, hogy miket írtam, vesd össze a cikk TELJES tartalmával, vonj le következtetéseket, és azt majd megbeszélhetjük.
...Erdekes...
Kétlem, hogy sikerült volna megértened. Amiket írsz, azok arról tanúskodnak, hoyg vagy ostoba vagy, vagy pedig tudatosan csúsztatsz.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 00:10:50

@GyMasa: miután a cikket is elolvastad, beszélgethetünk róla. Az, hogy felsorol szempontokat, nem azt jelenti, hogy csupán egyetlen, épp a neked tetsző az igaz.. te nagyonhülye, belinkelsz egy cikket, arra mint örök evidenciára hivatkozol, aztán leállsz vitázni a megállapításaival....
Ugyanis amiket leírtam, és te amikbe belekötöttél nem az én véleményem, hanem a cikké...
Olyan szép technikával rugdosod magad tökön...abba ne hagyd!

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 00:12:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: még mindig magasabb szinvonal, mint a másik anyját szidni....putris cigány.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 00:18:43

@GyMasa:Michele Groppi már idézett tanulmányában azt írja, hogy Olaszország elsősorban logisztikai szempontból fontos a terroristáknak – és számos merénylet-terv ellenére ugyanígy volt ez már az al-kaidás időkben is. Groppi azonban arra figyelmeztet,

több jel is arra utal, hogy vége a békeidőknek

Tehát a hivatkozott cikk szerint nem célország...

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 00:20:31

@GyMasa:evándorlók és az őslakosok közti társadalmi egyenlőtlenség is kisebb; sőt, az unión kívülről érkezett bevándorlók között Michele Groppi terrorizmus-kutató felmérése alapján a munkanélküliség alacsonyabb (8 százalék), mint az országos átlag (12 százalék). Ez

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 00:22:56

@GyMasa:, hogy Olaszországot még nem rázták meg terrorcselekmények, nem jelenti azt, hogy ne lenne kulcsország a terrorizmus szempontjából. Számos ismert terrorista is szorosan kötődött Olaszországhoz:

Anis Amri, a berlini gázoló például 2010-ben, egy szicíliai börtönben radikalizálódott,Youssef Zaghba, a London Bridge-en történt gázolásos támadás egyik elkövetője többször is járt Olaszországban (és az olasz rendőrség hiába hívta fel rá az angol kollégák figyelmét),Mohamed Lahouaiej-Bouhlel, a nizzai gázoló egy ideig a francia-olasz határvárosban, Ventimigliában élt.Ahmed Hanadzsinak, a marseille-i késelőnek még olasz felesége is volt

Michele Groppi már idézett tanulmányá

Alázzalak még?

Arcade Macho 2017.12.09. 00:59:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Lézer Jani kommentelők elleni feljelentése megvan? "

lezerjani felelos annak a nonek a halalaert
normalis helyen böriben rohadna
jo ertem en hogy rahuzzak a hivatasos soforre, de ezt a szuperagglomeracios tirpakkal kapcsolatban hadd ne oruljek hogy ilyen keves esszel olyan messzirol kellett elhozni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 08:35:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"még mindig magasabb szinvonal, mint a másik anyját szidni....

putris cigány."

Kedves putris cigány,

köszönöm a színvonalas hozzászólásodat...

magyar ember

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 08:37:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Kedves putris cigány,

Ne alázd magad tovább, eddig is fényesen bebizonyítottad, hogy mindezek a szörnyűségek nem történtek volna meg, ha kedvenceidet, az arab/néger csőcseléket nem engedik be Európába. Sem most, sem korábban.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 09:31:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a putris cigány nem különül el a mondat többi részétől, tehát nem lehet aláírás. Ez jól látszik a magyar ember esetében.
A történelmi emlékezeted pedig kicsit megkopott.
Vörös Brigádok? Bayer-Meinhof csoport? IRA?
Sorolhatnánk a példákat, amikor nem muszlimok gyilkoltak...
Egyébként nem akarok muszlimokat látni, sem Európában, sem máshol. A vallás veszélyes.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 09:45:39

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Már hogyne különülne el, ott a hármaspont - sőt négyespont.

Na látod, volt nálunk is terrorizmus, ezeket sikerült kiirtani, most meg feltétlenül kell importálni az iszlám terrorizmust?

Én nemcsak muszlimokat, hanem arabokat és négereket sem akarok látni Eupában, főleg meg nem Magyarországon.

Magyarország az én/mi hazánk, mi és az elődeink küzdöttek és dolgoztak meg érte vérrel-verejtékkel. Biztos nem a világok legjobbika, de jobb annál, ahonnan a csőcselék jön. Én biztos mindent megteszek azért - egyelőe csak a szavazatommal -, hogy senki idegen rassz ne üljön be abba a készbe, amiért a magyar nép megdolgozott. Én a saját rasszom képviselői között akarok élni, nem arabok és négerek között. Turistaként szívesen látott vendégek, de a turista előbb-utóbb hazamegy, ezek meg itt akarnak maradni - hát ne tegyék.

Aztán veled együtt leszarom, ha nácinak, fasisztának, idegengyűlölőnek vagy bárminek hívsz. Majd amikor a lányodat arab/néger hordák erőszakolják, amikor a keresztényeket - pontosabban nem iszlámhívőket - akasztják és lefejezik Európában, majd amikor a müezzin szavára kell Mekka felé hajlonganod, majd amikor a homokosokat akasztják a lámpavasakra, majd amikor a nőket állatként adják-veszik, akkor büszkén gondolj arra, hogy a te liberalizmusod volt az, ami mindezt Európában lehetővé tette.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 09:46:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: In 1973 they expanded their attacks to create terror in mainland Britain and eventually even in continental Europe. It was estimated that, between 1969 and 1994, the IRA killed about 1,800 people, including approximately 600 civilians

Ír katolikusok....
A legszebb az volt, amikor egy szállodát robbantottak fel, ahol Thatcher volt a célpont.
Igen, a katolikusok....

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 09:54:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A no-go zónában sincs ilyen. Az idő múlik, a muszlim fiatalok is fordulnak el a vallástól. Tehát fölöslegesen rettegsz.
Megint történelem: ha korábbi évszázadokban élsz, ugyanígy rettegtél volna a huszitáktól, a reformátusoktól, a zsidóktól, és a boszorkányoktól.
Neked kell a rettegés. Borzongató.
Ez tartja össze a nyájat.
Tudod, a nyócker, Ózd, Putnok, Miskolc egyes részei veszélyesebbek mint a no-go zóna Londonban. Bár fogalmam sincs, merre lehet...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 09:54:59

Azt ui. ne feledd: az EU jelenlegi migrációs politikája mellett nem az a kérdés, elözönlik-e Európát az arab/néger hordák, hogy Coudenhove-Kalergi terve szerint negroid fajjal telepítik-e be Európát, hanem csak az, milyen sebesen fejeződik be sikeresen az, ami már most is folyik. Felső korlát nélküli bevándorlás, na igen.

A világtörténelemben Európa lesz az első - mondjuk így - birodalom, amely önként és dalolva engedi át hazáját idegen betolakodóknak, amely saját elhatározásából válik kisebbséggé saját évezredes hazájában. Ne feledd Arafat szavait sem a palesztin nők méhéről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 10:04:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"a muszlim fiatalok is fordulnak el a vallástól"

Lehet, de a vallás mint összetartó erő azért megmarad. Akkor is, ha amúgy alig gyakorolják.

"Igen, a katolikusok...."

Egyrészt azok az idők már elmúltak, míg az iszlám terrorizmus még mindig virágzik. Másrészt kell nekünk helyette iszlám terrorizmus a nyakunkba?

Ettől függetlenül ugye emlékszel még, hogyan ünnepeltek utcai karneválhangulatban az arab világ békés mohamedán hívei a WTC lerombolásának hírére? Mit látsz a hírekben, hány keresztény ünnepel az utcákon, amikor az iszlámhívők sikeresen irtják egymást egy nagyobb merényletben?

Nagyon ócska trükk pár európai terrorszervezetet felhozni az iszlám terror mentésére.

"a nyócker, Ózd, Putnok, Miskolc egyes részei veszélyesebbek mint a no-go zóna Londonban."

Arabnak, négernek biztos kevésbé veszélyes. Na de ha szerinted nálunk is vannak ilyen no-go zónák, akkor szerinted jó ötlet szaporatani a számukat arab/néger zónákkal?

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 10:06:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:Masood was born as Adrian Russell Ajao on Christmas Day, 1964, in Kent county, just outside London. His 17-year-old single mother remarried two years later, and he was known as Adrian Elms (his stepfather’s surname) until converting to Islam when he was about 40. Prior to that point, while fathering three children with his wife, he had several arrests, some for violent attacks. During at least one of the resulting stints in prison, like many inmates, he began indoctrination into Islam.

40 évesen . A vesztét az okozta, hogy elvett egy muszlim nőt, Két évre Szaud-Arábiába költöztek, ahol beszervezték.
Nem derül ki, muszlim volt- egyáltalán korábban.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 10:11:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem ócska. De leginkább nem trükk. Sajnálom, hogy direkt félreérted. Nem mentegetem a muszlim terroristákat. Próbálok különbséget tenni iszlamista és muszlim között.
Menekült és terrorista között. Szír muszlim és dzsihadista között. ISIS terrorista és szír katolikus között.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 10:16:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"A vesztét az okozta, hogy elvett egy muszlim nőt"

Nem vehette volna el, ha nincsenek ott muszlim bevándorlók. Akkor sem érte volna baj, ha nem tér át az iszlám hitre, amit nyilván önként, meggyőződésből tett. Beszervezni sem kellett volna hagynia magát.

Ha elítéled a III/III-as besúgókat, amiért hagyták beszervezni magukat, akkor nehogy már ezt a terroristát a beszervezés áldozataként tüntesd fel. Értem én, hogy gyűlölöd a saját fajtádat, ez alapvető liberrált vonás, de legalább ítélj következetesen.

"Nem derül ki, muszlim volt- egyáltalán korábban."

Nem mindegy? Az iszlám hatására tette, amit tett.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 10:25:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Próbálok különbséget tenni iszlamista és muszlim között.
Menekült és terrorista között."

Hát próbálj. :D

Állítólag a másod-harmadgenerációs bevándorlókból lesznek a terroristák. Ha ez igaz, akkor nem kellenek bevándorlók. Maradjanak otthon és irtsák egymást a saját hazájukban. Egészségükre!

A menekültet meg nem szabad beengedni Európába. Sokan és sokszor leírták: a menekültek - legyenek bár gazdaságiak vagy háborúsok - száma már a közeli jövőben sok tízmilliós, majd hamarosan százmilliós lesz. A klímaváltozás miatt meg 20-30 éven belül milliárdos, miközben Afrikában úgy szaporodnak, mint a nyulak. Míg Európa befogad egymillió menekültet, tízmillió új leendő menekült születik.

Ennyi idegen rasszú és kultúrájú, ráadásul a miénkkel szemben ellenséges embert nem szabad befogadni, mert az etnikai összetétel végleges megváltozásával jár. Persze ha direkt ez a cél - amint láthatóan az -, akkor nem szóltam.

Tegyük fel, befogadunk százmillió menekültet. És akkor mit mondunk a következő száz-kétszézmilliónak? A következő milliárdnak, akik Afrikából özönlenek? És az áradatnak soha nem lesz vége, mert mindeközben Afrikában szorgalmasan gyártják az utánpótlást. A felső korlát nélküli betelepítés meg csak tovább bátorítja őket.

Komolyan nem látod, hogy az a politika, amelyet az EU követ, Európa végleges vesztét fogja okozni? Ehhez tényleg vaknak és idiótának kellene lenned, ami szerintem azért nem vagy.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 13:51:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
miért általánosítasz?
Te egy Bécsben boltitolvaj, Birminghamban lánykereskedő, Londonban kábszer-kereskedő vagy?

Minden közösségnek vannak bűnöző tagjai. Még a katolikus papoknak is.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 13:58:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: szerintem nem kell befogadni senkit.
Szerintem el kell bírálni, aki nem menekült, azt haza toloncolni, aki menekült, annak menedéket adni. Amikor vége a háborúnak, mehet Isten áldásával.
De nagyon zavar, amikor összemossák a menekültet a pakival, amikor valakit megbélyegeznek a származása miatt.
Sok szír keresztény. Gondolod, ő közöttük nincs bûnöző? Avagy őket is lőjük le a határon?

A másik oldal: minket is megbélyegeznek Angliában. Tudod miért? Mert kelet-európai bevándorlók vagyunk. A románokból pedig nem kérnek. Te is román vagy....gondolkozz el ezen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 14:47:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Te egy Bécsben boltitolvaj, Birminghamban lánykereskedő, Londonban kábszer-kereskedő vagy?"

Ez lényegtelen. Ha bármi okból nemkívánatos személy vagyok ott, akkor nem fogom rájuk erőltetni magam. Minden népnek legyen megadva a joga ahhoz, hogy megválogassa, kiket enged be a hazájába. Ezt mindenki vegye tudomásul. És ezt akkor is fenntartom, ha éppen engem utasítanak el. Ezt hívják következetességnek.

"aki nem menekült, azt haza toloncolni"

Látod, hogy nem megy. Még a németeknek sem, pedig mostanában úgy tesznek, mintha próbálkoznának - na persze annyira nem komolyan. Aki egyszer betette a lábát az országba, azt óriási eséllyel már örökre megnyerték - családostul, utódostul. Ügyvédek siserehada él meg fényesen abból, hogy perli a német államot a migránsok nevében. Nyisd ki a szemed és olvass utána, kik a migráció legnagyobb haszonélvezői - persze a migránsok mellett. Ezek soha nem fognak visszatérni egy háborúban lerombolt vagy a klímaváltozás miatt élhetetlenné vált országba.

Na meg a kitoloncolásra ítéltek aránya is elég kicsi a menekültté vagy oltalmazottá nyilvánítottakéhoz képest.

"aki menekült, annak menedéket adni. Amikor vége a háborúnak, mehet Isten áldásával."

De nem fog. A háború évtizedekig eltarthat arrafelé, addigra gyerekei, unokái születnek, akik már a befogadó országot fogják hazájuknak tekinteni - persze a sajátos iszlám felfogásuk szerint. Nem lesz az a jog, ami alapján milliószám fognak kitoloncolni olyanokat, akik már évtizedek óta egy európai országban élnek. Talán azt is el tudod képzelni, erre föl mekkora radikalizálódás indulna meg e másod-harmadgenerációs "menekültek" körében...

Mint már írtam, nem tartalak hülyének, de akkor csakis elképesztően naiv lehetsz. Itt Kelet-Európában már megéltünk, éppen csak túléltünk egy 40+ éves társadalommérnökösködést. Nincs kedvem egy hasonlóhoz, csak most nyugat-európai kényszer hatására.

Lásd be, hogy a menekültjogi egyezményeket nem milliós, tízmilliós létszámokra tervezték. És nem az európaitól idegen, azzal ellenséges kultúrájú népekre. Ezért nem is áll meg a liberráltak állandóan hangoztatott érve '56-ról. Nem kicsit vicces, hogy Magyarországot az "európai alapértékek" megsértésével vádolják, amiért nem hajlandó befogadni olyan népcsoportokat, amelyek vehemensen elutasítják ezeket az "európai alapértékeket". :D Liberalizmus, demokrácia ("We want no democracy, we only want Islam"), női egyenjogúság, homokoson egyenjogúsága, vallásszabadság, szólásszabadság, művészi szabadság stb. - mindezt ők elutasítják.

Ismered az unos-untalan mantrázott idézetet Voltaire-től. Ez mostanra úgy alakult, hogy: Elutasítom a véleményedet, de a sajátommal együtt a te életedet is odaadom azért, hogy soha ne is mondhasd el.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.09. 14:53:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"nagyon zavar, amikor összemossák a menekültet a pakival"

Ha zavar az összemosás, akkor először a saját portád előtt söprögess. Vagy nem a liberrált sajtó fújta fel a hírt, hogy menekülteket akartak üdültetni Őcsényben? Oszt kiderült, hogy csak oltalmazottak voltak. Baromira nem mindegy ám!

"amikor valakit megbélyegeznek a származása miatt"

Amikor eldobja a papírjait a határon, nem ad ujjlenyomatot, illegálisan lépi át a határt, kővel dobálja a határőrt - nos, akkor nem érdekel, a származása.

"Sok szír keresztény. Gondolod, ő közöttük nincs bûnöző? Avagy őket is lőjük le a határon?"

Ne szalmabábozz! Senkit nem lőttek le a határon.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 20:32:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: beteges a gondolkodásod. Sajnállak. Én itt élek közöttük.
A visszatérésről meg már írtam. A németek kitoloncolnak. Ez nem felkérés a távozásra. Például az elhajigált okmányok miatt nem tudja igazolni magát.
A másik, amit már szintén említettem, Lutonban 10-15 éve nem arabok, hanem raszták voltak, hasonló számban. Aztán szépen hazamentek.
Persze az is lehet, hogy a muszlimok megették őket...

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.12.09. 20:35:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az őcsényi sztori nagyon jó példa. Te, a fidesz szemszögéből látod, számodra az a fontos, hogy a libsi sajtó szerint menekültek voltak, pedig nem.
Azt nem veszed észre, hogy a magyar magyart fenyeget, vagyont rongál. Mint egy terrorista. Terrorizál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.10. 10:26:08

index.hu/kulfold/2017/12/10/svedorszag_goteborg_zsinagoga_tamadas/

Svédországban dúl az antiszemitizmus, szőke hajú, kék szemű svédek megfélemlítik a zsidókat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.10. 10:28:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Már megint terelsz. Ennyire kifogytál az érvekből?

"Te, a fidesz szemszögéből látod"

Nem. Objektíve nem menekültek voltak. Oltalmazottak. Ne mosd össze a kettőt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.10. 10:45:24

De hogy világosan megértsd: sem fideszes, sem bármilyen más szempontból nem menekültek voltak.

Milliónyi magyar embernek nincs pénze üdülésre. Őcsényben is biztos sokaknak nincs. A panzió tulajdonosa mikor kínált ingyenes nyaralást szegény magyar embereknek? Soha, mert ha tett volna ilyet, öles betűkkel megírta volna a balos sajtó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.10. 10:48:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"beteges a gondolkodásod"

Már megint személyeskedsz, sértegetsz. Persze, az érveid már kifogytak, nem maradt más. Mondtam már, hogy a repedt sarkú bárcás kurva ányaddal személyeskedj?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.10. 19:25:51

@GyMasa: te hülye vagy. ha meggyújtom Orbán konzultációs ívét, és úgy hagyom az asztalon, égni, óriási lángra kap, mire befut valaki, és eloltja, akkor én nem gyújtottam fel a házat. még akkor sem, ha a végén akár az egész ház is leéghetett volna.

"a ház felgyújtása" bizony magában foglalja azt, hogy a ház maga is ég, nem csak valami kis szarság a szobában.

bírom, hogy az összes hülye náciról rendre kiderül, hogy olyan sötétek, hogy az átlagos menekült simán mesze okosabb náluk.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2017.12.10. 19:27:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mit hisztizel, hülyegyerek, te ismeretlen emberek millióit szoktad sértegetni!

GyMasa 2017.12.12. 19:26:44

@Brendel Mátyás:
Akkor javaslom, hogy nyugodtan gyújtsd meg az asztalodat!
Sőt, amikor kijönnek a tűzoltók, külön mondd is el nekik, hogy TE gyújtottad fel az asztalodat, jó?

GyMasa 2017.12.12. 19:38:18

@Brendel Mátyás:
..."a ház felgyújtása" bizony magában foglalja azt, hogy a ház maga is ég, nem csak valami kis szarság a szobában...
Azt nem te döntöd el, hogy mi minek számít!
Amint tűz gyullad AKÁRHOL, ki KELL hívni a tűzoltókat, függetlenül attól, hogy a pszichiátriai zárójelentésedet égeted el, vagy egy kanna benzint locsolsz szét.
Egy menekültszálláson pedig, ahol egy helyre van zárva esetleg többszáz ember, ott meg aztán főleg. (Az, hogy te nem hívod ki a tűzoltókat egy kisebb tűzhöz, az ate magánügyed, de nyilvános helyeken ki kell őket hívni, akármekkora volt a tűz)
Tudod, amikor betelefonálsz a tűzoltókhoz, megkérdezik, hogy mi a cím, ki a bejelentő, hány ember van veszélyben, és, hogy mi ég.
Ennek függvényében indítják a kocsikat.
A te zárójelentésedhez kiküldenek 2 kocsit, 100 menekülthöz meg 30-at.
Plusz ugyanannyi, vagy több mentőautót.
Ha szerinted ez vicces, akkor nyilvánvalóan egy súlyosan értelmi fogyatékos alak vagy.
...bírom, hogy az összes hülye náciról rendre kiderül, hogy olyan sötétek, hogy az átlagos menekült simán mesze okosabb náluk...
Azt már régen tisztáztuk, hogy fogalmad sinc róla, hogy ki a náci.
Meg még azt is, hogy sem a szövegértés, sem az alapvető matematika nem tartozik az erősségeid közé.
De, vergődjél csak nyugdtan, elég vicces nézni.