Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Tízmilliárdokba kerülhet az elhanyagolt Duna kitakarítása

2018. január 18. - szegedijudit

 

A rendszerváltás egyik nagy vesztese a dunai áruszállítás volt Magyarországon, az egyre elhanyagoltabb folyón feleannyi árut szállítanak, mint a ‘80-as években. A folyami áruszállítás hiába környezetbarátabb és olcsóbb a közútinál, a Duna elhanyagoltsága és szabályozatlansága miatt évente mindössze kétszáz nap hajózható biztosan maximális kapacitással – foglalta össze a g7.24.h

 

A Dunán évtizedek óta nem végeztek karbantartó munkát, a régóta halogatott beruházás azonban hamarosan megvalósulhat. A Napi.hu írta meg, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) által kiírt közbeszerzés révén egy három tagból álló konzorcium 1,3 milliárd forintért tervezi meg a folyó karbantartását és a hajózási lehetőségek fejlesztését.

 

Az előzetes felmérések alapján a Duna magyar szakaszán összesen 43 helyszínen terveznek javítani a hajózhatóságon. A terv szerint részben ezeken a kritikus szakaszoknál – alapvetően gázlóknál, szűkületeknél – igyekeznek a víz szintjét növelni, hogy könnyebben tudjanak rajtuk áthaladni a hajók. A projekttel már a 2000-es években is megpróbálkoztak. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megrendelésére az időközben felszámolás alá került Vituki Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet készített el egy 270 oldalas tanulmányt a karbantartás megtervezésére, de a projekt végül elhalt, mert az intézetnek nem sikerült megszereznie a szükséges környezetvédelmi és vízügyi engedélyeket.

ten-t-vizi-ut-fejlesztes-656x1024.jpg 


A dunai hajózás hanyatlásáról szóló cikkében a G7 azt írta, hogy komoly problémát jelent a Duna medrének süllyedése, a folyó szabályozása pedig az egyik legkényesebb kérdés a folyami hajózásban. Míg Németországban és Ausztriában mintegy 15 zsilippel szabályozzák a Duna felső szakaszát, a szlovák-magyar közös Duna-szakasz szabályozására tervezett bős-nagymarosi vízlépcső nem valósult meg. Egy évtizedek óta a Dunán hajózó kapitány arról beszélt, hogy a magyar szakasz lett a legelhanyagoltabb a Dunán. Azt mondta, hogy hiányos a hajózási hídnyílások megvilágítása, a folyamkilométerek helyét jelző táblák láthatósága nincs megfelelően biztosítva, és a hajózóút szélét jelző bóják is hiányosak, sok esetben nem világítanak.

 

kép: NIF

forrás: https://g7.24.hu/allam/20180117/sok-tizmilliardba-kerulhet-az-evtizedek-ota-elhanyagolt-duna-kitakaritasa/

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedicsipos.blog.hu/api/trackback/id/tr9913585581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása