Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Jókora késéssel, de az EU alaposan beintett a Volkswagennek

2017. december 20. - szegedijudit

Az Európai Bizottság és a tagállamok fogyasztói hatóságai felszólították a Volkswagent, hogy maradéktalanul teljesítse a dízelbotrányban érintett gépkocsik javítására tett kötelezettségvállalását. Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa kedden kijelentette, a…

Tovább

Magyarországon kevesebb az átlagbér, mint a szlovákoknál, a lengyeleknél és a cseheknél

A minimálbért iszonyúan megadóztatják Magyarországon.

A visegrádi országok közül a legkisebb bruttó keresettel rendelkező munkavállalók fizetését Lengyelországban és Magyarországon terheli a legnagyobb egyéni járulék, ami nagyjából a jövedelmük 20 százalékát jelenti, míg Csehországban ez az arány 11 százalék – írja az enpenzem.hu, amely a Deloitte…

Tovább

Téli menü madaraknak

 Gondolta volna, hogy telente is több mint 150 madárfaj tartózkodik hazánkban, és hogy közel 50 megfordulhat a madáretetőkön? Nekünk, madárbarátoknak, szívélyes vendéglátóként kell fogadni az érkezőket, és az itt maradókat is bőséges táplálékkal ellátni, amit ők a közelünkben töltött idővel, a…

Tovább

Szeged környékén a leginkább LMBTQ-barátok a magyarok

Megjelent az LMBTQ-közösség hazai lapjában, a Humen Magazinban a készülése alatt az Új Nemzedék Központ kormányközeli fővárosi vezetésével konfliktust kiváltó interjú Tari Ákossal, a Szegedi LMBT Közösségért Csoport egyik tagjával.  A beszélgetés során szó esik a szegedi LMBTQ-közösségről,…

Tovább

Műanyag támadás

Az egyre növekvő szemét helyrehozhatatlan károkat okoz a vizek élővilágában."Ez az egész bolygót érintőválság ... tönkretesszük az óceán ökoszisztémáját" - mondta az ENSZ óceánok vezetője, Lisa Svensson a BBC-nek. Hozzátette, hogy a kormányoknak, cégeknek és az egyéneknek sokkal gyorsabban kell…

Tovább

Paks 2 a jelenlegi piaci ár kétszereséért tudna termelni.

dec.10-i cikkünk folytatása következik

Milyen megállapodások születtek az atomerőművel kapcsolatban Magyarország és Oroszország között? Milyen kötelezettségeket vállalt a két szerződő fél?   A megállapodás alapján számítva a beruházási költség 12,5 milliárd euróra – jelenlegi árfolyamok mellett mintegy 3850 milliárd forintra –…

Tovább

Szálka a hatalom szemében a vásárhelyi panelházsor

Visszabontani nem tudták, most megpróbálják felvásárolni.

Parkolópályára tette a hódmezővásárhelyi önkormányzat a komoly arcvesztéssel fenyegető panelbontási programot. Hallgatva a felháborodott lakók és szakértők (no meg a kampánystratégák) szavára elengedte a társasházcsonkítás abszurd ötletét. Szó mi szó, nehéz menet volt, a városvezetés (élén a…

Tovább

Az EU legcsóróbbjai között van Magyarország

Küzdünk Brüsszel, na meg a felzárkózás ellen. Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is, vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség…

Tovább

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására, a szervezet kezdeményezte, hogy a páratlan lábbeli felkerüljön az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára. Bárkányi Ildikó néprajzkutató, az alapítvány kuratóriumi tagja a civil szervezetet bemutató csütörtöki…

Tovább

Az orvosi marihuána a rák kezelésére is jó

De egyebek mellett az epilepszia, az Alzheimer és a Parkinson kezelésében is használ

A 444.hu szúrta ki a Daily Mail cikkét, amelyben egyebek közt szerepel, hogy semmilyen közegészségügyi kockázata nincs az orvosi marihuána használatának. Ezt az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) közölte, mint ahogy azt is, hogy a marihuána orvosilag hasznos hatóanyagát, a cannabidiolt (CBD)…

Tovább
süti beállítások módosítása