Minden napra csípős sztori

76 szavazattal ötödik lett Felsővároson 2006-ban: bemutatjuk a „politikai újonc” Bartók Csabát

2018. március 07. - Kristóf Tarnay

bartokcsaba_thumb.png

A Csongrád megye 1-es számú választókerületben induló fideszes jelöltet, a volt válogatott kézilabdás Bartók Csabát a párt és a hozzá közel álló sajtó szereti úgy beállítani, mint egy politikán kívülről érkezett jelöltet, aki a két hónapja még a pártnak sem volt tagja (mondjuk azóta helyi alelnök), ellenben sportmúltjából népszerű, és könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel.

Ez utóbbira most ne térjünk ki, legyen elég annyi, hogy ez a kapcsolatteremtés leginkább a vele mindenben egyetértő polgárokra vonatkozik, mindenki mást közösségi oldaláról is töröl és tilt. Ám vessünk egy rövid pillantást politikai „szüzességére”. Mára kevesen emlékeznek, de Bartók Csaba 2006-ban egyszer már indult: akkor az önkormányzati választásokon a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület színeiben – tehát a Fidesz ellen is.

A mára már leginkább a vértói ősmagyar emlékhellyel foglalkozó szervezet indulása nem meglepő: akkoriban sokkal több jelölt volt, és a szervezet is aktívabb volt politikailag. Akkor valóban nem volt még politikai múltja, a Délmagyarország akkori cikke meg is említi, hogy „volt válogatott kézilabdást, Bartók Csabát is sokan ismerik”. Bartók akkor a régi felsővárosi házak felújítását szabadidőparkot ígért a Szent György térre (végül egy kisebb játszótér tőle függetlenül épült), és fedett uszodát az Etelka sorra (ami végül cirka 12 évvel később szintén tőle függetlenül meg fog épülni).

A választáson végül a hét jelöltből ötödikként végzett, mindössze hetvenhat szavazatával 2,68%-ot kapott – derül ki a Délmagyarország nemrég digitalizált archívumából (miután a valasztas.hu archív oldalai gyakorlatilag használhatatlanok).

e8ff82700f47b7499a29013f1e61c2c0.png

Bár eljátszhatnánk a gondolattal, mi lett volna, ha az összes szavazója a fideszes Gyergyóújfalvi-Lázár Istvánra voksol, ő így sem nyert volna, hiszen az MSZP-SZDSZ színeiben Szentgyörgyi Pál 316 szavazattal előzte meg a második helyen befutó jelöltet.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr913723544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.