Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Nem álltak meg Török Márk vádjai

2017. június 10. - Zolko128

 

szb20161019_8745x_focuspoint_926x504.jpg

kép: Mno

Nyomozás indult az EHÖK-elnök vádjai miatt, de megszüntették - vajon miért?

Még tavaly levélben szólította fel a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) összes dékánja Török Márk EHÖK-elnököt, fogadja el, hogy el kell hagynia az egyetem HÖK-elnöki posztját a 4 éves időkorlát túllépése miatt. „Őszintén óhajtjuk, hogy a felszabaduló energiáit a megkezdett egyetemi tanulmányainak sikeres folytatására fordítsa" – így végződött a levél.

Török Márk a dékánoknak írt válaszlevelében konkrét név nélkül egyebek mellett azt írta, „nem járok közpénzen, családostul a moszkvai balettba, de az sem merült fel bennem soha, hogy hivatali beosztottam gyermekének nyelvvizsga nélkül diplomát adjak ki. Nem csaptam be külföldi hallgatók százait azzal, hogy a pótvizsgadíj az SZTE-n 60000 forint."

Kovács Tamás szegedi ügyvéd a Török levelében írtakkal kapcsolatbanfeljelentést tett a rendőrségen hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt. Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. Tanúkat hallgatott ki, valamint az ÁSZ-tól, az EMMI- től, a KEHI-től és az SZTE-től szerzett be dokumentumokat. Nemrég lezárták és megszüntették a nyomozást, mivel nem történt, illetve nem volt bizonyítható bűncselekmény

 

Megállapították, az elmúlt öt évben jártak ugyan több alkalommal is Moszkvában az SZTE munkavállalói, de kulturális programot nem finanszírozott az egyetem, és családtag költségeit sem fedezte az SZTE.

 

Az is kiderült a nyelvvizsga kapcsán, hogy a kérelmező orvosi igazolással alátámasztott betegségére, egészségi állapotára hivatkozva, az általa az egyetem idegen nyelvi intézetében tett sikeres IKI nyelvi vizsga figyelembevételével kérte a diploma kiadását. A törvények szerint a kérelmező a speciális nyelvi vizsga követelményeinek megfelelt, így oklevelét a törvényi rendelkezés alapján kérvényezés nélkül is megkaphatta volna.

A nyomozás azt is megállapította: a külföldi – önköltséges képzésben részt vevő – hallgatóktól az SZTE által szedett 60 ezer forintos pótvizsgadíjról kiderült, hogy az félreértésen alapul. Ugyanis nem pótvizsgadíjról, hanem a külföldi hallgatóktól a tandíjon felül beszedett díjakról van szó, amelynek vonatkozásában az EMMI azt a tájékoztatást adta, hogy önköltséges képzésben részt vevő hallgató esetén a fizetendő díj túllépheti a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb munkabér 5 százalékát.

(Dél Magyar)

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr7812583391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása