A tél egyre közeleg, a reggelek egyre csípősebbek. A téli tüzifa egy jelentős részét már összeaprítottam a szomszédom segítségével, majd behordtam fedett helyre, hogy jó száraz legyen, amikor a kályhába rakom.

A téma, amiről írni szeretnék ebben a cikkben, azonban csak áttételesen kapcsolódik a tüzifához: ez az egészségromlás miatti mélyszegénység.

Láthatjuk és hallhatjuk, bár a kormányzati propaganda ezt próbálja elhallgatni és a csodás gazdasági fejlődés folyamatos emlegetésével elfedni, hogy magyarok miliói élnek mélyszegénységben, akik számára többek között a téli tüzelő beszerzése is nehézkes minden évben.

A mélyszegények egy jelentős része nem lustaságból vagy butaságból került bajba, nem azért, mert nem elég tanultak, képzettek vagy nem akarnak dolgozni, hanem azért mert a nyugdíjas kor előtt, ötvenes éveikre váltak egészségromlás miatt részben vagy egészben munkaképtelenné, és már évek óta lógnak a foghíjas szociális rendszer peremén a teljes létbizonytalanságban, a kilátástalan mélyszegénység űrjében.

A szomszédom ilyen helyzetbe került több évvel ezelőtt, amikor legalább 30 évnyi jórészt kemény fizikai munkavégzés után ágynak esett súlyos mozgásszervi és idegrendszeri panaszokkal. Tipikus magyar munkássors az övé, aki évtizedekig dolgozott a főállás mellett mellékállásokban is, legutoljára pékségben, előtte favágó volt évekig. A napi nyolc óra munkavégzés után és hétvégente eljárt napszámba dolgozni a helyi mezőgazdasági termelőkhöz, miközben itt a Homokhátság tanyavidékén a saját földjén is termelt értékesítésre. Így tudta fenntartani hálózati elektromos áram nélküli tanyáját, és felnevelni, kitanítattni egyetlen fiát.

Műtétek és orvosi vizsgálatok sora után megállapították, hogy rendszeres munkavégzésre alkalmatlan, azonban a biztosabb megélhetést jelentő rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra nem kapott jogosultságot, mert a jogszabályi háttér ezt nem tette lehetővé. Úgyhogy neki maradt a havi 22800 forintnyi foglalkozást helyettesítő támogatás, amelyre úgy jogosult, ha a kormányhivatalnál minden negyedévben jelentkezik, a kormányhivataltól jövő közmunkafelajánlásokra érdemben válaszol. Minden alkalommal újra és újra megállapítja a közmunkaképességet vizsgáló orvos, hogy alkalmatlan rendszeres fizikai munkavégzésre a krónikus mozgásszervi és idegrendszeri betegségei miatt.

Természetesen a havi 22800 forint nem elegendő arra, hogy kiváltsa az összes gyógyszert, amit az orvosok felírnak neki. Ráadásul a korábban szedett gyógyszerek mellékhatásaként, amelyeket a krónikus betegségekre írtak fel neki, emésztési egészségügyi problémák jelentkeztek. Így aztán már évek óta csak fájdalomcsillapítót szed, hogy el tudja végezni a háztartási munkákat, a házának karbantartási munkáit, és hogy megtermelje az élelmiszerszükségletének egy részét. A havi 22800 forint ugyanis egyszerűen nem elegendő arra, hogy a legalapvettőbb szükségleteit ki tudja elégíteni.

Szociális alapon majd valószínűleg ismét igényelhet 2 köbméter tüzifát, ahogy ezt megtette a dermesztő tavalyi télen. De az nem elegendő, és egyébként is nyers nyárfát kapott, amely fűtőértéke elég alacsony. Így aztán ki kell valamennyit gazdálkodnia száraz tüzifára is a havi 22800 forintos jövedelméből.

Egy ENSZ szervezet jelentés szerint évi 3,4 milliárd forintból fel lehetne számolni a mélyszegénységet Magyarországon. Bár a napi 870 forint nem jelent sokkal többet, mint a havi 22800 (napi 760). Abból a napi 110 forint különbségből már éves szinten 40 ezer forint többletjövedelme lehetne, ami elég lenne két köbméternyi száraz tüzifára.

Remélem, hogy enyhe lesz az idei tél, és nem fognak annyit fázni, éhezni és szenvedni a mélyszegények, mint tavaly télen.