Orbán Viktortól Gyurcsány Ferencig, Bayer Zsolttól Puzsér Róbertig, Mráz Ágostontól Török Gáborig sokan sokféleképpen látták és értelmezték a hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredményét. Rendszerváltásról, új szelekről és az összefogás erejéről szólnak az elemzések az egyik oldalon, a kormányfő töretlen népszerűségéről, kérészlelkű feltámadásról és egy bagatell időközi voksolásról a másikon. Vélemények pro, kontra és morkontra, melyekben egy közös mégis akad: minden rezümé országos dimenzióba helyezi a múlt vasárnapi eseményeket.
Itt és most arra teszek kísérletet, hogy az országos konzekvenciákat, ha nem is megkerülve, de némileg háttérbe szorítva, felvázoljam, mi vár Hódmezővásárhelyre, a helyiekre az elkövetkező szűk másfél évben.
Út a megbékéléshez
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, semmi jóra nem számítok, egy gondolatkísérlet erejéig mégis érdemes elmerengni azon, mi lenne, ha a durmancos kormánypárti városatyák félretennék a választás éjszakáján mutatott sértettségüket és morcos gyerekek helyett felelős politikusokként viselkednének. Ha új kihívásként – urambocsá! – lehetőségként tekintenének az előttük álló másfél évre. Lehetőségként, hisz az új helyzet nem csak a város, de a helyi Fidesz előtt is új távlatokat nyithat meg. Hegedűs Zoltán és párttársai egyszer és mindenkorra lemoshatnák magukról azt a megalázó bélyeget, mely szerint szimpla marionett bábok Lázár János kezében. Véget vethetnek azoknak a piszkos megalkuvással és félelemmel terhelt éveknek, melyben a miniszter vélt vagy valóban fenyegető bosszúja miatt eddig éltek. Bebizonyíthatnák, hogy tevékeny szolgái és nem autoriter urai Vásárhelynek. Ha és amennyiben tényleg azok!
Persze az ál-háborúskodással eltöltött sok hosszú év után ma még nehéz elhinniük, hogy nem csak gyűlölködéssel, félelemkeltéssel és egy erős pártember ígéreteivel lehet szavazatokat szerezni, de higgyék el, így van. A választók látják és értékelik a tenni akarást, az építő gondolatokat és a kompromisszumkészséget.
Természetesen a megbékéléshez, a politikai kiegyezéshez a másik fél akarata és jóindulata is kell. Hidegvért és józanságot követel a pillanat Márki-Zay Pétertől is. Nem boríthatja rá az asztalt a képviselő-testület – valamennyi hibájuk ellenére – ma is köztiszteletben álló, veterán politikusaira, ahogy nem tehet felelőssé egyetlen pártot minden, a múltban elmulasztott lehetőségért. Még akkor sem, ha a választói közül, sokan most tisztogatást és elégtételt remélnek az elmúlt két és fél évtizedben elszenvedett sérelmeikért.
Indulatok nélkül, levetkőzve az elmúlt két évtized arcpirító arroganciáját és régi reflexeit, megfontolt, konszenzus kereső politikával békét hozhat a közgyűlés a hódmezővásárhelyi közéletbe, egyúttal helyreállíthatja a közbizalmat a városvezetés iránt.
Nyugalom és kiszámíthatóság, ez az, ami lökést adhat a városnak, a helyi gazdaságnak, Hódmezővásárhelyre hozhatja a vállalkozásokat és itthon tarthatja a fiatalokat, nem a pártközpontból ész nélkül leosztott adómilliárdok.
Kamikaze-puccs
Békejobb-nyilatkozatok már vannak, a Fidesz képviselői szerdán már előzékenyebbnek és barátságosabbnak mutatkoztak, ám egyelőre érdemes mindezt kétkedéssel és fenntartásokkal fogadni, a politikai szükségszerűség diktálta szimpla gesztusként felfogni. Főleg azok után, hogy alig két hete még egy mindenre elszánt gonosztevőnek és a világ bolondjának állítottak be a most megválasztott polgármestert. (Utóbbi még akkor is otromba megjegyzés volt, ha tudjuk, hogy a kampányban lazábbak a szabályok, mint a napi politikában.)
Jól látszik régen látott zavart hozott Márki-Zay győzelme a Fideszben, sziklát dobott a független jelölt a nyolc éve olajozottan működő kampánygépezetbe, nagy kérdés azonban, mi lesz, ha a habonyi propagandahadban rendezni tudják a sorokat. Ma holnap még vidám hangulatjelentésekkel dolgoznak, ráadásul a Soros-magnón is letekerik a hangerőt, de mit reméljünk, ha helyre állt a rend és újra megizmosodik a csapat? Mi garantálja, hogy nem térnek vissza a lövészárkokba?
A kérdés adja magát, hisz
egy: nyilvánvaló, hogy az épülő-szépülő országról szóló termelési riportokra hosszú távon nem alapozhatnak. A bevándorlásról lényegében bármit mondhatnak a médiakaranténba zárt vidék lakóinak, a balkáni betegellátás, a kivándorló tízezrek, a fűtetlen házak és kopogó szemek azonban itt és most maga a napi rögvalóság. Ezen a színpadon nincs helye a szemfényvesztőknek.
kettő: köztudott, hogy a Fidesz háborúzni szeret, a harctéren érzi otthon magát, márpedig ha nyerni akar áprilisban, vissza kell vinnie a magyar közbeszédet a fantomfrontokra.
Ha így lesz – és a vásárhelyi Fidesz-tagokban is győz a lojalitás, a pártfegyelem – könnyen darabjaira hullhat a kényszerbéke. Márki-Zay Péter ráadásul remek célpont a propaganda számára: emblematikus figura, igazi „nagy hal” lett az ellenzéki oldalon, ráadásul egy óriáskoalíció áll mögötte, Simicska, Gyurcsány, Soros és Vona szövetségesének is be lehet állítani, ha azt kívánja épp az aktuális politikai érdek.
Mráz Ágostonnak, a kormányagy éceszgéberének, a Nézőpont Intézet vezetőjének gyorselemzése valamint a „Tetényi Éva-párhuzam” már a választás másnapján előrevetítette, mi lesz a forgatókönyv, ha a Fidesz ismét fegyvert ránt Márki-Zay Péterre. Az esztergomi „palotaforradalom” mintájára a kormánypárti politikusok jó eséllyel itt is a bojkottal próbálkoznak majd. A testületi többségüket kihasználva megbénítják a közgyűlés munkáját, ellehetetlenítve ezzel a polgármestert.
Csakhogy, az Esztergom-Hódmezővásárhely analógia több szempontból is sántít: egyrészt Márki-Zay Péter a kampány során többször is bizonyította, lejtős pályán, tomboló szembeszélben is remekül állja a sarat, másrészt egy puccsból könnyen kamikaze akció lehet, ami bejött a Dunakanyarban, az nem biztos, hogy máshol is működhet. (Megkérdőjelezhetetlen bizonyítékát adta ennek Szeged 2014-ben, ahol választók, a Botka Lászlóval együttműködni képtelen fideszeseken verték el port, nem a polgármesteren.
Egész pályás letámadás
Végezetül, érdemes számba venni egy harmadik szcenáriót is: Márki-Zay Péter a kampány során ígéretet tett arra, hogy egy komoly számvizsgálatot tart a városházán, kezdve az Orbán Viktor vejéhez és Lázár Jánoshoz köthető Elios-üzlettel. Ha vannak csontvázak az iratszekrényekben a kampányfinishez hasonló offenzívára, egészpályás letámadásra számíthat a polgármester. Itt ugyanis már nagyobb a tét egy kényelmes miniszteri bársonyszéknél. Ha robban az ügy (vagy egy másik panamagyanús eset), megállíthatatlan lavinát indíthat el, mely maga alá temeti a minisztert, az elnökét és végül az egész NER-t.
Jól látszik, hogy a kormány az elmúlt két és fél három évben a bevándorlás rémképével és más nemzetrontó démonokkal igyekezett elvenni a korrupciós ügyek élét, ám egyrészt a kötvénybulival a két téma összeért, a párt hitele megkérdőjeleződött a kérdésben, másrészt épp Márki-Zay példája rámutatott arra, hogy az emberek egyre kevésbé fogékonyak a témára, főleg akkor, ha az oktatás, az egészségügy vagy a szociális szektor szép lassan atomjaira rohad szét.
Ebben a helyzetben a kormánynak ösztönös és elemi érdeke, hogy ne adjon muníciót az ellenzéknek elfojtsanak minden ilyen hangot, legyen az bárkié, például a hódmezővásárhelyi polgármesteré.
