Minden napra csípős sztori

Szegedi Csípős

Szennyező autó csak fizetés után hajthat be London belvárosába

2017. október 24. - acontrario

traffic-congestion-in-central-london-afwx3e.jpg

Sadiq Khan, London főpolgármestere a légminőség javulását várja a tegnap életbe lépett szabálytól.

"Elutasítom, hogy én legyek az a polgármester, aki nem törődik ezzel. Elkötelezett vagyok, hogy hatásos lépéseket tegyek a londoniaknak okozott károk csökkentésére" – nyilatkozta a polgármester.

Jelentősen megdrágult az intézkedés következtében az autók behajtási díja London belvárosába. Naponta 11,5 fontot kell fizetni eleve minden oda behajtó autósnak de a régi, 2006 előtti, ezért szennyezőnek minősített autók tulajdonosainak október 23-ától ezen felül plusz tíz fontot kell fizetniük. A ilyen régi autó tulajdonosa csak azért 7000-7500 forintot (21,50 fontot) fizethet, hogy behajtott a városba.

Az új szabályok alapján hétköznap 7-18 óra között kell különdíjat fizetni azok után a gépjárművek után, melyek nem felelnek meg az Euro IV. szabványnak. A legtöbb 2006 előtt gyártott jármű nem felel meg ennek a szabványnak.

2019-ben még szigorúbb szabályt szeretne bevezetni a polgármester. Akkortól a tervei szerint már a 2015 előtt gyártott dízeleknek is 12,5 fontos plusz díjat kéne fizetniük, 2021-re pedig az északi és déli külső körútig terjesztené ki a tilalmi zóna határait. (Via BBC)

 

Mi a helyzet a napelemmel Magyarországon?

napelem.jpg

 

A világ számos pontján rengeteg teret nyert a napelem és vannak országok, ahol például ez háttérbe szorította a megszokott energiatermelő berendezéseket és erőműveket - számolt be a napelemek-napkollektorok.hu.

A magyar vevőket persze leginkább az érdekli, hogy mi a helyzet Magyarországon, mennyire érdemes itt befektetni és milyen előnyökkel jár ez. Először is tisztázni kell, hogy Magyarország nagyon jó helyen van a napsugárzást tekintve. Magyarországon a legtöbb besugárzás a Tiszántúl déli területein tapasztalható, viszonylag nagyobb még a sugárzás a Dunántúlon illetve az Alföld déli vidékein. Legkevesebb besugárzásban a nyugati határszél és az Északi-középhegység térsége részesül. A besugárzás területi eloszlását két tényező határozza meg: a földrajzi szélesség, valamint a felhőzet mennyisége. Hazánk területén (az országon belül tapasztalható kis szélességkülönbség miatt) a felhőzet nagysága a besugárzás döntőbb tényezője. A Duna-Tisza közének déli fele 2000 óra fölötti évi napsütéssel, legkevésbé napos területeink pedig az Alpokalja és az ország észak-keleti régiója, 1800 óránál is kevesebb évi napfényösszeggel.

Az sajnos senkit sem lep meg, hogy a magyar napelempiac le van maradva a nyugatitól, azonban keseredni nem kell, hiszen hazánk is jó úton halad. Nálunk a napelemes rendszerek túlnyomó részét a hálózatra tápláló rendszerek teszik ki. A szigetüzemű rendszerek száma elhanyagolható az összes telepített rendszer viszonylatában. A hálózatra visszatápláló napelemes rendszerekről pontos nyilvántartást vezetnek az áramszolgáltatók. Például az elmúlt 3 évben több mint kétszer annyi napelemes rendszert telepítettek és engedélyeztettek évről évre. A legtöbb hazai napelemes beruházás a fővárosban és annak vonzáskörzetében található. Ezt követi az Észak-Dunántúl és Dél-Dunántúl. Sőt, az elmúlt években a főváros vonzáskörzetében és Észak-Dunántúlon 70 %-os növekedés tapasztalható a telepített rendszerek átlagos mérete hullámzó trendet mutat. 2008-ban 3 kWp felett volt, 2009-ban 3 alá csökkent, majd a következő 3 évben felment egészen 6,5 kWp fölé. A tavalyi évben ez kicsit csökkent, de még mindig 6 kWp felett van. A kiserőművek, azaz az 50-500 kWp teljesítményű napelemes rendszerek mindössze az elmúlt három évben kezdtek terjedni. Hazánkban egyre több ilyen rendszer található, és számuk lassan bővülő tendenciát mutat.

Jogosan merül hát fel a kérdés, hogy megéri-e a napelemet választani? A magyar háztartásoknak tisztán pénzügyi szempontból, bárminemű állami támogatás, pályázat nélkül is racionális döntés napelemes áramtermelésbe fektetni. 2013-ban Magyarországon a napelemes rendszerek megközelítőleg a hálózati árammal azonos áron voltak képesek áramot termelni. Természetesen 2017-ben a napelemek javára fordult az előny, hiszen ezzel még olcsóbban lehet áramot termelni.

Forrás: napelemek-napkollektorok.hu

 

Kire fog szavazni az egyetemista?

azért apolitikusak, mert már az egyetem azzá teszi őket

Pártsemleges, előítélet-mentes és befolyásolásra alkalmatlan kérdőívet szerkesztettünk, hogy megismerjük a szegedi egyetemisták véleményét... az egyetemi oldalak adminja azonban nem engedte, hogy közzétegyük, így csak 110 fiatalt értünk el, zömében BTK-sokat.

495ca9972865689fa56066d0595fd4bd.jpg

Megkerestünk néhány egyetemi oktatót is, akik felháborodva - vagy csak fintorogva - fordultak el tőlünk :-( Éljen az előítélet-mentesség és a közéleti felelősségtudat.

Tulajdonképp az is "befolyásolhatja" az ifjú értelmiségit, ha a "nem megyek el szavazni" válasza után a kérdőív automatikusan a "köszönjük közreműködését"-re ugrik és elköszön, hiszen ez azt is sugallhatja, hogy ha nincs véleményed, vagy nem szavazol, mi sem vagyunk rád kíváncsiak.

 

Íme az eredmények:

 

A kutatás nem reprezentatív és messzemenő következtetéseket sem lehet levonni belőle... Annyit azért mégis, hogy az ellenzéki pártok népszerűsége teljesen más az egyetemisták körében, sokat viszont még azt sem tudják közülük, hogy milyen választásokra mehetnek el jövőre...Egynegyedük bizonytalan, nem is tervezi, hogy elmegy szavazni. Nagyon nem mindegy az értelmiségi fiataloknak, hogy ki mit ígér és az sem, hogy mennyire kooperatív a többi párttal.

Tavasszal meglátjuk! 

 

Botka is gyertyát gyújtott a Délmagyarért a szegedi demonstráción

Nagyjából 150-en gyűltek össze este a Klauzál téren, ahol a Délmagyarország felvásárlása, és a két új kormányközeli vezető kinevezése miatt mécsesekkel búcsúztatták el jelképesen a lap függetlenségét - ismét. Az Összefogás Szegedért civil szervezet rendezvényén több helyi ellenzéki politikus, és pár ellentüntető Fidelitas-potentát is megjelent.

Tovább

Téli közlekedés szabályai a szomszédainknál

jó tudni síelés előtt

Ha szomszédainkhoz utaznánk október 15-e után, nem árt tudnunk, hol, mit kérhet rajtunk számon a helyi rendőr az autónk téli felszerelésével kapcsolatosan...
gumikerek.jpg

 

Az olaszoknál például időjárás függő, de kötelező a téli gumi és a hólánc is. Ausztriában november elsejétől 4 mm profilmélységű téli gumival közlekedhetünk és a hóláncot is számon kérhetik rajtunk. Viszont külön figyelnünk kell, hogy utóbbi használatatok nehogy károsítsuk az útburkolatot, mert azért is büntetés jár! Svájc megengedőbb, amig nem okozunk balesetet, ez esetben viszont dupla kártérítést kell fizetnünk (ha nyári gumi miatt okozunk balesetet, a  kártérítésen túl a mentési, elszállítási költségeket is állnunk kell). Szlovákiában is kötelező TÉLI ÚTVISZONYOKNÁL a téli gumi használata november 15-től. Az átlagos büntetési tétel 60€

Ez kéne ahhoz, hogy Magyarország „kis Svájc” legyen

Munkaalapú helyett tudásalapú társadalom.

sv.jpg

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Sopronban beszélt arról, hogy a pártja tudásalapú társadalmat fog építeni, szemben Orbán Viktorral, aki munkaalapú társadalmat épít. Szerinte a tudásalapú társadalommal "kis Svájc tudnánk lenni" Kelet-Közép-Európában; ehhez az innovációs és kutatás-fejlesztési szektort, valamint az oktatást kellene fejleszteni. Magyarországnak erre megvannak a lehetőséget.

Száz forintból húsz az oktatásra

A politikus úgy látja: egész Európa felült arra a vonatra, amely "iszonyatosan gyorsan száguld az okos forradalom szárnyain". A választás tétje pedig az - folytatta -, hogy Magyarország be tud-e csatlakozni vagy végérvényesen lemarad, és egy olyan harmadik világ lesz az EU-n belül, ahol a munkavállalók nem tudnak megélni, ezért folyamatosan mennek el az országból. Hozzátette: pártja száz költségvetési forintból húszat az oktatásra szeretne fordítani, az oktatás átalakítása lesz a legfontosabb feladat kormányra kerülésük esetén.

Beszélt arról is, hogy az innovációra és kutatásfejlesztésre jutó forrásokat bővíteni kell. Kifejtette: jelenleg egy, legfeljebb két forintot költ erre a kormány száz költségvetési forintból, "aminek jelentős részét el is lopják". Az LMP minimum három forintot adna támogatásként, és "senki a piszkos kezét nem tenné rá". Ezeknek a vállalkozásoknak gazdasági stabilitásra is szükségük van, ehhez az ipari innovációs parkok és az inkubátor szolgáltatások jelenlétét kell erősíteni - mondta.

Rossz a jelenlegi irány

A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor a "múlt embere", az ő megközelítései felett eljárt az idő. Példaként hozta fel, hogy az autógyártást milliárdokkal támogatja a kormány, pedig kutatások szerint öt éven belül 40-60 százalékkal kevesebb dolgozót tudnak majd ezek a gyárak alkalmazni a robotizáció miatt. Azokat a támogatásokat, amelyeket három évnél hosszabb időre kaptak ezek a cégek, várhatóan nem tudják majd az ország javára fordítani. Erre az időszakra már most el kellene kezdeni a felkészülést - mondta.

Hozzátette: a kormány megadóztatja a megújuló energiát, pedig az a legjobb befektetés a jövőbe. Egy korábbi programjukban kimutatták, hogy sok munkahelyet lehetne teremteni, ha teret kapnának a megújuló energiák, amelyek ráadásul a szuverenitásunkat is biztosíthatnák, mert az ország igényét képesek lennének fedezni. A Szél-terv alapvető üzenete, hogy Magyarország sokkal többre képes, mint amennyit jelenleg kihozunk belőle - fűzte hozzá.

 

Ma már ott tartunk, hogy a világon minden hatodik ember a környezetszennyezés miatt hal meg

A legnagyobb veszélyforrás a légszennyezés.

szennyezes_stock.jpg

"A szennyezés nem pusztán környezeti kihívás. Mélységes és átható fenyegetés, amely több szempontból is fenyegeti az egészséget és az emberi jólétet" – idézi a BBC egyik cikkében megszólaló Philip Landrigant a 444.hu. A New York-i Icahn School of Medicine professzora, aki friss, a Lancetben megjelent tanulmányában azt állítja, hogy a halálozások hatodáért a környezetszennyezés felelős a világban.

A tudós vizsgálatai szerint a legnagyobb veszélyforrás a légszennyezés, mindez évente 6,5 millió idő előtti halált okozhat. A második legsúlyosabb probléma a vízszennyezés, amely évi 1,8 millió halált okozhat, a munkahelyi szennyezés pedig 800 ezer ember haláláért lehet felelős – írja a 444.hu. Az adatok szerint a halálesetek 92 százaléka a szegényebb országokban következik be, de meglepő, hogy még Svédországban is 4 százaléka a teljes halálozásnak a szennyezésnek köszönhető.

 

A szexuális zaklatás nem magánügy!

sexharr.jpg

A napokban kirobbant botrány, az amerikai filmpoducer-mágus Harvey Weinstein példája nemcsak Hollywoodban és az Egyesült Államokban de itthon is felkavarta alaposan az állóvizet. Sárosdi Lilla is megszólalt majd követték őt is hazai hírességek ugyan úgy, mint Amerikában a New York Times cikke után tették az ottani hírességek. Ne tegyünk úgy álszemérmesen, mintha nem lennének a szexuális jellegű visszaélések, zaklatások mindennapjaink része!

Nem akarok itt jogászkodni, a zaklatás is bűntető törvénykönyvi tényállás, a szexuális erőszak pedig gyűjteménye a változatos, szexuális jellegű bűncselekményeknek. Nem tudom pontosan, hogy Harvey Weinstein mit követett el, a vádlói majd bebizonyítják, a hazai színházélet szereplői is elszenvedtek sok visszaélést, és nekik is bíróságra kell menniük igazukért. Az is biztos, hogy nem csak ezek a „nagy”, celebritásokat, hírességeket érintő esetek mérgezik meg kapcsolatainkat, hanem a számarányukban sokkal nagyobb „apróságok”: a munkahelyen a vezető-beosztotti viszonyt kihasználó vezető, a nőkre terhelt megfelelési kényszer és az arra adott férfiválasz egy boltban, az utakon vezetés közben, a sorban állásközben nem is kell sorolni, mindenki tudna mondani példát. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy csakis a férfiak a bűnösök, létezik fordítva is, de arányait tekintve jóval nagyobb a férfiúi visszaélések száma.

Tovább
süti beállítások módosítása