Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

HSZI-kalandok: szeptemberben is késtek az ösztöndíjak az SZTE hallgatóinak

2017. november 03. - Kristóf Tarnay

Az előző hónapban az ETR-ről a Neptun tanulmányi rendszerre való átállás kompatibilitási nehézségeivel magyarázta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói ösztöndíjainak kifizetéséért felelős Hallgatói Szolgáltatói Iroda (HSZI) a kifizetésekben jelentkező átlagosan egy hetes csúszást. Szeptemberben azonban ismét hasonló mértékben késett a pénz: a hallgatókat pedig egymás közt tologatják az illetékesek.

Egy hanyag titkárnő, egy elérhetetlen vezető, homályos jogkörök, és egymás közt tologatás szerepel Moldován Norbert történetében: az SZTE ÁOK doktorandusz hallgatójának tanulmányi ösztöndíja szeptemberben összesen 17 napot késett, és kisebb kálváriát járt végig az egyetem bürokráciájában.

Az ÁOK PHD-titkárságán évek óta egy olyan titkárnő dolgozott, aki a munkáját meglehetősen felszínesen végezte, így mikor idén szeptembertől új titkárnőt vettek fel, rengeteg plusz munka szakadt a nyakába. A kar Tanulmányi Osztályának titkársága egy plusz ügyintézőt rendelt be mellé, hogy némiképp behozzák a lemaradást.

„Rengeteg irat nincs meg, nekem konkrétan előző félévre egyetlen tárgyam sem volt felvéve az ETR-be majd a Neptunba a hanyagsága miatt.”

Valószínűleg emiatt nem jutott el időben a könyvelés a HSZI-hez, és ez az egyik oka a több mint kéthetes csúszásnak.

Az elérhetetlen vezető

hszi_02_gs.jpg

Ezek a problémák szeptember 19-re megoldódtak, a HSZI ügyintézője, irodavezetői asszisztense és a TO titkárhelyettese is megerőssítette ezt, Norbertnek aktív volt a féléve a Neptunban. Innentől kezdve mindenkitől azt az információt kapta, hogy a HSZI főosztályvezetőjénél, Fekete Csabánál (képünkön jobbra) pattog a labda, mert ő hagyhatja jóvá az utalás megkezdését. 

Őt azonban nem tudták elérni - már két hete. Még az úriember jobbkezeként emlegetett HSZI irodavezető-helyettesnek sem sikerült. Várjon türelmesen - tanácsolta mindenki Norbertnek. Várt is. Majd megunta a várakozást, és telefonált újra. Ismét a HSZI-t hívta, ahol azonban a telefont fölvevő ügyintéző csak széttárta a karját, hogy ő nem tud időpontot mondani.

Majd ha a főnöke kattint.

Fekete Csabát kérte volna a telefonhoz, de ő továbbra is elérhetetlen volt. Norbert utánaérdeklődött: ki a főnök munkáltatója? Kiderült, hogy Dr. Fendler Judit kancellár asszony. Az ő titkársága is készségesen biztosította Norbertet affelől, hogy a Kancellár Asszony elé viszi az ügyet. Két hívás múlva kiderült, hogy ha nem is ebben az ügyben, de már referálásra kérte a kancellár Feketét, hátha erről is beszél vele. Közben naponta 3-4 helyen próbálkozott Norbert, sikertelenül. 

Végül annyit mondott a titkárnő, hogy tudja, hogy a Neptun rendszer nagyon érzékeny és a legkisebb hiba miatt is blokkolja az utalást. És legyek türelmes.

Senki nem tud semmiről


Ezek után szerdán Norbert ismét telefonált a HSZI-re, és mit ad isten: személyesen Fekete Csaba vette föl a telefont. Persze rögtön elmondta neki, hogy a munkatársai és a TO is úgy tudja, hogy mindenki csak ő rá vár. Természetesen meglepődve tagadott mindent: biztosan a TO-nak van valójában elmaradása.

Norbert eddigre már dühös lehetett: azt mondta, rendben, szedjen össze neki minden olyan dokumentumot, képernyőképet amivel igazolni tudja, hogy nem rajta múlik és küldje el emailben. Beleegyezett, határidőt is mondott rá, szerdát. 

Norbert nem kapott azóta sem tőle semmilyen emailt, viszont egy nappal később megjelent az utalás a Neptun pénzügyek menüpontjában, és végül 27-én (hónap 10-e helyett) kézhez is kapta a tanulmányi ösztöndíját. Hasonló történetről rendre sokan számolnak be. 

Norbert kiemeli: "a HSZI ügyintézőjétől 17-én majd két napra rá a TO-ról is azt az információt kaptam, hogy a Neptunban minden hibám rendeződött. Onnantól kezdve a HSZI-nél pattogott a labda". Hozzátette: a DÖK és a helyi ügyintézők is készségesen eljártak, de hasztalan: mindenki széttárta a kezét tehetetlenül.

A dolog elveszett az egyetem bürokráciájában.

A HSZI által utalt ösztöndíjak nem először késnek: korábban konkrétan a Neptunra való átálláskor két héttel később fizették ki az összegeket, ami sokaknál gondot okozott. A diákok egy része pl. EHÖK-ös munkájáért kapott közéleti ösztöndíjából él részben, esetükben erősebb érvágás volt a két hetes csúszás, amelyet akkor az ETR-ből történtő adatmigrációval indokoltak természetesen. Ugyanez a helyzet a doktoranduszokkal, akiknél szintén fizetést kapnak, amiből megélnek.

hszi.jpgKép forrása: zoldintezmeny.blog.hu

A HSZI az ügyben közleményt küldött körbe a CooSpace egyetemi belső rendszeren keresztül. Ebben azt írják, hogy 

  • Az ösztöndjí nem munkabér, az arra vonatkozó kormányrendelet szerint azt minden hónap 10-éig kell kifizetni, kivéve a félévek első hónapjában, ezért késett szeptemberben.
  • Nem várt probléma volt, hogy a Neptun az ösztöndíjak kifizetésekor vizsgálja a hallgatóknál a féléves
    beiratkozási dátumot. Ezt a HSZI-nél előre nem tudták, mivel a Neptun üzemeltetője nem jelezte nekik. Ennél fogva ezt a karok nem töltötték fel, így az Neptun üzemeltetés kollégái kézzel, külön munkamenetben voltak kénytelenek ezt pótolni.

A TTIK tanulmányi osztálya is reagált, ők azt közölték:

  • A doktorandusz-hallgatók ösztöndíj-csúszását a Neptunra való váltás okozta.
  • Több előre nem látható technikai probléma: nem volt 2017/2018/1. félév a doktorandusz hallgatóknak. Ennek megoldására kérték a félévemelést ezen hallgatói körnek az üzemeltetéstől.
  • Konverzió okozta mintatanterv hibák: ha egy hallgató ugyanazon a néven akart teljesíteni egy kurzust, akkor ezt nem engedte a rendszer felvenni. Pl. Oktatás, Kutatás, Cikk. Az ilyen típusú kurzusokat eddig az ETR-ben többször teljesíthették a hallgatók.
  • Szintén utaltak a féléves beiratkozási dátum vizsgálatára.
  • "Újdonság" faktor: a konverzió óta ez az első év és félévkezdés a Neptunban. Idézzük a közleményt:

Úgy gondolom, hogy egy teljes tanulmányi évnek el kell telnie ahhoz, hogy minden tanulmányi folyamatnak megtapasztaljuk a működését és az esetleges előre
nem látott hibáit.

  • Nem hirdették meg időben a doktoranduszos kurzusokat a Neptunban, így nem tudták felvenni, és ezáltal nem vált aktívvá a státuszuk Ugyanígy volt, aki nem adta le időben a hallgatói szerződését. (Hasonló probléma, amikor valaki nem fizeti be a tandíjat, és ezért nem lesz aktív addig, ami miatt a rendszer visszadobja a közéleti ösztöndíját - A szerk.)
  • Az elsőéves hallgatóknál az Oktatási Hivatal által elvégzett adatimport során hiányoztak több
    hallgató személyes és képzés adatai.
  • Több Karon változott vagy tartósan távol van jelenleg a doktorandusz hallgatókért felelős tanulmányi adminisztrátor.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr2012916531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása