Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

KDNP, a fricskapárt

Népszerűtlen javaslatok mögött a támogatással nem, de képviselettel rendelkező kereszténydemokraták

2017. október 26. - Kristóf Tarnay

A Fidesz kommunikációjában rendre megjelenő elem, amikor kikérik maguknak, hogy alig párszázalékos támogatottsággal rendelkező kispártok akarják megmondani, az országnak mi a jó. Ez – túl azon, hogy igen sajátos demokráciafelfogást tükröz – csak remélni tudjuk, hogy nem okoz belső feszültségeket a kisebb kormánypárttal. Ugyanis egyértelműen a magyar parlamentben a mérhető támogatottságához képest legnagyobb képviselettel és befolyással rendelkező párt a KDNP.

kdnp.pngRáadásul – néppárthoz hűen – nem társadalmilag népszerű, hanem kifejezetten megosztó, sőt, egyre gyakrabban még a kormánypárti szavazók által is többségben elutasított javaslatok mögé áll be a „kisebbik kormánypárt”. A legemlékezetesebb mind közül egyértelműen a vasárnapi boltzár volt, mely mögül végül – a népszavazástól való félelemben – maga a Fidesz táncolt ki. Itt nyilvánvalóan egyszerre féltek, hogy saját fegyverük üt vissza: 2008 óta pontosan tudják, hogy egy nagy tömegeket megmozgatni képes népszavazás sosem csak az adott témáról szól, mindig komoly politikai hozadéka van – és ugyanezért attól is tartottak, hogy mindez elvenné a show-t saját népszavazásuktól.

De nem ez volt az egyetlen ilyen ügy: lassan már a legmélyebb vallásos körökben is tökéletes egyetértés van, hogy nem rossz dolog, ha valakit a tudomány segít abban, hogy gyermeke születhessen, ha egyébként nem lenne ez lehetséges. Ez azért fontos, mert – egy egyházi körökben sem túlzottan támogatott püspök megnyilatkozását betámogatván – Semjén Zsolt nemrég „magzati korukat élő magyar emberekkel történő kísérletezésről” beszélt, és a lombikprogramok szabályozásának megszigorítását sürgette.

De a születések pozitív irányában történő sarkallási kísérleteik sem arattak éppen osztatlan sikert. Kishíján felrobbantotta az internetes népművészetet, amikor a KDNP ifjúsági szervezete (mert ilyen is van, igen) fővárosi vitaestet szerveztek, melynek egyik témája a „szingliadó” ötletének megvitatása lett volna. Az Ifjú Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöksége végül elhatárolódott az elképzeléstől, és végül az eseményt is visszamondták. Pedig a legnagyobb közösségi oldalon publikált esemény leírása szerint olyan ötletek is szerepeltek volna napirenden, mint hogy az állami szférában ne szerezhessen vezető pozíciót egyetlen nő sem, akinek nincs három gyereke. (Az egyik kommentelő felvette, hogy ez esetben miért csak a nőkre vonatkozzon ez a passzus?)

A KDNP népszerűsége tehát nem éppen töretlen, de ismertségüket mutatja, hogy – bár évek óta nincsen statisztikailag mérhető támogatottságuk – a legnagyobb internetes videómegosztón már egymillióan látták a pártról nem épp konzervatív lingvisztikával véleményt alkotó dalocskát, amely természetesen a vasárnapi boltzár kapcsán született meg, és később a fejleményekkel egész trilógiává bővült.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr3613095362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közép dunántúli régió 2017.10.27. 18:25:43

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: mit kaptak, te szerencsétlen? Már a saját szintedet is alulmúlod?
Ha önállóan indulnának a választáson, vajon mennyit kapnának?

Cycmen 2017.10.27. 18:57:38

Semmi cécó bloggerkém! Volt egyszer egy SZDSZ, az mennyi szart kevert kisebbik kormánypártként! Csípi a szemeteket a keresztény szó tudom én!
Félnek a libsik a Semjén füsttől! :DDDDDDDDDDDD

Cycmen 2017.10.27. 19:05:08

." A legemlékezetesebb mind közül egyértelműen a vasárnapi boltzár volt, "

Ez is bizonyítja hogy keresztények! Az Úr is megpihent a hetedik napon! A hitetlen proli meg plázázik! Imádkozzatok libsik, talán még nem késő! Gyónni ne menjetek, mert kigyullad a gyóntatószék a sok szemétségetek miatt! Krisztus forever!

nemecsekerno_007 2017.10.27. 19:46:22

Azért az a vasárnapi boltzár nem volt ám olyan egyértelmű, főleg miután a bolti dolgozók is megszólaltak.

J.W. Booth 2017.10.27. 19:53:06

A KDNP egy csak papíron létező párt, több képviselővel, mint taggal. Csak ezt ők nem látják.
Valójában azért léteznek: egy paszományként Viktor mellényén.

Budapest a kutyaszar városa 2017.10.27. 19:57:59

KDNP ? Mammon az istenük, hiszen a mondás szerint Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen...

Jakab.gipsz 2017.10.27. 20:40:14

Európai szellemiség, Homérosz és a keresztény értékrend nélkül nem létezik !

Ti libbancsok a mit tudtok felmutatni ezek helyett ?

Marxot, Trockista, Sztálinista, (...) + Soros globalizmusát, permanens forradalmiságot. ahol legyilkoltok mindenkit aki nem ajvéakolja a modern és perverz demokráciát.

Mit akartok: lélektelen bio-robotok?

Janossz 2017.10.27. 21:02:39

@Jakab.gipsz: Én csak azt szeretném, hogy menj haza. Mint az ET. De már sokszor mondtam, és még mindig itt rontod a levegőt.

Janossz 2017.10.27. 21:06:08

@Cycmen:" Ez is bizonyítja hogy keresztények! Az Úr is megpihent a hetedik napon!"
És az Úr pont a saját szolgáinak nem tiltja a munkát a hetedik napon? Sőt, jóformán az az egy munkanapjuk van?
A buszsofőr, orvos, mentős, tűzoltó, mind menjen haza vasárnap, vagy mi?

közép dunántúli régió 2017.10.27. 21:13:49

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: koszos kis bolgár buzeráns, irány a gőzfürdő, ott ugass.

Cycmen 2017.10.27. 21:27:36

@Janossz:És az Úr pont a saját szolgáinak nem tiltja a munkát a hetedik napon?

Az Úr nem tilt, az Úr csak ajánl! Végtelen az Úr kegyelme, jósága a hülye libsikre is kiterjed sajnos! :D

közép dunántúli régió 2017.10.27. 21:28:05

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: szánalmas gyökérségedet már éppen elég helyen bizonyítottad! Mit sem érsz az én intellektusommal szemben!

Janossz 2017.10.27. 21:59:14

@Cycmen: "Az Úr nem tilt, az Úr csak ajánl!"
Igen? Aki tilt, az a KDNP. Illetve ő se, de akar, nagyon!

Cycmen 2017.10.27. 22:07:07

@Janossz: Aki tilt, az a KDNP. Illetve ő se, de akar, nagyon!

Hát nem lehet mindent betiltani, mert az hova vezetne? Ha a hülyeséget betiltanák, a libsik nem adnának életjeleket! :D

Janossz 2017.10.27. 22:12:02

@Cycmen: És onnantól a te eszed, meg a Semjéné irányítani a Mindenséget. Ha valamiben kicsit zavarba jönnétek, Harrach kisegítene...

Hókirályfi 2017.10.27. 22:15:05

Nagyon melléfogott a blogger ezzel az írással, mert komoly potenciál van a KDNP-ben. 2018-ban sokak álla le fog itt esni ezen a téren.

m.facebook.com/kdnpkdnpkdnpkdnp/

no.nick.today 2017.10.28. 01:21:59

1. A KDNP valószínűleg egyedül is bejutna a parlamentbe, mert nagyon magas a biztos-szavazók aránya a támogatói között. Talán csak a JOBBIK tud hasonló eredményt felmutatni.

2. A vasárnapi boltzár eléggé megosztó kérdés. Egyik oldal sem tudta kikezdhetetlen érvekkel alátámasztani, hogy miért jó vagy rossz. Az viszont biztos, hogy pont a kormány gyomrozta meg a kisboltokat előtte a trafik-törvénnyel.

Arról pedig mindenki hallgat, hogy a boltzár visszavonásakor a 100%-os vasárnapi bérpótlékot is eltörölték.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2017.10.28. 02:20:34

@no.nick.today: A KDNP egyedül 1 százalékot sem érne el, a kutyát sem érdekelnek, a vasárnapi boltzár hülyeség minden szempontból (kevesebb munkaidő, kevesebb alkalmazott, plusz miért választunk ki egyetlen szektort a "pihenőnapra"? Ez következetlen.) Az utolsó valóban nagy probléma, egyetértek.
süti beállítások módosítása