Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

A Népszava címlapja nem látszódhat az állami tévé hírműsorában?

2017. november 06. - Kristóf Tarnay

Teljesen random unalmamban kapcsoltam oda éjjel az M1 online streamjére, ahol a Médiaklikk című műsorában az NMHH-tól nyilatkozott valaki. Nem is ez a lényeg, figyeljenek!

m1_nepszava.png

A nyilatkozat egy könyvtár folyóirat-olvasójában történt, ahol egy újságot lefelé hajtottak. Ha jobban megnézzük, a tipográfiából és a színekből láthatjuk, hogy az a Népszava. Nem arról van szó, hogy simán a termékelhelyezést akarták kerülni, hiszen egy sor folyóirat, és közvetlen fölötte a bevallottan kormánylap Magyar Idők jól kivehető logójával semmi baj nincs, még a főcímben található Orbán-idézet is jól kivehető.

Persze lehet, hogy csak valaki pont azt az újságot rakta vissza rosszul, végülis a két lap közül nem kérdés, melyiket veszik kezükbe az olvasók gyakrabban. Mindenesetre megkérdeztem az MTVA Sajtóosztályát, ha válaszolnak, frissítem a posztot.

Az interjúalanytól pedig elnézést kérek a hülye képkivágásért, csak gyorsan készíteni akartam egy schreenshotot, és mire láttam, milyen lett, már le is keverték a jelenetet. Nyugtassa magát azzal, hogy rólam sima képként is tettek már ki rosszabbat.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr3713188604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása