Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Bencsik szerint Orbánt ördögként kísértették meg, hogy fogadjon be menekülteket

2018. március 27. - Kristóf Tarnay

Bayert pedig el kell fogadni, ahogy van, az ellenzék sorosista, és amúgy is Kunhalmi egyszer elszúrt egy sajttájt. Cigányozott, ENSZ-ezett a Demokrata főszerkesztője, de leginkább az ellenzéket szidta. Tiszai Olívia beszámolója. Bencsik András a Sajtóklub című műsorban (Forrás: Echo…

Tovább

Mészáros Lőrinc hamar benyelte a Mátrai erőművet

Fel kellett függeszteni Mészáros Lőrinc Opus Global Nyrt.-jének tőzsdei kereskedését a mai bejelentés miatt. A cég – mivel áttételesen kivásárolja a csehek 50%-os részesedését - a Mátrai Erőmű Zrt. a Mészáros Csoport kizárólagos irányítása alá kerül. Két hét után. A mai tájékoztatás szerint…

Tovább

„Az EU-nak ma semmilyen szabályozása nincs a kisebbségek védelmére”

Még hetvenezeraláírás szükséges ahhoz az európai polgári kezdeményezéshez, amely azt szeretné elérni, hogy az Európai Parlament napirendre vegye a kisebbségek jogainak kérdését. A határon túli magyarok miatt a régióban sokan találva érzik magukat, de nem minden országban gyúlnek olyan jól a szignók,…

Tovább

Most már hivatalos: kifizették a vételárat, Mészáros Lőrincék tényleg megvették a Mátrai Erőművet

A Budapesti Értéktőzsdén jelentették be a csodás hírt. A nemzet nagytőkésének most már egy erőműve is van. Vajon mi lesz a következő, amit megvesz Mészáros? Lezárult a Mátrai Erőmű adásvétele, így az Opus Global Nyrt., valamint a cseh Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) közös érdekeltségében…

Tovább

Döbbenet! Műanyagszemcsékkel szennyezettek a világ legnépszerűbb palackozott ásványvizei

Akkor most mit tegyünk? Igyunk csapvizet?

 Apró műanyagszemcséket mutattak ki a kutatók a világ legnépszerűbb palackozott ásványvizeiben egy kilenc országra kiterjedő nagyszabású tanulmány keretében, amely szerint a szennyeződés a palackozási eljárás közben kerül a termékekbe. A fredoniai New York Állami Egyetem kutatói 250 palackozott…

Tovább

Matolcsy György fia 430 milláért vett egy budai luxusvillát

  Mint a mesében: Matolcsy György fia vett egy budai luxusvillát, ahol az apuka és az új felesége boldogan élnek Na és erre ki adott pénzt? A jegybankelnök unokatestvére. Ennél kerekebb már nem is lehetne a történet. "A Rózsadomb szélén, tökéletesen csendes nyugodt mellékutcában, erdő mellett,…

Tovább

A Terminátor beperli az olajvállalatokat

Arnold Schwarzenegger szerint semmivel sem kisebb az olajcégek felelőssége, mint a cigarettákat gyártóké. A 444.hu szúrta ki, hogy Kalifornia egykori kormányzója a Politicónak beszélt arról, hogy arra készül: olajvállalatokat perel be, mert szerinte azok régóta tudják, hogy emberek halálát okozzák…

Tovább

Ez lenne a valódi rezsicsökkentés, nem az, amit a Fidesz annak hazudik

A veszélyes és drága atomenergia helyett itt van a megújuló energia és energiatakarékos háztartások kialakításának lehetősége. Az LMP energiastratégiája a kevesebb fogyasztásra épít, a párt a megújuló Magyarországot tűzte célul – mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt a napokban, a fukusimai…

Tovább

“Ha soha nem hiszünk egyik pártnak sem, az ország nem fog előre mozdulni”

Néhány angliai magyar diák, és hazai ismerőseik internetes portált és mozgalmat indítottak Szavazz.info.hu néven, melynek során összefoglalják a pártok programjait és a választási tudnivalókat röviden, hogy így buzdítsanak minél többeket a részvételre. A március 15-i diáktüntetésen is felszólalnak,…

Tovább

Megbillent a szék Lázár János alatt

Összegyűjtöttük három plusz egy bizonyítékát annak, hogy billeg a szék a miniszter alatt.

Végéhez közeleg Lázár János megingathatatlannak hit politikai karrierje? Aligha, az utóbbi egy két hónap eseményei azonban csúnyán erodálták a nagyhatalmú kormányember tekintélyét. Összegyűjtöttük három plusz egy bizonyítékát annak, hogy billeg a szék a miniszter alatt. Az elbukott választás 2017…

Tovább
süti beállítások módosítása