Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Botka László otthagyja az egész félresikerült összefogást

2017. október 02. - acontrario

botka2.JPG

"Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát; azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket" - indokolta Botka László Szeged polgármestere hétfői lemondását.

Botka a DK és az LMP hétvégi döntésével indokolta a távozását kitérve Tarjányira és Lattmannra és arra, hogy az elmúlt hét végén az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állítanak. Szerinte azzal, hogy e két párt külön indul a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el.

„Ez az én elmúlt néhány hónapnyi munkám, politizálásom kudarca. Ha ezek a pártok, az LMP és a DK deklarálják, hogy céljuk mindössze a parlamentbe kerülés, és nem Orbán leváltása, akkor lelkük rajta."

Botka szerint az egyetlen győzelmi út: ez az ellenzék közös fellépése lett volna. "Sajnos hibáztam, mert nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán- rezsim parlamenti padsoraiban. Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát, azt, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa azt, ami hatalmát leginkább veszélyezteti: az ellenzéki összefogást. Én a legjobb tudásommal és teljes szívvel szolgáltam a demokrata választókat. Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését.”

Botka László kitért arra is, hogy szerinte a saját pártját valamint az ellenzék jó részét maffiaszerűen behálózza a Fidesz.

Jelen pillanatban tehát kijelenthető, hogy Orbán Viktornak két komolyabban vehető kihívója maradt: Vona Gábor a Jobbik elnöke valamint Szél Bernadett az LMP társelnöke, Botka Lászlónak pedig marad a biztosabb polgármesteri szék.

kép forrása: mti.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr6912918345

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy új remény 2017.10.02. 21:59:21

Kissé aggódom, hogy Orbán Viktor nehogy harmadfokú égési sérüléseket szenvedjen, miközben a tenyerét dörzsöli.  - írta ma Szily László a 444-en, elnézve a szocik haláltusáját. Őszintén szólva: első látásra tényleg úgy tűnik, hogy Orbánnak már n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.02. 12:35:19

Nem a Fidesz buktatta meg, hanem Sorosék emberei. de ezt persze nem mondhatja ki nyíltan.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.02. 12:39:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Érdekes, hogy miközben az egész világ Soros kezében van, fölötted nincs hatalma... :DDD

Kivlov 2017.10.02. 12:42:07

Bukta lászló.
meseházy, bukta...kérjük a következőt :D :D :D

kvadrillio 2017.10.02. 13:11:43

BELARUSZBAN IS RENDEZVÉNYSZERVEZŐK A ZSIDÓK ÉS MILLIÁRDOKAT KERESNEK A SOK FESZTIVÁLSZERVEZÉSSEL MINT NÁLUNK IS ÉS MÁS VOLT SZOCI ORSZÁGOKBAN !!! :o)
Jól élnek, a diktatúrával nem törődnek

Írta: Szombat - 2017-09-23 Rovat: Politika
Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A belarusz zsidók jólétben élhetnek és – a szomszédos országoktól eltérően – nem kell tartaniuk az antiszemitizmustól. Legalább is addig, amíg csendben maradnak.

ZSidó rendezvény résztvevői táncolnak a vityebszki áállami színház épülete előtt

A 36 éves Jisáj Malkin családjával együtt olyan rendezett életet él, amit az egykori Szovjetunió területén élők többsége irigyelne. A webmester Malkin és rendezvényszervező felesége együtt 2,000 dolláros havi jövedelemmel rendelkeznek. Ottani viszonyok között ez lehetővé teszi, hogy külföldre utazzanak, és Minszk belvárosában lévő folyóparti lakásuk jelzálogkölcsönét törlesszék, ahol hatéves fiukkal élnek.

Legtöbben nem is gondolnák, hogy az a helyzet “Európa utolsó diktatúrájában’, ahogyan a nemzetközi médiában Alekszandr Lukasenko autoriter rendszerét címkézik, aki 1994 óta az ország elnöke. A zsidók a kevesebb szabadságért cserébe nagyobb stabilitást és biztonságot élveznek, míg egyes szomszéd országok kaotikus demokráciájában egyre nő az idegengyűlölet és nacionalizmus. Kritikus hangok viszont emlékeztetnek, hogy a polgári és emberi jogoknak a rezsim általi semmibe vétele a zsidókkal szemben is megnyilvánul, például abban, hogy a jog nem ad lehetőséget kulturális örökségük védelmére.

Alexandr Lukasenko (jobbra) hivatalos látogatáson Grúziában Giorgi Margvelashvili államelnökkel (AFP PHOTO / VANO SHLAMOV)

A múlt hónapban hozott bírósági döntés nyomán például lehetővé vált, hogy Gomel városában az egykori zsidó temető helyén luxuslakások épüljenek. Az ügy kapcsán a civil szervezetek szövetsége és a zsidó hitközség „aggodalmának” adott hangot. Ritka dolog ez az ellenszegülés egy olyan országban, ahol a bíróság a végrehajtó hatalomnak alárendelt ágazatként működik.

Az elmúlt években semmilyen antiszemita kilengésre nem került sor az országban, ellentétben Ukrajnával, ahol a forradalom győzelmével zsidókat gyilkoló nacionalistákat avattak hősökké, vagy Oroszországgal, ahol – Lengyelországhoz hasonlóan – gyakran tör felszínre a zsidógyűlölet. Belaruszra inkább a szovjet kommunista rendszer iránti nosztalgia a jellemző.

Shneur Deitch, Chabad küldött, belarusz főrabbi külföldi vendégeket fogad

Az izraeli állampolgárok 2014, az amerikaiak és az EU országokból érkező turisták 2016 óta élveznek vízummentességet, ami jelentősen enyhítette Belarusz elszigeteltségét. Az idegenforgalom pénzügyi szempontból is kedvező változásokat hozott. Minszk, a főváros biztonságos, tiszta és olcsó, a szovjet építészet olyan jellemző példáival, mint az operaház. Az olasz, francia és izraeli turistákat vonzzák a kaszinók, éttermek és kulturális rendezvények– balett, zenei és színházi előadások.

A húszezres zsidó népesség számára is kedvező a zsidó emlékhelyek iránti érdeklődés, amelyek jelentőségükben és vonzerejüket tekintve vetekszenek az ukrajnai, oroszországi, litvániai és lengyelországi kínálattal. Itt található olyan neves rabbik sírja, mint Izráel Meir Kagan, vagy Hafec Hájim. Grodno város 16. században épült zsinagógája 2007-ben került fel az UNESCO Világörökség listájára. Sokan keresik fel a hatinyi holokauszt emlékművet. Pinszk és Bobrujszk városok máig őrzik a stetl települések jellegzetességeit – Európában egyedülálló módon.

2014 óta Vityebszk városában évente megrendezik az egykori Szovjetunió területén élő zsidók kulturális-tudományos fesztiválját, amelyen több száz fő vesz részt (köztük külföldiek).
Shneur Deitch főrabbi, a Chábád kiküldötte szerint ezek a trendek hozzájárulnak ahhoz, hogy teljes legyen a zsidó élet.

AZUTÁN MAJD KÉSŐBB RÁJÖNNEK, HOGY AMÍG ŐK NYOMOROGNAK, A ZSIDÓK FESZTIVÁLOZNAK ÉS ŐK A ZSIDÓKNÁL SOKKAL KÉSŐBB VETTÉK ÉSZRE, HOGY KÖZÖNSÉGSZERVEZŐNEK KELL MENNI, HOGY OLYAN JÓL ÉLJENEK MINT A ZSIDÓK !!! :o)))))..ÉS AKKOR ELKEZDIK MAJD APRÍTANI A ZSIDÓKAT...JOGGAL !!!!! :o)

John Nethem 2017.10.02. 13:17:51

"..."Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát; azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket" - indokolta Botka László Szeged polgármestere hétfői lemondását..."

TIPIKUS !
Ha nyer: az az ő érdeme.
Ha veszít, akkor az a más hibája.
Akkor jobb is, hogy veszít. Akármelyik oldalon is álljon az ilyen ember.

nick papagiorgo 2017.10.02. 13:18:58

" Ha ezek a pártok, az LMP és a DK deklarálják, hogy céljuk mindössze a parlamentbe kerülés, és nem Orbán leváltása, akkor lelkük rajta."

Nem ezt mondták, Laci. Azt mondták, hogy menj a picsába
(copyright by Horn Gábor)

Bafana 2017.10.02. 13:24:47

ÁÁáááááá, nem hiszem, hogy a Fidesz tele rakta volna ügynökökkel a pártot. Botka kérdezze csak meg a párt nagy öregjeit, hogy úgy 89 körül ugye mi sem raktuk tele ügynökökkel az ellenzéki kerekasztalnál lévő pártokat.
Ilyet mi nem csináltunk!!!!! Ezt nem illik!!!

Balfasz.

Aki le akarja váltani Orbánt, az a Jobbikra szavaz! Minden egyes balf@szokra adott szavazat a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerét erősíti.

DFK 2017.10.02. 13:32:23

Jó napom van. A MASZOP talán eléri az 5%-t.

ben2 2017.10.02. 13:40:13

Széll Bernadett mikor lett bárki komolyan vehető kihívója?

Skankhunt42 2017.10.02. 13:40:48

@Frady Endre: nem csodálom, h egy olyan bértroll, mint te csodálkozik azon, h van aki nem adja el magát

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.02. 13:44:54

@Skankhunt42: Én csak azon "csodálkoztam" enyhe iróniával, hogy az egész világot a markában tartó és az orránál fogva vezető Soros György pont MaxiBirca tótumfaktumot nem tudja átverni... :)))
Amúgy szólj, hol lehet bértollnoknak jelentkezni és mennyiért, hátha elcsábulok egy ilyen remek kereseti lehetőségtől! :DDD

sas70 2017.10.02. 13:55:38

Laci!

Az azért nem megy, hogy először mindenkibe belerúgsz, aztán meg meg akarsz állapodni.
Az MSZP nem fidesz, hogy mindenki kussol ha főnök azt mondja az egyik nap, hogy jobbra megyünk, a másik nap meg balra. Itt nincs rend, nincs tekintélyelv, ebben a pártban érdekek vannak. Megmondta ezt Feri is az öszödi beszédjében, csak nem arra emlékeznek az emberek és te is elfelejtetted.

chrisred 2017.10.02. 14:09:50

@nick papagiorgo: Ja, elvárható, hogy az LMP még a szavazói elvesztése árán is támogassa Botka politikai ambícióit. Holott pont a botkák ellen jött létre.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.02. 14:18:45

@Frady Endre:

Ne viccelj már költőcske..
Ilyen elfogult szarokat, ingyen senki nem ír.
Persze lehet csak az ÁVH-s nosztalgia tör ki belőled, de ez akkor is vérciki ha ingyér van.

nick papagiorgo 2017.10.02. 14:31:34

@chrisred:
ó, mindenkinek ezt kellett volna tennie (legalábbis Botka szerint).
A DK-nak pl. meg kellett volna feledkeznie Gyurcsányról, pedig az a párt tényleg egyetlen emberről szól, jobban összetartoznak mint a Fidesz Orbánnal.

Aztán csodálkozott (Botka), hogy nem rohantak teljesíteni a vágyait....

metal · http://electric.blog.hu 2017.10.02. 14:40:40

A baloldal újra bebizonyította, hogy egy bicikli irányítását sem lehet rájuk bízni, nem egy országét! Amíg ők az ellenzék, addig ORbán nyugodtan hátradőlhet.

legyetek 2017.10.02. 14:55:15

"azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket"

A nyeretlen 2 évesek védekeznek így. Ez akart min.elnök lenni?

kvadrillio 2017.10.02. 14:56:21

Botlatókő állítások Magyarországon

Írta: Szombat - 2017-09-24 Rovat: Emlékezetközösség, Hírek - lapszemle, Kegyelet, Képzőművészet
Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A napokban ezeken a helyeken avatnak botlatókövet Magyarországon.

Botlatókövek Zuglóban

A botlatőkövek azoknak a háza előtt állít emléket, akiket a vészkorszakban megöltek. A kaputelefon táblája helyett a talaj szintjéből éppen csak kiálló rézlapok őrzik a nevüket a ház előtt, ahol laktak, ahonnan elhurcolták őket.

A rézlapok hálózata a hiány sokhelyszínű emlékműve. Gunter Demnig német művész alkotása, aki a felejtés útjába kívánt akadályt állítani, ezért 1994-ben elhelyezte az első botlatókövet Kölnben. Szervezésében ma több mint 45 000 nevet őriznek a fémlapok. Magyarországon 2007 óta van lehetőség botlatókő állításra.

A napokban a következő helyeken avatnak botlatókövet Magyarországon:

Budapest, 2017. szeptember 26. kedd

9:00 II. Kelemen László u. 8/a – Rubel Izidor (1893-1941), Rubel Izidorné (1895-1941)

9:30 XI. Bartók Béla út 52. – Faragó Andor (1877-1944), Faragó István (1906-1944), Faragó György (1907-1944)

10:30 VII. Akácfa u. 59. – Bárdos Andor (1894-1944)

11:00 V. Gerlóczy u. 1. – Pollatschick Endre (1916-1943)

Egervár, 2017. szeptember 27. szerda

9:00 Széchenyi u.19. – Gottlieb Adolf (1873–1944), Gottlieb Adolfné Paula (1893–1944),

Gottlieb Klára (1918-1944)

Ha botlatókövet kíván állítani, keresse fel a www.stolpersteine.com oldalt!
MINDEN ELESETT ÖREGEMBERÉRT, EGY ZSIDÓT MEG KELL ÖLNI ! SAJNÁLOM...A MAGYAR EMBER NEM VEVŐ A HÜLYESÉGEKRE !!!AZ EGÉSZSÉGES EMBER A ROSSZAT(EMLÉKET ) KIVETI MAGÁBÓL..CSAK A BETEG ZSIDÓ CSINÁL EZEKBŐL ÜZLETET. MINDEN EMBERNEK VANNAK BORZALMAS EMLÉKEI. DE, HA EGÉSZSÉGES, NEM FOGLALKOZIK VELE UNOS-UNTALAN MINT A ZSIDÓK !!! LE KELL SZOKNIUK ERRŐL...

kvadrillio 2017.10.02. 15:04:45

MARAD A MUNKÁSPÁRT MEG A JOBBIK.....MIVEL ATEISTA VAGYOK ..., A MUNKÁSPÁRTRA SAVAZOK. EKKORA TANÁCSADÓ TESTÜLETTEL MINT A FINESZ, ŐK IS ELVEZETGETIK AZ ORSZÁGOT ! :o)))

kvadrillio 2017.10.02. 15:06:25

közben nézem és hallgatom a cnn-en a fegyverropogást ls jajgatásokat az őrölt mészároló miatt.....ENNÉL A MAGYAROK, A BULIN EGYEDBEN SOKKAL TÜRELMESEBBEK !

kvadrillio 2017.10.02. 15:08:50

a milliárdos pókerkirály is onnan húzott el ????? ő is menekült a lövöldöző elől ??? beszarááááás !

kvadrillio 2017.10.02. 15:10:07

50-nél több halott, több mint 400 sérült....ez még nőni fog.....IDE AKAR TELEPÜLNI A MAJKA ??? :o)))

kvadrillio 2017.10.02. 15:29:48

@kvadrillio: NÉZEM A VÉRES KÉPEKET A FIATALOKRÓL.....ÉS AKKOR A HÜLYE ZSIDÓK BOTLATÓKÖVEKET RAKNAK LE ????? A SZÍRIAIAK HÁNYAT RAKJANAK LE ????? HE ?!!! FASZKALAPOK.

Morpheus. 2017.10.02. 15:50:24

Az MSZP -ben hihetetlenül erős a belső széthúzás. Ez az, ami ellehetetlenítette Botkát!

kvadrillio 2017.10.02. 16:34:55

ÉS A ZSIDÓK MÉG MINDIG A 72 ÉV ELŐTTI DOLGOKON KÉRŐDZNEK !!! BOTLATÓKÖVEK !FASZOK !!!!!
Amerika legnagyobb mészárlása: ötvennél több halott, négyszáz sérült, a támadó öngyilkos lett
Ilyen véres tömegmészárlás nem volt még az USA-ban

Legutóbb a 2016-os orlandói merénylő ölt meg 49 embert.
Nyugdíjas követte el Amerika legnagyobb tömegmészárlását
Amit tudni lehet a tömegmészárlásról
Sikítozó tömeg, végtelennek tűnő fegyverropogás

Tanácstalanság, pánik, kiszolgáltatottság a videókon.
A milliárdos pókerkirály is ott volt a lövöldözésben

Látta, amint arcon lőttek egy lányt.
Vegas új látványosságának közönségére tüzeltek

A Route 91 Harvest nevű fesztiválon szupersztárok léptek fel.

GALÉRIA
18+

Drámai képek a Las Vegas-i mészárlásról

kvadrillio 2017.10.02. 16:39:45

@Morpheus.: JAHHH..... erős a széthúzás az ŰMszp-ben..... AMIRŐL AZ EGÉSZ MAGYAR NÉP MÁR RÉGEN TUDJA, HOGY CSAK MEGJÁTSSZÁK, MERT ŐK IS HARÁCSOLNAK A FIDESSZEL EGYÜTT !!!!! :o)))MÁR RÉG MEG TUDTÁK VOLNA BUKTATNI A FIDESZT, HA AKARTÁK VOLNA, CSAK NEM AKARJÁK !!! :o)))

VaradiJanos 2017.10.02. 17:59:23

Remélem alakit Botka egy uj pártot mer akor még töben tudjuk leváltani a náci fideszt és azt a cigányzsidó orbánt

kvadrillio 2017.10.02. 19:06:43

BASSZAMMMEG ! EDDIG NEM IS TUDTAM, HOGY A SOROS VEZETI AZ EURÓPAI UNIÓT !!!!!
017. szeptember 26. kedd 13:31 2017. 10. 02. 12:21
Soros szervezetei minden eszközzel segítik a migrációs áramlatokat
marketwatch.com
Lovas István
Sorozatunkban szó szerinti fordításokban ismertetjük Soros saját maga által írt terveit a migránsok európai befogadásának szükségességéről és körülményeiről.

Miközben számtalan, általa finanszírozott NGO-k az Európába irányuló migrációs áramlatokat minden lehetséges eszközzel és módon segítik,

legalább két dolgot jelez az, hogy a külföldi fősodratú média a hazai ellenzéki politikusokhoz és médiájához hasonlóan szintén letagadja a nyilvánvalót, vagyis a Soros-terv létezését. Azt, amit ő saját maga annak, tervnek nevezett.

Az egyik az, hogy reszketnek a tényektől.

A másik pedig az, hogy mára a nyugati média állapota egy korábbiakban nem is sejtett mélységbe zuhant: a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól kezdve a Financial Times-ig tartják egyaránt kötelezőnek az „állítólagos” jelző kitételét a Soros-terv elé, amikor azt például magyar kormányzati politikusok idézni „merik”.

A múlt pénteken megkérdeztük a brit globális terjesztésű Financial Timestól, kivételesen vennék-e bátorságot, hogy válaszolnak arra a számukra nyilván kínos kérdésre, vajon miért nevezik „állítólagosnak” azt a tervet, amelyet szerzője, George Soros saját maga a Financial Times-ban magában is tervnek nevezett. Azt is megkérdeztük, ha például a magyar miniszterelnök azt írná, „zöld az ég”, és azt egy ellenfele idézné, oda tennék-e arról szóló cikkükben a kételyt jelző „állítólagos” szót. A bátor, példamutatóan demokratikus Financial Times természetesen bölcsen hallgatott.

A sorozatot a Market Watch tőzsde- és pénzügyi portál azon cikkével kezdjük, amelynek szerzője George Soros. 2015. szeptember 29-én az alábbi címmel jelent meg írása:
„George Soros: Íme a tervem a menekültkáosz megoldására”

Írta: George Soros

Az Európai Uniónak vállalnia kell a felelősséget azért, hogy nincs közös menekültpolitikája. Ez az idei növekvő menekültbeáramlást kezelhető problémából egy újabb politikai válsággá alakította át. ....BLA...BLA...BLA......

kvadrillio 2017.10.02. 19:13:45

OK ! TUIGGYUK, HOGY A SOROS KURVA GAZDAG....DE ! USA-BAN VAN MÉG JÓ SOK OLYAN VAGY GAZDAGABB IS NÁLA, AKIK NEM IRKÁLNAK TERVEKET AZ UNIÓNAK A MIGRÁNCCCSVÁLSÁGGAL KAPCSOLATBAN, MINT VISELKEDÉSI, TEVÉKENYSÉGI ELŐÍRÁST, AZ UNIÓS TAGORSZÁGOKNAK !!!!! SORFOS BÁCSI VALAMIFÉLE UNIÓS KARMESTERNEK KÉPZELI MAGÁT ??? :o)))))

kvadrillio 2017.10.02. 19:15:27

soros.......mint.....VEZÉRLŐ-VEZÉNYLŐ ELV ! :o))))))))))))))))))))))))))))))))

dunántúli gyerek 2017.10.02. 21:27:07

utoljára még hazudott egyet botka

$pi$ 2017.10.03. 06:24:12

"a saját pártját valamint az ellenzék jó részét maffiaszerűen behálózza a Fidesz"

Az ellenzéki pártok demokratikusak, ha nem egy emberként támogatják a Botka elképzeléseit, akkor az csak a fidesz máve lehet.

A Botka megmondta, hogy Gyurcsány Ferencnek távoznia kell, ha ezek után Gyurcsány Ferenc pártja nem őt támogatja, akkor az csak a Fidesz árulók miatt lehet.

Az LMP soha nem támogatta az MSZP-t, ha most sem teszi, az csak a fidesz miatt lehet.

Jesszusom!
süti beállítások módosítása