A Csípős hamarosan portállá válik. Kövesd Facebook-oldalunkat,
hogy ne maradj le legújabb cikkeinkről!
A kormányközeli SzegedMa ma reggel kirakott egy cikket arról, hogy az utóbbi tíz évben összesen 170 millió forintot osztott szét a Botka László-féle városvezetés jutalomként, még a 2014-es évben, amikor 28 milliárd forintos adósságunk volt, akkor is 12,3 millió forint ment el erre. (A cikk megjegyzi, hogy végül "az Orbán-kormány", - értsd: a magyar állam közpénzből - átvállalta az adósságot.)
A Jobbik szegedi képviselője Tóth Péter ezután kiadott egy közleményt, amely szerint ő nem tudott ezekről a kifizetésekről közgyűlési képviselőként, és felszólította Botkát, hogy "a hivatal munkatársait érintő kifizetésekkel kapcsolatban egyértelmű és egyenes választ adjon a nyilvánosság számára". A SzegedMa ezt úgy interpretálta, hogy "Tóth Péter nem kevesebbet írt le lényegében, mint azt, hogy fogalma sincs, mi folyik a szegedi önkormányzatnál", és azt állították, közérdekű adatigénylés során kapták meg a dokumentumot.
Tóth Péter ezután sajtótájékoztatót tartott a lap szerkesztősége előtt, ahol elmondta, hogy a szerinte "rendkívüli mélységekbe süllyedt" portál - mint fogalmazott - közhelyes és gusztustalan lejáratókampányt folytat ellene, amikor egy ilyen, szerinte vállalhatatlan cikket ír róla. Majd a cikk azon kérdésére, miszerint milyen kapcsolata van Botkával, úgy válaszolt: semmilyen. Ezt követően a "'BULVÁR HAZUDTOK" szavakat fújta föl vörös graffitivel a szerkesztőség előtti járdára.
Tóth Péter
Bulvár média lettek...
Az MSZP egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
Ha mindez nem lenne elég szürreális, az akció közben az iskolából épp hazaigyekvő gyerekek a háttérben érdeklődve fotózták a mobiljukkal a festékszórózó politikust, majd Facebook-oldala szerint mikor interjút adott a HírTV-nek, kikiabált az arra járó busz sofőrje, hogy "hajrá, Jobbik". Mi lesz itt még idén?