Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Húszéves a Freemail, nem találná ki, kinek az alapítványa hozta létre

2017. október 02. - Kristóf Tarnay

Ma húszéves a régóta az Origót kiadó, most New Wave Media Group néven futó cég által működtetett Freemail levelezőrendszer. A magyar email-szoftver a cég másik nagyágyújához, az iWiW-hez hasonlóan az internet hőskoraként emlegetett kétezres években olyan sikeres volt, hogy időnként itthon a nagy multinacionális versenytársat, a Gmailt is verte a használók számában.

freemail-1997-belepes-800x579.jpg

Így nézett ki legelőször 1997-ben az oldal bejelentkezési felülete. A szemfülesebbek talán ki is szúrják: bal oldalt az első menüpontot kell figyelni! (Kép forrása: Freemail)

Az Origo techrovatában meg is jelent egy hosszú visszaemlékezés, ahol az első szerverről készült fotótól kezdve mindent felidéznek a program történetéből. Mindösszesen egy apró mozzanat maradt ki: a kezdet. Ugyanis a Freemailt az a C3 Alapítvány hozta létre 1997-ben, amely a mai Open Society Foundation jogelődje, a Soros Alapítvány egyik fontos projektje volt.

Igen. A legnagyobb kormánylap kiadójának egyik fontos szolgáltatása is Soros György nevéhez köthető.

Ez felháborító! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr1812921355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása