Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

SZTE EHÖK: Török Márk nem mond le

2017. november 07. - Kristóf Tarnay

Lapunknak reagált a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata a tegnap a Parlamentben Török Márkról elhangzottakra. Szerintük a politika nyomást gyakorol rájuk, elvitatja a fellebbezési jogukat, de Török nem tervez távozni az egyetemi közéletből.

ehok_v2.png

- A hallgatói önkormányzaton megalakulása óta különböző formában folyamatosan nyomás van váltakozó felek, elsősorban a politikai szereplők illetve az egyetem oktató vezetői részéről, különböző ügyekben, amik a hallgatói önkormányzat legitim befolyásolását célozzák - írta Kávási Petra, az SZTE EHÖK sajtószóvivője arra, nem éreznek-e nyomást, hogy Török lemondjon.

Szerinte az államtitkár pontosan rögzítette a jelenlegi helyzetet, amiben egyébként semmilyen változás nem történt az elmúlt félév során, ám szerinte "különböző szereplők" (itt valószínűleg Ikotity Istvánra gondolt) a bírósági jogorvoslat jogát vitatják el a hallgatói önkormányzattól, miközben ez a jogállam alapvető feltétele.

Megerősítette, hogy arról szól a jogértelmezési vita, hogy mikortól lehet számolni Török maximum négy éves mandátumát - ugyanis csak akkor kell most távoznia, ha abba a törvény meghozatala előtt pozícióban töltött idejét is beleszámolják. Azt a felvetésemet, hogy már keresnék az utódját, "vicces kacsának" minősítette, és megerősítette:

Az elnök nem szándékozik a hallgatói közéletből távozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr9113200049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erkölcsi hulla 2017.11.08. 10:47:06

Ez is lop, csal, és hazudik? Ráadásul pofátlanul?

exterminador 2017.11.08. 11:23:02

@erkölcsi hulla: De még milyen pofátlanul! Még a magyar mezőnyben is kirívó, amit művel!

erkölcsi hulla 2017.11.08. 11:31:39

@exterminador: Oszt házat vett má' magának a pénzből, vagy csak tervezi? :D

Le Orme 2 2017.11.08. 11:35:47

"mikortól lehet számolni Török maximum négy éves mandátumát"

egy évben kellett volna maximalizálni

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.08. 14:14:39

Fingom sincs, ki fia-borja ez a Török Márk. Csak kérdezem: Ha a hallgatók annyira nem akarják őt, akkor miért választják mindig újra?

Ez a kérdés persze jövő áprilisban lesz igencsak aktuális, amikor újra fel lehet tenni a kérdést: Ha a választók annyira nem akarják Orbánt, akkor miért választják újra?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.08. 14:15:29

Mellesleg lehet, hogy TM innen fog nyugdíjba menni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.08. 15:01:37

@Kristóf Tarnay:

Elolvastam és jórészt egyetértek. De nemcsak a neveket kellene ismertebbé tenni, hanem tétet adni a választásnak, bemutatni, mi minden változhat meg a mezei egyetemista életében is, ha megfelelő ember kerül TM helyére. Így a részvétel is nőne.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2017.11.09. 20:03:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ezt nyilván nehezebb eladni, mert az EHÖK és a kari HÖK-ök egy sor programot megrendeznek tényleg jól, az, hogy Török mit csinál, inkább csak egy elvi demokratikus deficit. Plusz szerintem sokkal jobb is lehetne a konkrét érdekképviselet része az egésznek, de erre itthon sajnos kevéssé van igény pont, mert a "nagypolitikából" sem ezt látja az ember sajnos.
süti beállítások módosítása